Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ti költöznétek ilyen esetben?

Ti költöznétek ilyen esetben?

Figyelt kérdés

Előre leszögezem, nem otthonról :)

Albérletben élünk, egy idős, nyugdíjas hölgy a főbérlőnk.

Úgy költöztünk ide, hogy tisztában voltunk vele: a lakás nincs a legjobb állapotban, de megbeszéltük hogy idővel - akár közös erővel - felújítgatjuk, a néni úgy megszeretett minket hogy felvetette az eltartási szerződést is a későbbiekre.

A nyári hónapok még viszonylag kellemesen teltek, de most kijöttek olyan problémák amikről nagy volt a hallgatás.

Az ablakunkon patakokban folyik be a víz nagyobb esők alkalmával (tetőablak), és hideg van. Szó szerint húz át a szél a lakáson.

Állandóan 18 fok van, ha nem megy a fűtés azonnal kimegy a meleg.

A néni ugyan említette hogy télen (értsd: -15 fok)hideg lesz, kaptunk kölcsön egy kivezetés nélküli - tehát alkalmanként használható - gázkonvektort.

Azzal a szobánkat nagy megerőltetések árán max. 20 fokig tudjuk fűteni jelen pillanatban (erősen aggaszt hogy mi lesz a téli fagyok idején).

Rájöttünk, egyáltalán nincs hőszigetelve a tetőtér ahol lakunk, valószínű inkább padlás volt mint lakórész, csak ügyesen bevezették az áramot meg a fűtést...

Mivel a számlák mind átalánydíjasok, havi 30k-t költünk gázra! ÉS ebben nincs benne a főzés, ugyanis mi palackozunk.

Ennyiből máshol 40 fokra fűthetnénk a lakást :/

Az meg már részletkérdés, anyáron miért kellett nekünk ezt kifizetni ugye...


Kezd betelni a pohár. Aranyos a néni, egyedül van, más hitelét nyögi a nyudíjából, tehát szüksége lenne a segítségre.

Eddig próbáltam segíteni neki, de ma belegondoltam: 22 éves vagyok, párom szintúgy. Autoimmunos vagyok, telefonos munkát végzek, mégis minden reggel berekedve vagy rosszulléttel ébredek a hűvös miatt.

A hatalmas számlák miatt a lakbérrel együtt bőven normális helyre költözhetnénk, melegbe...

De mivel engem kedves édesanyám kijelentett "otthonról", csak szívességből bejelentkezhettem ide állandóra.

Ha elköltözöm másik albérletbe mi lesz a lakcímemmel? Mi lesz a nénivel?

Szerződést nem volt hajlandó kötni, nem volt kaució, simán leléphetnénk... De nem akarom úgy otthagyni az átalánydíjaival, hogy rendesen feltornásztuk az áramfogyasztást. Ráadásul tudom, az a pénz nélkül amit tőlünk kiszipolyoz el van ásva.


Ti mit tennétek ebben a helyzetben?


2012. okt. 31. 22:41
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:

Egy unokaöccse van csak, de ő jelenleg az egyik hajléktalanszállón tartózkodik, eltiltva a családjától.

Rajta kívül senkije nincs szegénynek.


Igazából próbálom majd jelezni ha költözünk, de itt van egy csomó saját bútorom.

Félek hogy a végén még az utcára tesz, és itt maradnak a cuccaim.

Mivel bizonyítanám szerződés nélkül? :)

Valószínű akkor szólok neki inkább ha már lesz hova menni, és inkább ráfizetek még egy havi lakbért.

Szerintem korrekt.

2012. okt. 31. 23:24
 12/15 anonim ***** válasza:

" emellett minden hónapban birkózni a két másik tulajjal az "osztatlan közös" vízhasználat fizetése, és az ehhez kapcsolódó milliókra rugó elmaradás miatt. "

Ezt nem igazán értem.


Azt írod először hogy eltartási szerződés kötne veletek. Írod hogy egy csavargó rokona van a néninek senki más.

Akkor mi a gond? Oké. 200nm ház. Jó nagy. Az ember sosem egyszerre újítja fel a házát hanem fokozatosan, szépen lassan. Bárhol veszel házat azt is újítani,tatarozni kell idővel. Miért lenne nehéz eladni?? Vagy miért is kéne eladni?? De legalább van egy házatok amivel eltartási szerződés útján jutottatok hozzá.

De miért osztatlan közös a vízhasználat?? Miért nem lehet külön minden lakásnak??


De végül is.. Ha nektek nem jó a ház mert nagy, meg fel kell újítani, ha nem jó szerződés mert mégis van más örökös a képben akkor mi a kérdés??

Akkor tessék leülni a nénikével és elmondani, hogy nektek ez anyagilag nem éri meg, így sajnáljátok de új otthon néztek. 1 hónapig még maradtok hogy a néni tudjon a helyetekre valakiket. Majd az utolsó nap rendezitek a számlákat- Amit ti fogyasztottatok azt kifizetitek és szépen eljöttök.

A bejelentett lakcímed természetesen megszűnik, hiszen már nem élsz ott.

2012. okt. 31. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
Azért mérlegeljetek, hogyha költöztök albérletbe, azt tudnátok e fizetni. Nagyon utána kell járni. Szerintem 18-20 fok nem olyan vészes, jól fel kell öltözni, de könnyen lehet, hogyha elmennétek valahová albérletbe, akkor se tudnátok azt jobban felfűteni, mert majd anyagilag nem engedhetitek meg magatoknak. Nem tudom hol éltek, de felénk egy albérleti szoba 25 ezeer forint minimum és erre jön a rezsi, ami sok esetben annyi mint a bérlet. Vagy lehet kivenni lakásokat, a legolcsóbb 40ezer körül, de az nincsen berendezve egyáltalán, egy hűtő egy mosógép semmi nincs ezekben, és még erre jön a rezsi. Szóval gyanítom hogy azért kötöttetek ki a néninél mert egyébként se vagytok eleresztve, valószínű ez a megoldás még mindig olcsóbb lehet még a magas rezsivel is, mint egy másik bérlet. Ha ki tudnátok a többi rezsit- bérleti dijat fizetni egy jobb lakásért, akkor persze menjetek. Ne sajnáljátok a nénit, ez üzlet, majd lesznek új bérlői. A lakcím miatt ne aggódj, a nénitől ki kell persze jelentkezni, de az új lakásba be jelentkezel majd... feltéve, ha a tulaj engedi. Sajnos emiatt is nehéz az albérlet keresés mert sok esetben nem engedi a tulaj , hogy bejelentkezz. Viszont ha van jó ismerősötök talán megengedi nektek, hogy papiron bejelentkezzetek hozzá, nekem sok ismerősöm csinálja így, aki albérletezik. Én viszont inkább azt csinálnám főleg az eltartási miatt, meg az anyagi lehetőségeket is mérlegelve, hogy leülnék a nénivel és megmondanám neki, hogy nem egészen ilyen körülményekre számítottatok, így már sokaljátok, hogy ennyit kell fizetni, faragjatok le valamennyit a költségekből. Vagy ajánld fel, hogy kitakarítasz a néni részén is, főzöl- bevásárolsz neki, de cserébe legyen keveesebb, amit fizetni kell. Valószínű a néni is bele menne, mert nehéz új bérlőt találni, és nektek is megérné.
2012. nov. 1. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 A kérdező kommentje:

Sajnos hogy fel kell újítani azt úgy értem hogy gyakorlatilag le kéne dózerolni az egészet és új házat építeni :)

Az egész beleremeg ha egy nagyobb kocsi elmegy a ház előtt, a vízvezetékek rozsdásak és ezer évesek, a villany veszélyesen és falon kívül van bevezetve, a fűtés - mint látható - nem jó, a tető rogyadozik, hőszigetelés nincs, állandóan javítani kell valamit.

A biztosító nem hajlandó kifizetni semmit, arra hivatkozva hogy nem volt karbantartva a ház és csak a Szentlélek tartja össze.

Egyszerűen nem éri meg sem az idegeskedést, se a sok pénzt.

Az udvar közös, régen ez a hely egy hatalmas ház volt, most 3 tulajjal 3 részre van osztva, de a vizet együtt kell fizetniük, a vízművek nem hajlandó külön órát adni nekik.

Egyiküknél csőrepedés volt, nem vették észre (fogalmam nincs hogy csinálták), elfolyt egy rakat víz, meg amúgy is összejött egy csomó elmaradás, most a 3 tulajnak kell több, mint egy millát közösen törleszteni a vízművek felé.


Hogy tudnánk-e fizetni a másik albérletet, az nem kérdés.

40 ezer a lakbér, erre jönnek a hatalmas számlák, plusz a néni a szemétdíjat is felszámolja, havi 90-100 ezerig meg sem állunk. És abban nincs benne a gázpalack amivel főzünk, a másik amivel a konvektort használjuk.

Nem hiszem hogy egy kisebb, normális lakásra sokkal többet kéne fizetni.

Ha meg mégis, legalább megérné :)


Azért költöztünk ide mert sürgős volt, és szimpatikus volt a néni. Továbbá nem volt róla szó, hogy ennyi nyavalya van a házzal...


Megpróbálunk tárgyalni a nénivel nem tudjuk-e valahogy a fűtést megoldani normálisan, ha nem megy költözünk.


Köszönöm a válaszokat! :)

2012. nov. 1. 14:25
 15/15 A kérdező kommentje:
Így újra átolvasva egyébként van saját bútorunk, és pont hogy üres lakást vadászunk :))
2012. nov. 1. 15:54
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!