Miért van manapság annyira túlmisztifikálva a gyerekvállalás?

Én is észrevettem ezt a jelenséget. Ebben az a baj,hogy a legtöbb anyuka az anyai kötelességét ki is meríti a facebook oldalával. A legtöbb anyuka nem is igazán foglalkozik a gyerekével,mert nincs rá idejük..Hiszen 30-40 képet,rengeteg hozzászólást, és rengeteg lájkolást el kell ám végezni nap mint nap.

Én nagyon tudom sajnálni ezeket a gyerekeket,mert minél idősebbek lesznek annál hamarabb rájönnek,hogy mindig is magányosak voltak..

Na igen...

Én csodás dolognak tartom férfi létemre az anyaságot. Nincs szebb dolog annál amikor egy nő gyermeket vállal és szül.Tisztelem is érte a női nemet. DE

Vannak dolgok amik szerintem nem a nyilvánosságra tartozik.

Múlt héten szült a kolléganőm.Kirakott egy csomó képet a babáról.Sokan gratuláltak neki(köztük én is). De egyre több képet rak ki.Meglepődve tapasztaltam,hogy simán kirakott olyan képet ahol szoptat vagy csak fogja a babáját,és meztelenek(a baba és az anyuka is)

Mint írtam tisztelem a nőket hogy anyák lesznek,de ezek a képek számomra már visszataszítóak. Nem mindenki tudja beleélni magát az anyai örömökbe,és sokan csak egy elhízott,meggyötört arcú nőt látunk aki meztelen képeket rak ki magáról..Nekem ez már furcsa,és nem szép..

Én ezt nem engedném meg a nejemnek..Tegyen ki képeket,de legyenek a képek szépek,ízlésesek.

üdv 27/F

Én ezt egyáltalán nem érzem problémának, sem nyomásnak. Van olyan ismerősöm, aki a vajúdást is végig kommentelte facebookon, de nem zavart. Ha neki akkor ettől volt jobb, akkor legyen, én pedig akaratlanul is éreztem, hogy szurkolok neki a mielőbbi "megkönnyebbülésért". Ha valakinek az a jó, hogy 1000 képe van fent a gyerekéről, akkor legyen annyi, az sem zavar. Szeretem a gyerekeket, ha közelebbi ismerős gyakran végig is nézegetem a képeket és jó hogy nem csak élőben fél évente egyszer láthatom, amikor amúgy is találkoznánk.

A lényeg... én szeretem a baba műsorokat, bár még nem tervezem az anyaságot (22 vagyok), de sokat lehet belőle tanulni. Azt meg hogy szüljünk, mert elfogy a magyar, sosem vettem magamra. Én nem érzem magamat még abban a korbán (tanulok, nem a párommal élek még), hogy lehetőségem legyen gyereket vállalni, így egy legyintéssel el szoktam intézni, hogy ez nem nekem szól, majd ha eljön az ideje, akkor erőltetés nélkül is anya leszek.

Szóval ilyen szempontból abszolút nem érzek nyomást. Én inkább azért érzek, mert jó ha 30 éves koromra meglesz a kellő családi és anyagi háttér egy gyerekhez, révén hogy 26 évesen fejezem be a tanulmányaimat. Na ez elkeserítő tud lenni, sosem akartam 30-as kismama lenni. :(

Szia!

Sajnos nem tudom a választ a kérdésedre, de elgondolkodtam rajta. Igazad van, teljes mértékben. Engem is zavar, hogy mindenki úgy kezeli a terhességét, mintha ez valami nagyon nagy dolog lenne (tisztelet a kivételnek és annak, akinek valóban hosszas tortúrák elviselése után sikerült csak a várandósság). Nézd meg a mai kismamák öltözködését! Amikor én a nagylányommal voltam terhes, a szokásos kismamaruha a nadrág/kertésznadrág és tunika volt, nem mintha takargatni való volt az ember állapota, csak nem tette kirakatba. Ma már nagypocakosok is lengőbordáig érő topban, csípőnadrágban járkálnak, mindenkinek mutogatva a pocakot.

Nekem teljesen természetes volt, hogy terhes vagyok, hiszen ezt én akartam, én vágytam rá, soha sem csináltam különösebb ügyet belőle, hiszen - akár a régi mentalitást is elővéve, mint nőnek, asszonynak, ez a dolgom. Szívesen is vállaltam :-)

Rokonok, ismerősök kérdései persze idegesítőek lehetnek. A mi családunkban is van egy fiatalasszony, aki már bőven lehetne anyuka. Nem kérdezzük, hogy miért nincs még csemetéje, hiszen az ő dolga, na meg a párjáé, hogy mikorra vállalnak gyereket. Ha soha, az sem baj, nem a mi dolgunk. (Bár a nagyapja szerint már "két gyerek kár van benne".) Nem piszkáljuk, nem hozzuk kellemetlen helyzetbe. Az ő életük.

Emellett szerintem az is a baj, hogy nagyon kitolódott a gyermekvállalás időpontja. Anno én is "idősebb" anyukának számítottam a 28 évemmel első gyerekhez, de ma már teljesen természetes, hogy 30 fölött szülnek először. Talán ennek anyagi okai is vannak, és ha jön a baba, az lassan már valamiféle státuszszimbólum, hogy megengedhetik maguknak. Nem tudom, de nem tetszik a mai helyzet.

Szerintem mindez azért van így, mert a mai 30-as generáció egy jelentős részénél gyakorlatilag teljesen kimaradt a gyerekvállalás. Van egy réteg, a szingli-karrierépítők tábora, akik számára a gyerek helyett megfelel egy szatyorban hordható pudli, és akiknek az életébe nem fér bele a család.

Én 30 éves vagyok. A volt osztálytársaim között többféle van: aki a gyerekei és a családja képét teszi fel megosztásra, és aki a legújabb szilikonimplantációját/ az új "száját", vagy épp a pudliját (hasonló alapossággal, részletességgel, mint mi a gyerekeinket). Vannak olyanok is, akik már vágynak családra, csak még nem találták meg az igazit, és olyanok is, akik külföldön dolgoznak, mert idehaza nem boldogultak. Szóval elmondhatom, hogy az én generációm több, mint fele még családtalan, gyermektelen.

A huszonéveseknél már más a helyzet, szerintem többek között éppen a médiából áradó gyerekvállalást ösztönző kampány hatására. Persze itt is túlzásba esnek páran, hiszen aki tanul, aki még fiatal (pl. te is, kérdező), az nincs lekésve semmiről. Erőltetni meg amúgy sem lehet semmit...

No igen!

Nem vagy egyedül ezzel a problémával. Engem az esküvőnk után kergettek a halálba a: Mikor lesz már gyerek kérdéssel? Én már ki is borultam tőle...szabályosan úgy éreztem magam, mintha nem is lennék már önálló ember csak egy tenyészállat, akinek innentől kezdve csak egy dolga lehet, gyereket szülni...

Aztán ugye a sors fintora, hogy 3 hónappal az esküvőnk után terhes lettem! De az után következő 3 hónap, míg nem mondtuk el senkinek, csak mi ketten tudtuk, hát az volt életem legjobb 3 hónapja...aztán pedig elkezdődött a sok "jó" tanács, kéretlen beszólások hada...

szerencsére lerázom magamról, de néha már sok, hogy azt hiszik, ha gyereked született már másról veled nem lehet bezsélni, másról nem szólhatnak a napjaim, csak gyerek, gyerek, gyerek! Elszomorító!

Túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek! Egy korábbi kérdező írta a kérdésében, hogy mintha elveszne a sok nevelési módszer, szuperanya, facebookozás között a gyermek maga! Igazat adok neki!

Én a magánéletemet nem rakom ki a nyilvánosságnak. Persze van facebookom és rakok fel képet, de nem minden áldott nap.

A szülőszobai fényképezésről pedig: én biztosan nem akartam magam abban a pozícióban viszontlátni, pedig nem volt elgyötört arcom(gyors szülés volt)!

számomra ez az újdonsült anyuka felrakott, szétett lábakkal, félmeztelen, próbál mosolyogni a gyerekkel képek, egyáltalán nem szépek...inkább riasztóak!!!

Átérzem, nagyon is, pedig van már gyerekem. De herótom van azoktól, akik pl. a Facebook-on is telepakolnak mindent "megható" (valójában hatásvadász) idézetekkel a gyerekvállalás szépségeiről, ráadásul ezek mind olyan elcsépelt frázisok... Az az érdekes, hogy ezt főleg azoknál figyelhető meg (persze ez saját megfigyelés), akikre azért nem lehetne azt mondani, hogy mintaanyák lennének, talán ezért is érzik úgy, hogy hangoztatniuk kell, mennyire oda meg vissza vannak a gyerekeiktől. Ők azok, akik mindenhol előadják, hogy a gyerekeiknek csak a legjobbat mindenből, meg amúgy is milyen különleges és tökéletes gyerek, és milliószor okosabb, mint az összes többi gyerek együttvéve, és a hibái sem hibák, csak abból adódnak, hogy mennyivel okosabb és érettebb a többinél, stb. Nagyon sok ilyen anyukát ismerek.

És ismerek pár olyat is, aki egyszerűen csak büszke a gyerekére, és örül neki, és szereti, de nem sztárolja, nem ajnározza, nem oszt meg másokkal napi tíz idézetet arról, hogy anyának lenni milyen fenomenális dolog. Még mindig saját megfigyelés: szemmel láthatóan az utóbbi csoport gyerekei kiegyensúlyozottabbak. Gondolom én, hogy azért, mert a család és összességében a világ egy értékes tagjának tekintik, de nem a középpontjának, azaz neki is alkalmazkodni kell, de hozzá is alkalmazkodnak.