Nem bírok szakítani a vőlegényemmel, mert szeretem, de semmi értelme vele. Hogy lépjek ki?

Sehogy, ha már többet nem tud elvenni tőled akkor lépni fogsz. Addig úgyis vele maradsz még.

Sajnos vannak olyan emberek ,akiknek meg kell járniuk a poklot (mert te még csak a kapujába állsz) ahhoz, hogy végül lépni tudjanak. És rájöttem ,hogy ebbe nem is érdemes beleavatkozni.

Amíg nem lesz elviselhetetlenül rossz, amíg nem kívánkozol bárhova máshova, minthogy a pároddal legyél... addig nem lesz lényegi változás.

Most járd végig a kálváriát, és ha már a lelked eléggé felőrlődött, akkor úgy is tudod a helyes lépést ,nélkülünk is.

Az első válaszoló nagyon ráérzett a lényegre! Abszolút igaza van, minden szavát olvasd át százszor, mert én megéltem azt, amiről ő írt!

12 évig tartott a nyűglődésünk az exemmel, mire végre eljutottam odáig, hogy a "dehát szeretem" és a "de mi összetartozunk" szart sem ér, ha nem vagyok már boldog. Állandóan halogattam a szakítást és ha kibékültünk, mindig meggyőztem magam, hogy mi mégiscsak boldogok vagyunk együtt. Ez tartott kb. pár órát és utána ismét valami baromság miatt összekaptunk.

Írhatnám, hogy szabadulj meg tőle minél előbb, de emlékszem, annak idején, mikor én jártam ebben a cipőben, rohadtul nem hatott rám senki a jótanácsaival, akik persze kivétel nélkül mind arról akartak meggyőzni, hogy lépnem kéne a kapcsolatból. Addig, amíg nem voltam a végletekig kihasználva, a végletekig meggyötörve lelkileg és aztán testileg is és tönkre nem mentem egy életre, nem hallottam meg senki jótanácsait. Aztán egyszercsak hirtelen felnyílt a szemem és azt kérdeztem magamtól, hogy mire várok? Léptem és bár rohadt nehéz volt, mert két évig zaklatott, ma már sokkal boldogabb vagyok mással. Már egészen másként látok mindent és tudom, az első jeleknél meg kellett volna tennem és nem rááldozni a fiatalságomat egy olyan emberre, aki cseppnyire sem érdemelte meg ...

30/N