Gyermekbántalmazásról- Amikor a gyermek felnő, mi zajlik le benne?

Engem sokszor megszégyenítéssel büntettek.

33 éves vagyok, és mai napig küzdök a saját természetemmel, ami emiatt alakult olyanná, amilyen.

Engem apám onnantól kezdve bántalmazott, hogy járni tudtam. Mind testileg, mind lelkileg. 2 éves voltam, mikor éjszaka bepisiltem, és reggel nadrágszíjjal verte el a fenekemet, úgy hogy vérzett.. Az orromat nem egyszer eltörte..

20 éves vagyok. Ma már tudok erről sírás nélkül beszélni, de nagyon sokáig ez sem ment. Úgy gondolom, feldolgozni, elfelejteni soha nem fogom tudni. Talán csak túltenni magam rajta. Felfogni, hogy ez már elmúlt, és soha nem tér vissza! Bár ez is nehéz, mert maradandó következményei lettek a dolognak: a legkisebb zajra felriadok, remegés fog el, és képes vagyok sírógörcsöt kapni, ha egy férfi ember teli torokból ordít rám valamiért. Ideggyenge lettem..

Az egyetlen dolog, amit tenni tudok, az, hogy én SOHA AZ ÉLETBEN nem leszek ilyen szülő!

20/L

Te nagyon mostanában nagyon sok hasonló, rendkívül aljas kérdést tettél fel, mint ahogyan azokat is, ezt is jelentettem a moderátornak.

Amit te csinálsz, az nem kutatás, hanem a pszichopátiát súroló agresszor viselkedés. Mi közöd van neked ahhoz, hogy egy ÁLDOZATBAN vagy egy volt áldozatban mi zajlik érzelem szinten?! Milyen jogon akarod felszaggatni a sebeiket?!

Olvass szakirodalmat és mindjárt megtudod. De hogy volt áldozatok érzelmieben, fájdalmaiban akarj "kutatás céljából" turkálni, az nagyon-nagyon durva dolog.

Egyébként fel tudja dolgozni, ha túléli, ha elég erős a személyisége, ha jó kezekbe kerül. Egyébként rövid és pokoli élete lesz - attól függően, hogy mennyi és milyen súlyú, ill. milyen korai életkori traumát szenvedtett el.

Kedves Kérdező!

Gondolom, már nem aktuális a válaszom a szakdolgozatodhoz, de mégis megosztanám a véleményemet, ha nem bánod.

Azokat, akik gyermekbántalmazással és nemi erőszakkal foglalkoznak sajnos sok pofon éri a társadalom részéről. Ez igazán szomorú, hiszen ezekről beszélni kell ahhoz, hogy javulhasson a helyzet. Hiába a szakirodalom, mindenki másként éli meg az élet adta traumákat.

Az utolsó válaszadó kommentje sok mindenen elgondolkodtatott… Választ csak az fog adni, aki úgy gondolja, anonim módon megosztja a véleményét, tehát semmi kényszer nincs benne.

Talán van, aki úgy gondolja, ezzel felszakadnak a régi sebek, s ez bizonyos szinten így is van, de tapasztalatom szerint az emlékek felszínre hozatalával gyógyulás is történik egyidejűleg.

Sajnos én is érintett vagyok a témában. Én családon belüli többszörös nemi erőszak áldozata lettem. Gyermekként éveken át bántalmazott az apám testileg-lelkileg és szexuálisan is. Már több, mint 10 éve nem élek bántalmazásban, azóta felnőttem, de a bűntudat, az önvád, a félelem, a bánat, a harag velem maradtak. Évekig kínoztak a rémálmok, a pánikrohamok, sokáig éltem az önbántalmazás „művészetével” is, hogy elviselhetőek legyenek a napjaim. Haragudtam a családomra, hogy ha tudtak róla, miért hagyták, haragudtam a világra…

Haragudtam magamra, egyszer azért, hogy nem voltam elég bátor a segítségkéréshez, máskor pedig, hogy gyenge voltam és nem tűrtem tovább, hogy korán kellett meghoznom egy életre szóló döntést. Utáltam magam, hogy az életemet választottam a családom helyett. Gyűlöltem azt, aki elvette a szüzességem és mindazt, ami gyermeki volt bennem.

Aztán félelemmé csendesült a haragom, ma már csak félek, hogy egyedül, segítség nélkül vajon meddig fogom bírni, hogy mikor jön el egy pont, ahol összeroppanok.

A húszas éveim elején járok, párkapcsolatom még nem volt, félek a férfiaktól, a nemiségtől, a szerelemtől, a szextől. Rettegek, hogy rosszul választok majd és újrateremtem a gyermekkoromat.

Az emlékeimmel kelek, azokkal fekszem le éjjelenként, erre riadok fel az éjszaka közepén, és ragad el a görcsös remegés-zokogás. Tudom, a fizikai fájdalmaim, már nem valósak, emlék csupán, mégis érzem időnként, és félelmetes.

Azt hiszem, ezt talán el lehet fogadni, de nem lehet feldolgozni, egyedül biztosan nem.

Traumáimból meggyógyulni nem fogok, de igyekszem valami pozitívat építeni belőle, ha kell újra, újra és újra.

m.p.