Vannak, akik 30-40-50 évig boldogok együtt, egész életükben. Vannak, akik pár év után megalázzák egymást. Miért?

mert senki nem tanitja meg a fiataloknak hogy kell egy parkapcsolatot fentartani mert az emberek onzoek hianyzik beloluk a hit az alazat es azt hiszik minden potolhato es mindent meg lehet venni penzert.Fogyasztoi tarsadalom sajnos a paok hamar feladjak es mast keresnek nem tisztelik a masikat es onzoek.

Tisztelet a kivetelnek.

Ha két teljesen különböző vérmérséklet, életút, terv, személyiség találkozik, abból az esetek többségében nem lesz hosszú, boldog kapcsolat, hiába is hirdeti ezt a csillámporos-habcsókos média. A szerelem nem elég. Ha ezt valaki nem tudja/akarja beismerni, csúnya meglepetés érheti 5-10 év házasság után.

Szóval a jó kapcsolat titka egyrészt a jó választás, másrészt meg az, hogy egyformán dolgozzanak azért, hogy a kapcsolat úgy működjön, hogy mindkettejük számára kielégítő és boldogító legyen. Lehetsz te az igazival is, ha képtelen vagy őt megbecsülni, mert elfelejtetted, hogy bizony szükség van néha a megértésre, a szép szóra, arra, hogy ne tegyél olyat, amivel áthidalhatatlan szakadékot növesztesz kettőtök közé.

Egyszóval, ha nem illetek össze, és még csak nem is tesztek semmit kettőtökért - mert bizonyos áldozatokra igenis szükség van a kapcsolat érdekében (pl. nem árt lemondani a másik fütykösről, ha már egyszer van egy párod, akivel értékes kapcsolatotok van.) akkor az a kapcsolat lassú/gyors halálra van ítélve. Ellenkező esetben viszont szerencsésnek, ritka kivételnek érezhetitek magatokat.

Egy szónak is száz a vége: találd meg a megfelelőt, és ha kölcsönösen úgy látjátok jónak, közdjetek a kapcsolatotokért. Ennyi a nagy titok.

Mi 47 éves házasok vagyunk. Nem voltak extra céljaink. Egyszerűen kiegyensúlyozott életet akartunk. Természetesen nálunk is voltak hullámvölgyek (veszekedések, egyéb problémák), de ezeken mindig sikerült túljutni. Azt hiszem, hogy ezt a 47 évet annak köszönhetjük, hogy nem merültünk el a részletekben, apróságok miatt nem "téptük egymást", hanem mind a kettőnknek olyan a szemlélete, hogy egy életünk van és ezt próbáljuk úgy élni, hogy az jó legyen. Az otthonunkat úgy alakítottuk, hogy az ne bútor- és egyéb kirakat legyen, hanem igazi otthon, hogy oda mindenki szívesen jöjjön haza. Amikor a gyerekeink kicsik voltak, sokat mentünk velük kirándulni, télen szánkózni, és ez mind-mind az összetartozást erősítette. A kérdésekben megfogalmazott hűségnek és boldog kapcsolatnak szerintem egy titka van: egyiket sem kell forszírozni, nem kell róla álmodozni és akkor észrevétlenül ott van veled, veletek. Abban a pillanatban, hogy beszélsz róla, már valami sántít.

Manapság sajnos a fiatal szülők közül kevesen engedhetik meg maguknak, hogy annyit legyenek a gyerekeikkel, mint mi. Ha mégis együtt vannak, egész gondolatvilágukat átszövik a munkahelyi, a megélhetési problémák és érthető módon fáradtak ahhoz, hogy a másik hibáit természetes módon tudják kezelni.

csak egyenrangú kapcsolatok működőképesek.

az összes többi nem az.

Azt tudom, hogy Mi azért lehetünk még mindig együtt, mert megtanultuk, hogy az esetleges problémákat megoldanunk kell és nem otthagynunk.

Azért, mert a mai napig úgy viselkedünk Egymással, mint a kapcsolatunk első pillanatában, azzal a különbséggel, hogy már ismerjük a másikat és azzal, hogy megismertem Őt, mindent ami szép, és mindent ami kevésbé, csak még inkább belé szerettem, és nem elhidegültem.

Mert most sem váltak természetessé a tények, hogy mennyire tökéletesnek tartjuk a másikat. Az esetek nagy százalékában arra ébredek reggelente, hogy néz és mosolyog, aztán ha kinyitom a szemem, közli velem, hogy gyönyörű vagyok. Pedig eltelt húsz év.

Minden nap együtt ebédelünk, még akkor is, ha szörnyen összevesztünk.

Volt olyan, hogy egy hétig nem szóltunk egymáshoz, és én egy hétig minden nap leírtam, hogy mikor, miről, miért jutott Ő, vagy Mi az eszembe.

Talán pont az a lényege az egésznek, hogy már tudom, hogy ott lesz, mindig ott lesz, és ebbe a helyzetbe nem csak egyszerűen belefekszem, mintha egy kényelmes ágy lenne, hanem igyekszem tenni azért, hogy maradjon is így, és élvezem, hogy tehetek érte, a Kapcsolatunkért, Magunkért.