Az gond ha a szüleimmel nem tudok hétköznapi dolgokról beszélgetni?

Hát válaszolni nem tudok, de megnyugtatlak: nem vagy egyedül. Mi sem beszélgetünk, főleg anyuval, megkérdezi milyen volt a meló és ennyi. Hát talán az az oka, hogy alapjában véve zárkózott család vagyunk. Talán nálatok is ez lehet. Ne akarj egyszerre nagyot markolni, csak váltsatok pár szót, szokjatok hozzá, hogy kommunikáltok egymással. :-)

23/L

Ez érdekes, amióta én "elköltöztem" otthonról (hétvégére hazajárok a lakásból, meg szünetekre is, szóval tulajdonképpen csak hétköznap nem találkozunk), sokkal többet beszélgetek pl az apámmal, mint korábban. Egyrészt, mert több közös témánk lett (pesti élet), másrészt meg mert az egész bútorvásárlós, lakberendezős mizéria miatt sok időt töltöttünk együtt. Eléggé örülök neki, mert kb 11-2 éves korom óta a kapcsolatunk annyi volt, hogy Szia. Szia. Elmehetek ide? Nem. Szia. Szia. Még most is groteszk, de azért fejlődünk. Anyával kevesebbet beszélek, vele kicsit úgy érzem, mintha eltávolodtunk volna egymástól, nincs annyi idő beszélgetni, mint középiskolában volt. Pedig vele volt (és van) jobb kapcsolatom. Kicsit olyan érzés, mintha öntudatlanul is "irigyelné", hogy egyetemre járok. Ő imádott egyetemista lenni, nagyon szerette azt az életet és a mostani életét meg nagyon nem szereti. És igazából vicces, mert én simán cserélnék vele... Na mindegy. Szóval szerintem az, hogy nem vagy otthon eleve sokat elvesz a beszélgetési lehetőségekből. Egyébként meg kezdj el beszélni. Bármit mondasz, érdekelni fogja őket. Kezdjétek az időjárással, aztán asszociációs lánc.

19/l