Hogy segítsek a lányomnak újra magára találni?

Együttérzek vele, én is fiatalként lettem fogyatékos:( Esetleg nincs a közeletekben valami olyan klub vagy szervezet ahova hasonló problémákkal élő emberek járnak? Ott tudna barátokat szerezni. A MEOSZnak tagja? Nézhetnétek ott is programokat:

[link]

Az iskolai barátai mind elhatárolódtak tőle? Az lenne a legjobb, ha el tudná fogadni magát, és úgy menne a legkönnyebben, ha látna sorstársakat, hogy más is tud így teljes életet élni. Szociális munkások is tudnak segíteni szerintem. Nekem más betegségem van, de ha ki szeretnéd önteni a szíved, írj nyugodtan privit.

Talán olyan társaságba kellene elvonszolnod, (magától nem akar) ahol hasonló korú, és mozgáskorlátozott emberek vannak.

Tagja vagyok én is egy ilyennek, és ott nem érzem magam kívülállónak. Vannak programok, tudunk beszélgetni, van aki még táncol is...bottal.

Interneten is kereshetsz hasonló sorsút, aki "véletlenül" felétek jár, és betéved..

Sok szerencsét, kitartást !

Ezen sajnos nem lehet segíteni, majd ő túlteszi rajta magát. Fel kell dolgoznia, hogy élete végéig tolószékben lesz. Ez nem kis feladat. Nemsoká 17 leszek, lány és ha belegondolok, hogy egyik napról a másikra kerekesszékbe kerülnék, kiráz a hideg. A baleset is nagy nyomot hagyhat benne, a fájdalom, és stb..

Hagyj neki időt! Tölts vele sok időt, járjatok el vásárolni, így megszokja hogy emberek közzé jár, és esetleg megnézik vagy ilyenek.

Én is a közösséget javaslom, olyat ahol mások is ilyen helyzetben vannak, róluk vehet példát és ők másképp állnak hozzá ehhez a helyzethez.

Extra lenne ha a régi közösség visszavárná, de ha ő nem akarja akkor ez nem fog menni.

A balesetek gyakran bűntudatra utalnak, amit valamivel/valakivel szemben érzek, vagy a gondolkodásmódomhoz, a társadalomban elfoglalt helyemhez köthető. A tekintéllyel szemben tanúsított lázadásról, ellenállásról is árulkodhatnak. Lehetséges, hogy nehezen szállok szembe ezzel a tekintéllyel,nehéz kifejeznem, hogy mire is van szükségem, melyek is a nézeteim bizonyos dolgokról. Ilyenkor saját magamon követek el erőszakot. A baleset mindig a gyors cselekvés közvetlen és azonnali szükségességét szimbolizálja. A változás nem tudatos szinten megjelenő szükségessége olyan nagy már, hogy elmém egy szélsőséges, drámai szituációt teremt annak érdekében, hogy tudatosítsa bennem, a jelenlegitől eltérő irányba kellene irányítanom az életemet. Ilyen esetekben az ember mindig tudatosan vagy tudat alatt önmagát bünteti. A baleset következtében megsérült testrész többnyire már eleve beteg, vagy vágás, égés következtében már egyszer sérült. A baleset ezt a korábbi sérülést hozza felszínre azért, hogy felhívja rá a figyelmemet. Arról is tanúskodik, hogy képtelen vagyok olyannak látni és elfogadni önmagamat, amilyen vagyok. Teljes mértékben én vagyok a felelős az életemért, s minden tettemért, ezért bizonyosan oka van, hogy miért éppen egy bizonyos balesetet „vonzottam be"? Így történt? Igen, hiszen mindez a legmélyebb gondolataimban gyökerezik, berögzült gondolatsémáim, vagy gyerekkoromban magamévá tett gondolatminták következménye. Lehetséges, hogy vonzok büntetéseket, amikor úgy vélem, valamiben nem cselekedtem helyesen. Ugyanúgy, mint gyermekkoromban, amikor megbüntettek, ha nem viselkedtem megfelelően. Ez berögződött elmémbe,de itt az ideje, hogy ezen változtassak. Az ember erkölcsi énje megbünteti saját magát, ha bűnösnek érzi viselkedését, innen ered a fájdalom, a lelki szenvedés és a balesetek. Fontos tudni, hogy bizonyos helyzetekben rendjén való, ha bűnösnek érzem magam, de csakis akkor, ha másoknak rosszat tettem,fájdalmat okoztam. A többi helyzetben azonban felelősnek igen, bűnösnek viszont nem kell éreznem magamat. Emlékeznem kell arra, hogy a saját magam ura vagyok (az egyén értelmében). Meg kell találnom, és el kell foglalnom a helyemet az univerzumban. Amint azt korábban már említettem, a baleset mindig bűntudathoz kötődik, ami pedig egy bizonyos helyzettel szemben érzett félelmet takar. A helytelen viselkedéstől való félelem általában bűntudatként s nem felelősségtudatként jelenik meg az emberben. Egy baleset arra készteti az embert, hogy lassítson, vagy teljesen hagyjon fel tevékenységeivel. Ilyenkor olyan időszak veszi kezdetét, amikor kérdéseket teszünk fel. Ha nyitott és objektív maradok magammal szemben, gyorsan rájövök, mi okozhatta ezt a balesetet. Elvesztettem az irányításomat egy élethelyzet felett? Ideje, hogy irányt változtassak? Nehezen hallom meg saját belsőhangomat, megérzéseimet, ezért radikális figyelmeztetésre, intő jelre van szükségem? Megfigyeltem,hogyan is következett be a baleset? Milyen állapotban voltam előtte, és utána? Fontos, hogy újra átgondoljam a baleset körülményeit: elemezzem az elhangzott szavakat, mert feltárják, mit is éltem meg a baleset pillanatában. A baleset minden elemének szimbolikus jelentése van, ezért figyelek a belsőhangra, hogy olyan megoldást találjak, amely megakadályozhatja az adott helyzet súlyosbodását. Akkor vagyok fogékony a balesetekre, amikor viszonyom problémás a valósággal, amikor képtelen vagyok a teljes jelenlétre, és arra, hogy tudatában legyek a világnak, amelyben élek. Mintha elvágyódnék innen. Elvagyok szigetelve attól, ami körülöttem történik, talán mert nem tudom elfogadni a valóságot, vagy nehezen élem meg azt. Jobban oda kell figyelnem magamra, hogy felfedezzem önbizalmamat.A bénulás egy vagy több izom reagálási képtelenségét, működésének leállását jelenti. Egy végtagot,testrészt vagy az egész testet érintheti. Ez a betegség a meneküléshez köthető: megpróbálok kitérni egy ember vagy egy helyzet elől. Gyakran a félelem az, amely lebénít engem. Tarthatatlannak és leküzdhetetlennek tűnik számomra az a probléma, amit éppen megélek, a felelősséget azonban nem vagyok képes felvállalni, és mivel nem találok megfelelő megoldást, „válaszként" érzéketlenségre vágyom. Talán olyan trauma ért, amely testemnek túl sok volt, így az élet feladásával reagált. Esetleg nagyfokú önutálatot és bizonytalanságot érzek, ezért a rossz lépéseket elkerülendő, a teljes passzivitás nyújt védelmet számomra. Talán merev gondolkodásmódom miatt visszavonulással és meneküléssel válaszolok, ha valami nem úgy „sült el", ahogyan azt én elterveztem. Fontos, hogy tudatosítsam magamban és uralhatóvá legyem a rám nehezedő terhet, lehetővé téve ezzel a bénult végtag számára,hogy újra élet költözzön bele. Olyan helyzetben is érezhetem magam „bénultnak", amelyben nincs választási lehetőségem vagy cselekvési szabadságom. Az érintett testrész kiegészítő információkkal szolgálhat a bajom vagy félelmem forrásáról. Például ha a jobb lábam bénult, akkor a problémám vagy a jövendő munkámmal kapcsolatos, vagy a családi kötelezettségeimmel.

Ha foglalkozom az öngyilkosság gondolatával, akkor saját magam elpusztításán gondolkodom. Úgyérzem, nincs több energiám, ez a gondolat állandóan foglalkoztat. Melankolikussá, búskomorrá,magányossá, keserűvé válok. Nem tudom már a külvilággal felvenni a kapcsolatot. Annyira szenvedek,hogy már nem vagyok képes meglátni a fényt az alagút végén. Az öngyilkosság menekülés. Feltehetemmagamnak a kérdést, mitől akarok elmenekülni: a belső fájdalmamtól, a felelősségeimtől, a belső űrtől, aszeretetéhségemtől, szeretethiányomtól? Ha drogot, alkoholt fogyasztok, és szegényesen táplálkozom,akkor hajlamosabbá válok öngyilkos gondolatokra. Elhatározom, hogy bízom a dolgokban és azemberekben, becsukom a szemeimet: a fény a szívemben van. Beszélek valakinek az általam megéltelkeseredettségről, vagy csak leírok mindent egy papírra, és segítséget kérek egy szakembertől.

Nem sértésnek szánom a válaszom: neki kellene a kis fejecskéjében összerakni, hogy sajnos így járt egy idióta miatt. 1,5 éve így él depiben, már éppen ideje lenne valahogy összekaparni magát és kezdeni az életével valamit. Rengetegen élnek így és boldogok! Ott van az a férfi is, akinek se keze, se lába és BOLDOG!

Bár én "csak" pikkelysömörös vagyok, de én is sokat nyígtam az állapotom miatt, mikor az egész testem elborította, aztán rájöttem, hogy én rontom el az életem ezzel a hozzáállással!