Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tehetnék értük és magamért...

Mit tehetnék értük és magamért? Van kiút ebből a helyzetből? Hosszú, de nagyon fontos, kérlek!

Figyelt kérdés

Anyu és apu még óvodás koromban elváltak, én anyuhoz kerültem. Miénk maradt annak az önkormányzati lakásnak a használati joga, ahol előtte éltünk. (Később amikor lehetőség adódott rá, ezt a lakást megvásároltuk.) Anyu nagyon hamar újraházasodott, egy nem régóta Magyarországon élő erdélyi férfihoz ment hozzá, hamarosan közös gyermekük is született. A mi kapcsolatunk itt teljesen megromlott, szerettem is a férfit meg nem is. Öcsém került előtérbe, engem mindig csak bezártak a kisszobába,nappal is amikor szeretkeztek, stb.. Egyszer lehánytam az ajtót, mert nem engedtek ki, akkor sem amikor annyira rosszul voltam, hogy könyörögtem hadd mehessek ki a mosdóba.. Természetesen lehordak, megvertek. Nevelőapám rengeteget ütött, szíjjal is. Egy idő után anyu is elkezdte, állandóan rajtam selejtezte le a fakanálkészletet (azzal a jelszóval, hogy gyenge a keze). Voltak rosszaságaim, volt, hogy megérdemeltem, de azt nem hogy egész életemet büntetésben és rettegésben éljem le, bántalmazva, hazugságokra kényszerítve, csak arra kellettem, hogy a gyereket pesztráljam, senkivel nem találjkozhattam, láthatásra is alig engedtek el, akkor is csak rengeteg "gyakorolni valóval" (ekkor még kitűnő tanuló voltam, versenyekre jártam, imádtam tanulni). Amikor a kicsi nagyobb lett, hitelt vettünk fel, és vettünk a másfél szobás lakás helyett egy kétszobásat, ahol eltűnt az addigi picim magánéletem is, mert a saját kis szobám helyett egy szobába kerültem öcsémmel, én pont akkor kezdtem már nőni,nőiesedni. Ráadásul olyan rosszul nevelté a kissrácot, hogy állandóan csak kitolt velem, bemártott, sosem fogadott szót nekem. Ahogy elkezdtem serdülni, egyre több furcsaságot tapasztaltam, nevelőapám mindig kellemetlen helyzetbe hozott, meztelenül álldogált az ajtóm küszöbén amikor anyukámék nem voltak itthon, rengetegszer rámnyított a fürdőbe stb.

Egy idő után elkezdett tapogatni is, nem feltűnően, csak ölelés közben a seggemet simogatta és hasonlók. Mindezek mellett anyukámat is ellenem uszította, mindent elhordott otthonról és rámfogta. Szenteste a kórházban kómában fekvő nagymamám és szintén kórházban levő nagypapám lakásának kulcsait ellopta, és egy szőke fiatal csajtszit k*rogatott, hiába nyomta anyám a csengőt folyamatosan.

Elköltöztem, apukámékhoz. Jelenleg az a helyzet, hogy tegnap anyukám sírva telefonált: a párja négy napja nem ment haza! .. egy nővel van.. és már szóltak a munkahelyéről, mert szó nélkül nem ment be oda sem, nagyon haragszik a főnöke. Egy barátja felhívta anyámat, hogy a nevelőapám azt üzeni, kérjen tőle anyukám bocsánatot, akkor talán majd hazajön, egy pár nap múlva.

Anyukámnak nincs pénze, leszázalékolt, és nem csak amolyan látszatra, tényleg nagyon beteg, hiába keres munkát, nem is tudná elvégezni, csak ha tényleg könnyű lenne. Havi huszonvalahányezret kap hosszú évek óta, meg a gyerektartást. A lakásokon jelzálog, meg adósságok, szintén a férjének köszönhetően..


2012. szept. 12. 13:50
1 2 3 4
 1/38 A kérdező kommentje:

Elválna de nem tudja miből élne meg hogyan?? A férje bármikor leléphet Erdélybe, a gyerektartásra sem számíthat..

Mit tegyen??

Én sem tudok neki segíteni, nem volt péznem befejezn ia sulit, munkát meg nem találok, a vőlegényem tart el, épp hogy csak kijövünk így is.. Nincs más akire számíthat, barátok sem..

És annyura bekattant a sok baj után, hogy nem is teljesen beszámítható. :( Még mindig a rosszat látja bennem.

2012. szept. 12. 13:51
 2/38 A kérdező kommentje:

Bocsánat, ha zavaros, meg sok, sajnos nagyon nehéz lerövidíteni és nagyon kivagyok.

20L

2012. szept. 12. 13:52
 3/38 anonim ***** válasza:
100%
hát én ilyennek nem segítenék még akkor sem ha az anyám volna.
2012. szept. 12. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/38 A kérdező kommentje:

Ő az anyukám, és csak arról tehet, hogy naiv volt, meg túl szerelmes, még mindig szereti a férjét.. és mint mondtam, már fel sem fogja a dolgokat, és a férje áskálódásainak köszönhetően bennem meg nem bízik eléggé, hogy tényleg hagyja, hogy segítsek neki.

A tesóm meg még általános iskolába jár, és nagyon meglátszik rajta a családi helyzet..

Bűntudatom van, hogy otthagytam őket.. :(

2012. szept. 12. 13:57
 5/38 A kérdező kommentje:
Egyedül azzal a "férival"..
2012. szept. 12. 13:58
 6/38 anonim ***** válasza:
100%
Fölösleges emiatt kilenned.Anyukád csak azt kapja az élettől,amit megérdemelt.Ez már nem a te gondod.Végig gondolva,hogy mit csináltak veled,én a telefont sem vettem volna fel neki.Tehát nyugodj meg,és ha még egyszer keres,mondd meg neki,hogy egye csak meg szépen,amit magának főzött.Szebb életet alakíts ki magadnak.Nem érdemli meg anyukád,hogy helye legyen benne.
2012. szept. 12. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/38 anonim ***** válasza:
100%
Lehet, hogy önző amit mondok, de ezek után én nem neveznem ezeket az embereket a szüleimnek. Én örülnék a helyedben, hogy van egy párod, aki feleségül fog venni, kezdj új életet vele. A többiek csak még jobban lehúznának téged. Lehet, hogy nyers voltam, bocsánat de ez az én véleményem!
2012. szept. 12. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/38 A kérdező kommentje:

Sosem akarom magára hagyni, nagyon szeretem, és segíteni szeretnék neki, még ha csak kicsi is telik tőlem...

Egyszerűen csak ő az anyukám.. :(

2012. szept. 12. 14:01
 9/38 anonim ***** válasza:
100%
Sajnálom, de én is azt mondom, hogy hosszú évek meghurcolásai miatt nem segítenék rajta.
2012. szept. 12. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/38 A kérdező kommentje:
Nem tudok nyugodt lenni, egyszerűen ilyen a természetem, ha legalább jól lennének, könnyebb lenne, de így nagyon nehéz..
2012. szept. 12. 14:02
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!