Másképp látjátok a szüleiteket felnőve, mint mikor
még gyereke voltatok?
Figyelt kérdés
Nekem olyan normálisnak tűnt mindkét szülőm,és most hogy már felnőttem (30 vagyok,saját családdal) egyre inkább azt veszem észre,hogy apám közel sem olyan szent,mint amilyennek mutatta magát éveken keresztül. Rosszul esik,olyan mintha átvert volna. Persze ezzel nincs teendő,de azért nem jó érzés.Sajnálom anyámat.
2013. ápr. 12. 10:41
1/8 A kérdező kommentje:
jav:gyerekek
2013. ápr. 12. 10:42
2/8 anonim válasza:
Gyerekként még nincs annyi eszünk, hogy árnyaltabban lássuk a világot és az embereket. Addig mindenki csak fekete vagy fehér. Aztán a tudatunkra ébredünk, rádöbbenünk, hogy a felnőttek sem különbek a gyerekeknél, csak több joguk és ezsközük van a saját és mások életének tönkretételére.
Szerintem nincs felnőtt, aki ne érezne így.
2013. ápr. 12. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
3/8 sztrecskó válasza:
Persze hogy másképp látjuk. És nem arról van szó, hogy a szüleink nem olyan szentek, hanem csak mi vesszük észre később a hibáikat. De ez nem baj, sőt, szükségszerű. Nekünk ugyan rosszul esik, de nehogy meg akard őt változtatni! Ha nem túl rugalmas ember, csak magadnak okoznál bajt. (Tisztelet a kivételnek!) De arra nagyon jó, hogy tudjuk, mi mit nem szeretnénk egy párkapcsolatban, családban.
2013. ápr. 12. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
4/8 anonim válasza:
Elég későn-érő típus lehet a kedves Kérdezőnk. Mert hogy a szülők nem tökéletesek 12-16 közt sokszor drámaian tudatosul az emberben. Azután 17-20 közt -immár a saját esendőségein, hibáin is alakulva -hogy noha esendő emberek, mégis szeretni jó, mert csak úgy lehet megérteni őket és fordítva, mert ez kölcsönhatásban van, sőt végső fokon egy. Dosztojevszkij (Karamazov t)sztarece azt mondja:szeresd a bűnös embert!- Emlékszem ez, mikor olvastam 17 évesen, milyen probléma volt,milyen sokáig tartott, amíg megértettem.
2013. ápr. 12. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
5/8 anonim válasza:
Igen másképpen látom. Teljesen más egyébként a világnézetünk, meg minden, főleg mert pszichológusként végeztem, ők meg szinte szinte elutasítják... Úgy érzem sokszor voltak igazságtalanok velem, pl. a jegyekért mindig cirkusz volt (már a négyesért is, mert egyébként jól tanultam), ők meg szakiskolába jártak mindketten, nem is végeztek egyetemet. De ez csak egy példa, sok más dologra is rájöttem az évek során. Néha fájnak, de sikerült túllépnem rajta...
Egyik nap olvastam egy idézetet, ami nagyon igaz.
"Amikor rájövünk, hogy a szüleink nem tökéletesek, akkor vagyunk kamaszok. Amikor megtudunk bocsájtani nekik, akkor leszünk felnőttek". Valahogy így van. A megbocsájtás folyamatban van nálam...
23-L
2013. ápr. 12. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
6/8 anonim válasza:
igen
2013. ápr. 12. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
7/8 anonim válasza:
Én gyerekkoromban úgy láttam a szüleimet, hogy tökéletesek, mindenben megtalálják a megfelelő mértéket és mindenben az arany középutat választják. Ráadásul még fiatalosak is, jól néznek ki, egyes osztálytársaim kövér, begyöpösödött anyukájával és alkesz apjával ellentétben. De ma már látom, hogy ők közel sem az arany középúton járnak, hanem megalkuvóak és csak jól értenek ahhoz, hogy kimagyarázzák magukat. Ami meg néhány volt osztálytársam szülőjét illeti: az én szüleim is ugyanabban a porfészekben élnek, ahol ők, de valóban műveltebbek és kulturáltabbak...
2013. ápr. 12. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
8/8 anonim válasza:
"mint amilyennek mutatta magát." Talán Apád mindig is olyan volt mint most, csak te nem voltál még felnőtt ahhoz hogy ezt észre vedd.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
válasza:
válasza: