Édesapám meghalt, anyukámnak hogyan tudnék segíteni? Bővebben lent.

Én is 57éves vagyok. egyáltalán nem készülök a halálra, de már nem csak tudok, hanem valahogy érzem és elfogadom, hogy ez az élet rendje.voltunk fiatalok, felneveltük a gyerekeket, megállnak a lábukon.Most az a rész jön, hogy egyikünk előbb elmegy.Elfogadom, ez következik.Persze, ha én maradok egyedül, lehet kétségbeesem, sírok, vergődök egy darabig.De nem zuhanok annyira össze, mintha valamelyik gyerekem veszíteném el.

Édesanyádnak most nyugalom kell.Ha van ott vele valaki, akkor nem kéne a ti családotokat szétválasztani.Én nem hiszem, hogy tetszene nekem, ha a fájdalmamban nem tudnék rendesen sírni, gyászolni, mert ott vannak az unokák, meg a vejem.Aki hiába családtag, mégsem a gyerekem.A gyerekek meg kicsik, kár lenne őket terhelni egy gyászoló nagymamával.

Ha hetente meglátogatod, veled tud beszélni apudról, te tudsz vele együtt sírni is akár.Nem kell odaköltözni szerintem.

Szerintem is az előttem válaszolónak van igaza.

Időt kell hagyni neki,hogy magában feldolgozza a helyzetet.

Ne hagyjátok teljesen magára,beszéljetek vele telefonon,s ha kéri, akkor és azt tegyétek meg,amit kér.

Kísérjétek figyelemmel az életét,de erőszakkal ne avatkozzatok be,neki kell eldönteni,hogy akarja élni a további életét. 57 évesen nem öreg még,s ha nem beteg,sok szép várhat még rá az életben,amit esetleg mellettetek v,jelenlétetekben elszalasztana.

Ő szól,ha már segítség kell neki,bízzatok benne.