Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tehetek még? Beszéljem...

Mit tehetek még? Beszéljem meg vele?

Figyelt kérdés
Édesanyám depressziós volt, és sokszor megütött,kiabált velem, míg kicsi voltam. Így, felnőttként sem tudom elfelejteni a dolgot. Emiatt a középiskolában a jegyeim is minimum kettővel rosszabbak lettek. Sokszor vagyok bunkó vele, és egyszer csak elkap a lelkiismeret furdalás, rohanok tőle bocsánatot kérni. Soha sem hoztam szóba hogy ez nekem lelki sebet okozott. Nem tudom, de azért szerintem ő is tisztában van ezzel. Az iskolai jegyeimre is inkább azt mondtam nem tanultam semmit, pedig ez nem volt igaz, szoktam tanulni. 17 éves koromban rendeződött kissé a helyzet, amikor már visszamertem szólni, megvédeni magam. ÉS titkon azért is haragszom, mert addig nekem az életem nem szólt másról, mint hogy hogy merjem ezt az egyszerű kérdést megkérdezni anyától, hogy merjem ezt az aprócska dolgot megtenni...szóval féltem tőle egészen addig. Ő úgy hiszem abban a tudatban él, hogy ez nekem nem okozott lelki sebet, mert egyébként jó a kapcsolatunk, de azért egy ilyen esetet elszenvedett gyerek nem hiszem, hogy teljes felnőtt lesz. Sosem vagyok boldog. Szeretek élni, de semlegesek a napok, pedig két gyönyörű kislányom van, és egy nagyon jóképű, udvarias férjem.

2013. márc. 27. 09:58
 1/5 A kérdező kommentje:
most két mondatom ütötte egymást, szóval nem tudom hogy tudja-e hogy ez nekem nagyon fáj
2013. márc. 27. 09:59
 2/5 anonim ***** válasza:

Az egyik rokonomat verték kiskorában sohasem heverte ki és igen megmondta egy szép nyári este a szüleinek, hogy verték és ezzel kárt okoztak neki!

Szerintem a te esetedben már nem sokat számít, hogy mi volt, ha még gyereked is van.

Próbáld szebbé tenni a saját és a két lányod életét, zárd le a múltat. Mondd el anyukádnak a véleményedet és aztán felejtsd el az egészet, így csak a múlt perzsel folyamatosan, semmi értelme az egésznek! Főleg, hogy az életed is megoldódott, nem lett drogos, hajléktalan stb.

2013. márc. 27. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
"két gyönyörű kislányom van, és egy nagyon jóképű, udvarias férjem." - és ez a lényeg, ezzel törődj, ne a múlton rágódj. Különben pár év múlva ugyanolyan depressziós leszel mint ő volt gyerekkorodban. Volt a rossz most meg van a jó. Akkor miért kell a rosszal foglalkozni? Magaddal tolsz ki nem vele.
2013. márc. 27. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Mivel most nagyon jó a kis családod- igen, valószínű, ezért nem tudsz boldog lenni. Nem tudjuk, milyen állapotban van most a depr.anya? ha most is beteg, akkor egyedül kéne túl tenni magad, ha most nem annyira depr., akkor jó lenne megbeszélni: meg kell tudnod bocsátani, az a boldogság titka - ez persze nagyon nehéz- de talán ezt segítené egy beszélgetés. Az is jó, ha egy megértő hallgatónak elmondod- sokszor, ismételve, amik fájnak- a hallgató csak hallgasson, ne ítélkezzen. Egy idő után "Közömbös" lesz, semleges, lemegy róla a fájdalom. És akkor jobban oda tudsz figyelni a jelen napjaidra: az nem semleges- a két kisgyerek bearanyozza.
2013. márc. 27. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Majdnem hasonló az én helyzetemmel csak engem nem ütöttek,hanem a nevelőapám bántott mindennel.nem tudtam soha jót tenni.soha.mindig kiabált,mások előtt cikizett,hogy dagadt vagyok,( egyáltalán nem vagyok az) h milyenek a fogaim ...

Egyetemre jártam,szerettem de otthagytam mert csak azt hallgattam tőlük h csak viszem a pénzt otthonról,meg semmit nem ér h csak tanulok stb stb...Olyan is volt h kb 16 éves voltam és jártam színházba az iskolával.H kor indult a busz én elindultam 5kor mert elég messze lakunk,csini ruha,haj smink minden és a kapuból kiabált utánam h h álljak neki füzet nyírni..

Az én lelkemet annyira tönkre tették,hogy minden olyan dolognál amit nekem kellene elintéznem,elmondanom valakinek,rám tör a síró görcs.

És ez már nagyon elfajult...tegnap a párom kérdezett a gyerekkoromról de nem tudtam neki zokogás nélkül elmondani ..

Ha a páromnál vagyok vagy a párommal akkor teljesen nyugodt vagyok,semmi baj nincs,de amint jövök haza már gyomoridegem van ideges leszek ....

Mindemelett anya sosem állt ki mellettem,mondván h nem akar veszekedni az alkoholista férjével ...

Csak szegény 9 éves hugomat sajnálom,rá is hasonló élet vár....

És most minden esetre,arra törekszem,hogy legyen egy munkám és a páromhoz költözhessek!

Fel a fejjel :)

2013. márc. 27. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!