Van itt olyan, aki szomorúan házasodott meg, csak nem volt bátorsága lefújni az egészet?

Igenis el lehet késni. A gyerekvállalással mindenképpen.

Nekem fontosabb a kutya, ezt bevallom, ha választanom kéne, hogy kutyám lehet csak vagy gyerekem, azonnal a kutya mellett döntenék. Ezt valahol tudja Ő is, de úgy érzem elfogad így, és én azért mondtam, hogy nem illünk össze, mert látom, hogy szenved amiatt, amit el kell fogadnia bennem, és ebből fakadóan én sem tudok felszabadultan önmagam lenni. Én már az elején tudtam, nekem egy olyan pali kéne, akit nem zavar a kutyaszőr, csak sajnos az is igaz, ismertem ilyet is, de más tulajdonságai miatt nem bírtam volna elviselni őt.

Amit leírtam konfliktust, az csak a jéghegy csúcsa nálunk. Az Ő állítólagos nagy szerelme irántam akkor kérdőjeleződött meg bennem örökre, amikor rájöttem, hogy fiatalok között ne vállalta fel, hogy együtt vagyunk. Szíve szerint átnézett volna rajtam, nem szólt hozzám, elkerült, ha szóba állt is velem, mintha vadidegen lennék. Elengedte a kezem előttük. Egy fősulira jártunk és voltak ott nagyon szép lányok és tudom is, ki mindenki volt ott számára a jó nő: hát nem én...Szóval ennyit a nagy szerelméről. Kimagyarázza amennyire tudja, hogy nem tudja ő se, miért viselkdett így, meg ő nem magamutogató és amilye van, azt nem szereti közkinccsé tenni, ezért nem vállalt fel előttük. Akárhogy volt is, azalatt a 2 év alatt elérte, hogy egy ronda, szégyellnivalóan ocsmány kinézetű embernek érzem magam, aki jobb lenne ha elásná magát a föld alá, mert nem lehet vele együtt mutatkozni menő körökben. Mindenki mással megtalálta ott a hangot, csak én voltam az, akit kitüntetett a közönyével, úgy hogy már együtt éltünk. Olyan megalázó helyzetbe hozott, amit sose bocsájtok meg neki. Én szerettem őt jobban, mert én büszke voltam rá, és semmiféle belső gátlás nem tudott volna megállítani, annyira boldog voltam amikor egymásra találtunk, szívem szerint szétkiabáltam volna. Ő meg még arra se méltatott, hogy magától felvállaljon. Nagyon nagy szerelem ez a részéről, mondhatom...

Egyébként pedig igenis tönkre fogom tenni őt is, meg a gyerekemet is, mert NINCS MÁS VÁLASZTÁSOM.

5 kutyám van, és egyedül nem tudok róluk gondoskodni. Nem tudok vezetni, Ő tud, kell a kocsi ha állatorvoshoz kell menni nagy bajban. Anyagilag is szükségem van rá, hogy ne egyedül álljam a rezsit. Csak így tudom biztosítani hosszútávon a kutyák ellátását.

A segítsége is jól jön, ha nap közben rá bízhatom az öregebb kutyák gyógyszerezését, nagyon sokat segít és szereti is őket.

Szóval nem magam miatt nem léphetek ki, hanem a kutyák miatt. Ezt persze sose fogja megérteni az, aki nem szeretett még kutyát, vagy akit nem szeretett még igazán kutya.

Kiszolgáltatottabbak vagyunk bizonyos értelemben, mint a kisgyerekes anyák, mert ha tőlük lelép a férj, jár a gyerektartás, éhenhalni nem engedi az állam azt a gyereket, max. elveszi. Ha én maradok magamra, velünk megtörténhet hogy éhenhalunk vagy elég csak annyi, hogy 1 hétre kórházba kerüljek és már nincs akire bízzak 5 kutyát.

Úgyhogy igenis hozzá fogok menni, egyrészt mert akár hihető akár nem, mindaddig amíg ki nem fejtette a számomra, hogy ő mással is el tudja képzelni az életét, addig őrületesen szerettem (merthogy ő mindenki nélkül el tudja képzelni, ő senki miatt nem lesz öngyilkos, blablabla...és amúgyis fiatalok vagyunk úgyis lenne neki még más), na azóta én meg beledöglöttem ebbe a mondatába és így is viszonyulok hozzá, most már én is el tudom képzelni nélküle, és ha választanom kéne a kutyák meg közte, már csak azért is azokat választanám, akik nem tudják és nem is akarják nélkülem elképzelni az életüket!

És azon kívül, hogy szerettem és szeretem, kőkemény érdekből fogok hozzámenni, az 5 kutyám érdekéből. Mert ha csak én lennék, én nem mennék hozzá feleségül, már rég kidobtam volna, azon a legelső napon, amikor elengedte a kezem más lány előtt.

És ennek érdekében szülök majd egy nyomorult gyereket is, akit már most se szeretek, mert azt mondta a párom, hogy neki majd egy egész honlapot fog csinálni, mikor megkérdeztem hogy a gyerekét se fogja feltenni a netre? Merthogy engem persze mélységesen titkol minden közösségi oldalon, mondván hogy ő nem magamutogató. Mondtam is neki, ha felteszi a gyerekét, elválok tőle. Mert azzal végképp bebizonyítja, hogy amire büszke, azt igenis szanaszétkürtöli, csak az én fejemre húzott volna szíve szerint egy vödröt amikor összejöttünk. Kértem, ha lejjebb adta velem, mondja meg, ha neki szebb kéne, szóljon, ne alázzon meg, de csak hablatyolt hogy dehogy meg hogy godndolhatok ilyet...de ha a külsőmről van szó, nekiáll vígasztalni, hogy nem baj, hogy nem vagyok bombanő, meg aki jól néz ki, az hü...lye...meg ilyenek.

Ha nem volna az 5 kutya, keresnék magamnak valakit, akinek gyönyörű vagyok. De most már mindegy.

Ja, és nem csak a gyerekvállalással lehet elkésni.

A szerelem javarészben azért korhoz kötött, és igencsak elenyésző azok száma, akik beleszeretnek egy 40-50 éves nőbe, ahhoz képest, hogy hányan szeretnek bele ugyanabba 20-30 éves kora körül.

Nekem is van már pár ősz hajszálam és egyre több lesz. Ez tény.

Ó micsoda nagyszerű megoldások, hogy ezek nem jutottak eszembe:)))

1. A házat ma nem lehetne csak nagyon áron alul eladni, mert nagy.

2. A nagy ház nem jelent sok pénzt, hanem inkább azt, hogy 16 fokban fagyoskodik benne az ember, mert egyedül nem tudja kifizetni a fűtést.

3. Nem fogok elköltözni, mert ez kutyás környék, és nem viszem a kutyákat olyan helyre, ahol természettől elidegenedett, kutyát mérgező emberek élnek.

4. Nem tudok vezetni, és annyi pénzem nincs, bármily hihetetlen hogy sofőrt tartsak. Márpedig a kocsi kell a kutyák miatt.

5. Pénzért sem találok senkit, aki 5 kutyára felügyelne hosszabb távon, ha velem valami baj van. Egy srácot találtam, aki olykor besegített, de ő elköltözött.

A kutyáknak nem elég belökni a kaját, itt is kell aludni, különben nem hagynák aludni a szomszédokat, ha nincs itthon senki.

6. Ugyanezért nem vállalható második műszak. Este és hanjalban itthon kell velük lennem, különben nem alszik senki a környéken és feljelentenek. Itthon tanítottam 3 évig meló után, de most már nem fogok, mert élni is akarok valamikor. Elvégeztem közben egy főiskolát, éveket pocsékoltam a páromra, legalább 6 évig nem volt semmi szabadidőm és közben a kutyáim megöregedtek. Soha többé nem veszek el időt tőlük. Most újra járunk sétálni, van időnk összebújni.

7. Büszke vagyok rá, hogy nem vagyok az a típusos anyamajom, aki az első problémánál bedugja a kutyáját a menhelyre, mert jaj ráugrik a picire. Tele vannak a menhelyek az ilyen anyaszörnyetegek kutyáival, akiknek addig kellett csak a kutya, míg nem jött a bébi. Én gondoskodom a kutyáimról és sose fogom elhagyni őket. És erre büszke vagyok.

8. Amit én csinálok, teszi a legtöbb nem elvált nő. 90%-ukat előbb-utóbb megcsalja a férje és kb. 40% nem válik el, hanem megélhetési kur..vaként (Csernus) tűri a férje szemétségeit. Mert így kényelmesebb, mert egy fizetésből nem megy, mert nem tud egyszerre dolgozni is meg egy 2-3 éves csecsemőt ellátni, stb. Én nem tudok ellátni egyedül 5 kutyát, és ezért ugyanazt teszem, mint ezek az anyák, nők.

Nektek csak az a probléma, hogy ezt kutyákért teszem. Ha egy nem tudom mitől olyan felsőbbrendű gyerekért tenném, akkor teljesen elfogadott volna és érthető.

9. Nem szégyellem magam, hogy maximálisan kihasználok egy olyan embert, akiről utólag derült ki, hogy a házam kell neki.

10. A gyereket én is sajnálom, de nincs választási lehetőségem, mert a párom gyereket akar, ha nem lesz, elhagy, és akkor nem tudok gondoskodni a kutyákról.

Márpedig az én kutyáim nem fogják menhelyen végezni. Ők megkapják a szükséges állatorvosi kezeléseket, az oltásokat, nem fognak éhezni, és ehhez annyi embert áldozok fel, amennyit csak tudok. A gyerek meg fog kapni mindent, valószínű jobban fogom szeretni, mint ahogy azt most képzelem, de most egyáltalán nem szeretem és nem vágyok rá. Az se önzetlenségből szüli a gyereket, aki várja és vágyik rá. Merő önzés az egész, csak kicsit tükörbe kéne nézni. Erre a világra gyereket szülni bűn.