Virág, kávé, üdítő, vacsora, . - mik az elvárásaitok a férfiakkal szemben?

Én sohasem hagytam, hogy fizessenek helyettem.Mindig az a az érzésem volt, hogy ezért elvárnak valamit cserébe.

azért mert vett egy rántotthúst krumplival én még nem vagyok eladó.

A férfiak többsége egyébként is kicsinyes.Tisztelet a kivételnek.

nálunk szinte mindent a barátom fizet..a nagyobb dolgoknál (utazás, stb) persze állom a saját részem, de a vacsorát és társait ő fizeti.azt mondja, hülyén érezné magát, ha nem így lenne.

virágot ritkábban kapok (ált. valamilyen ünnepre), mert nem egy romantikus alkat, de ha meglep vele, akkor mindig szépet választ (és cserepeset, mert tudja, hogy sajnálom a vágott virágokat :).

Amíg egyedülálló nő voltam, addig pl. kávé, vacsorameghívással szemben nem volt ellenérzésem, ezeket többnyire a férfi fizette. Színház, kisebb (egynapos) kirándulás is belefért. Ilyenkor pl. én készültem elemózsiával, sütivel (merthát ugyi a benzinbe ilyenkor hogy száll be az ember lánya). Ha belépőt kellett venni valahová (múzeum, sportrendezvény), akkor közöltem, hogy maradjon én szeretek sorban állni és megvettem én. Úgy gondolom, ezzel az anyagi terhek egy részét is átvettem, másrészt nem tűntem potyázónak. Egy-két hetes utazási ajánlatot még meglévő komoly kapcsolatomtól sem fogadtam el úgy, hogy ő fizeti. Az azért már nagyobb költség, felezzük.

Szóval meg lehet találni az arany középutat.

A meglepiket szerettem, malomkerék nagyságú csokor nem kell, de jólesett egy szál virág "csak úgy", esetleg egy röpke látogatás a munkahelyemen (én is melóból vagyok itt jelszóval) és egy tábla csoki az asztalomon.

Aztán valaki olyan sikerrel végezte az udvarlás művészetét hogy hozzámentem feleségül. A kassza közös, de azért mindkettőnknek van a pénztárcájában egy kis pénz. Ha valahová megyünk, apci fizet (a forma kedvéért). Virágot (csak úgy is) szoktam kapni. Olyat is tett már, hogy valahol mászkáltunk, megláttam egy szép bizsut, valami kis csecse-becsét, megcsodáltam, de nem vettem meg. A férjem diszkréten lemaradt tőlem és megvette. Nagyon jó érzés volt, mikor ideadta a kocsiban, huncut mosollyal, hogy "nini, ez meg beugrott a kabátom alá!"

Értékes ajándékokat soha nem fogadtam el, nem kértem és én sem adtam. Az ajándéknak nem az érték a lényege.

Én akkor éreztem volna magam megvett nőnek, ha értékes ékszert, bundát, meg a fene tudja mit szoktak adni - fogadtam volna el.

Hát, mikor elkezdett udvarolni soha nem engedte, hogy én fizessek. Szinte minden nap vitt valahova és sok meglepit kaptam Tőle. Virágot nem, mert már az elején megmondtam Neki, hogy nem szeretem (vagyis inkább sajnálom) a vágott virágot. Aztán mikor egy kasszára kerültünk megváltozott a helyzet. Mikor hogy alakult. Még mai napig is van olyan mondjuk, hogy azt mondja nekem, hogy na gyere, menjünk el kajázni vagy én mondom neki. De már inkább másra költjük a pénzt(pici babánk lesz). Az ajándékozás is változó. Van, hogy tudom, hogy nagyon szeretne valamit, de mondjuk én nem nagyon értek a témához, akkor úgy veszem meg neki, hogy Ő is ott van. De persze van, hogy veszek neki valamit csak úgy, meglepiből. Persze ez fordítva is így működik.

Nekünk ez így jó, nem vagyunk túl romantikus típusok. Jobban örülünk egymásnak, egymás őszinte mosolyának, mint a pénzért megvehető dolgoknak.