Jogos befogadni egy édesanyát úgy, hogy annak idején lemondott a gyerekéről?

Szerintem hiba lenne.

Úgy látom, hogy te most próbálnád bepótolni a hiányát, azt, hogy nem volt veled gyermekkorodban, de lehet, hogy ez most nem tudatosult benned, ez ilyen tudatalatti dolog.

Szerintem szembe kellene nézned vele, hogy elhagyott. És innentől kezdve te abszolút semmivel nem tartozol neki, és sajnos a gyermekkorodat sem tudod visszahozni.

Szép jellemvonásod,hogy még ezek után is segíteni akarsz anyukádon,de a férjednek van igaza.Te valószínűleg nem laktál még együtt egy alkoholistával,és nem gondolod végig,hogy az együttlakásnak milyen következményei lennének.Az én apám is alkoholista volt,így bőséges tapasztalatom van.Pedig nem is élt velünk együtt,csak eljárogatott hozzánk.

Hiába lenne anyukádnak külön lakosztálya,azt neked kellene rendben tartani,a holmiját mosni ( már,ha engedné)

Ha részeg,akkor mindent összehányna,stb.Ő biztosan nem takarítana.A haverjait sem tilthatnád ki a házból.Nem lenne jó hatással a gyerekeidre az álandó tivornyázás.Még arra is számíthatsz,ha nincs elég pénze a piára,akkor ellop valamit tőletek és eladja.A család nyugalmas élete odalenne.Neked pedig felelősséged van a gyerekeiddel,öcséddel és a pároddal szemben.Ez mindennél fontosabb.

Ha mindenáron segíteni akarsz rajta,akkor helyezzétek el egy otthonban,vagy kórházban.De tapasztalatom szerint egy alkoholista erre nem lenne hajlandó.Nem hiszem,hogy tudsz rajta segíteni,de emiatt ne legyen lelkiismeretfurdalásod.

A férjednek abban igaza van,hogy magatokhoz ne vegyétek.

Jogosan fél attól,hogy megpróbálná tönkre tenni az életeteket.Próbáld elhelyezni egy öregek otthonában,vagy egy gondozó házban.Azt nem kérheti tőled a férjed,hogy ne foglalkozz vele,mert ez sajnos nem így működik,hogy Ő nem nevelt fel tisztességesen akkor Te is letojod.Van aki ezt meg tudja tenni,van aki nem.Sajnos én is ismerem a helyzetet.Ha anyagilag megengedheted magadnak,akkor segíts neki,hogy jobb körülmények között élhessen.De a családod közelébe ne nagyon engedd,ne hagyd az életetekbe belefolyni,ne legyen nálatok családtag.

Valahol nagyon is meg tudlak érteni. Engem az apám hagyott el, mielőtt megszülettem, 12 éves koromig nem is ismertem. Nagyon szerettem volna, ha azt érezhetem, hogy érdeklem, hogy szeret. Lett új családja, gyereke (aki tényleg az, nem csak névleg), bár már az is a múlté, elváltak. Szörnyen éreztem magam, hogy a féltestvérem úgymond mindent megkap, ami nekem is járt volna, mármint hogy neki megadta a szeretetet, nekem pedig nem.

A késztetés máig sem változott, éppen ezért a mai napig nem vontam felelősségre, vagyis nem beszéltünk arról, mi miért történt. A kapcsolatunkat jelenleg talán leginkább a közöny jellemzi, túl sok közünk nincsen egymáshoz, és nem is hiszem, hogy lehetne.

Te nagyon szeretnéd, ha az anyukád veled lenne, talán mert most megkaphatnád azt, ami mindig is hiányzott az életedből - sajnos szerintem nem így lenne.

Igaza lehet a férjednek, hogy ez nem tenne jót a gyerekeiteknek - hirtelen kapnának egy beteg, zűrös életű nagymamát, akinek eddig semmi köze nem volt az életükhöz, és aki valószínű kiborítana téged is, hiszen nem tudná azt nyújtani neked, amit szeretnél. Valószínűleg nagy csalódás lenne számodra is.

Nem vagy felelős az anyád életének alakulásáért, bár tudom, mint lelkiismeretes, szeretetéhes "gyerek", azt hiszed, ha tehetnél valamit érte, akkor minden szép és jó lenne. Lehet, hogy csak kihasználna. Talán ha magától letenne valamit az asztalra, és önmagától változni akarna, akkor esetleg felajánlhatnád a segítséged.

De szerintem a gyerekeid lelki nyugalma és a férjed fontosabbak, hiszen ők szerettek és törődtek veled, ellentétben az anyáddal.