Kiszámíthatatlanul lesz ingerült az anyám, ti hogy kezelnétek ezt?

már több pszichológus és egy pszichiáter is megerősítette, hogy vannak gondjai, de ő ezt nem hajlandó beismerni.

egy nagy adag kisebbségi komplexushoz adj hozzá egy lobbanékony természetet, fűszerezd egy kis mártírsággal, és adj hozzá 50 kiló zsírt meg egy kis férfigyűlöletet.

néha jó kedve van, de egyébként az egész világ sz.r neki, soha semmit nem tud értékelni, pedig más férj már 20 éve elvált volna és nem tartaná el + nem viselné el azt, ahogy ő elképzeli a férfi-női kapcsolatot.

(születésem óta egyszer sem láttam köztük semmiféle őszinte szeretetmegnyilvánulást, és amióta az eszemet tudom, külön emeleten alszanak.)

na szóval van probléma bőven. (persze apám sem egy mintaférfi...)

DE.

Ezt miért rajtam kell levezetni?

most ebbe nem mennél bele hosszan, csak már egyszerűen nem tudom, hogy kezeljem, amikor minden átmenet nélkül (mondjuk reggelinél még minden oké, elmegy bevásárolni, én tanulok, ő meg hazaér a csomagokkal) vörös fejjel ordibál és káromkodik (ami inkább szánalmas az ő szájából), hogy b.sszam meg, hogy .....

és itt jön valami aktuális dolog.

Ma például az, hogy nem jöttem cipekedni.

nem is hallottam, hogy hazaért!

miért nem hívott fel vagy mittudomén, ráadásul tudja, hogy én most nem emelhetek súlyt egy sérülés miatt éééés + nem is volt sok cucc.

Most képzeljetek el egy alacsony, iszonyatosan dagadt, kretén módjára kisminkelt, pirosarcú kisgömböcöt, aki káromkodva ordibál, és amikor megkérdezem, mi a baja, nem tud egy értelmes mondatban válaszolni.

most ilyenkor én szó nélkül kimegyek a szobából máshova tanulni.

Régen leálltam vele vitatkozni, magamra vettem mindent, amíg meg nem értettem, hogy szimplán csak h.lye.

A problémám az, hogy ezt nem lehet a végtelenségig így csinálni.

Ti hogy reagálnátok a helyemben?

Már sokszor mondtam, hogy egy egyszerű gyógyszer megoldaná a problémáit, de nem hiszi el, hogy problémái vannak.

Most én higgadtnak mutatom magam, de miután magára hagyom hogy kidühöngje magát, magamban elképzelem újra és újra a szituációt, és általában bicska vagy kés van a kezemben.

és megfenyegetem, hogy ha még egyszer ilyen hangnemben beszél velem, félő, hogy ideges leszek.

Na ez persze csak a fejemben van, de értitek, ez azt jelenti, hogy elnyomok magamban egy feszültséget.

legszívesebben leordítanám a fejét és egy istenes pofont lekevernék neki de akkorát, hogy elessen.

apám (egy végtelenül türelmes, tényleg nem erőszakos ember) egyszer már kiosztotta ezt a pofont, de az sem használt.

könyörgöm ha van itt valaki, akinek van hasonló tapasztalata, mondja már meg, mit lehet ezzel csinálni?

Az még + ront a dolgon, hogy mivel megromlott a házasságuk, nem akarnak kettesben maradni, miután öcsém és én saját családot alapítunk, tehát feltett szándékuk egyikünkhöz költözni.

Tudom, hogy öcsém nemet mondana, így én maradnék.

Na ki van zárva.

Amíg ilyenek, addig hozzám nem jön senki lakni, inkább fizetek egy otthonnak.

Ezt a verziót jó lenne elkerülni, de inkább ezt választom, mint hogy egész életemben őt (őket) kelljen elviselnem.