Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan tudnám visszakapni a...

Hogyan tudnám visszakapni a régi férjemet? Már semmiben sem segít, pont most mikor a legnagyobb szükségem lenne rá.

Figyelt kérdés
A férjemmel és kisfiammal az elején albérletben éltünk, minden házimunkát közösen csináltunk, a kicsivel is együtt foglalkoztunk. Mikor a férjem külföldre ment dolgozni én hazaköltöztem a kicsivel a szüleimhez, mert az albérlet rengeteget elvitt, mi meg saját lakásra spóroltunk. A férjem 2 hetente jött haza, akkor is csak 1-2 napra, akkor nem segített, de ezt nem is vártam el tőle hiszen örültem, hogy végre látom. Mikor terhes lettem a második gyermekünkkel, úgy döntöttünk hogy a férjem legkésőbb a szülésre talál magának itthon munkát és megint megyünk albérletbe. Közben meghalt a nagypapám és apukám úgy döntött, megkapjuk tőle a házát. Aranyos kis ház, de felújításra szorul. A férjemmel megbeszéltük, hogy akkor nem költünk albérletre, azonnal beköltözünk a házba és megkezdjük a felújítását. Ez így is lett, beköltöztünk, megszületett a második gyermekünk és én nekikezdtem a ház felújításának, de a férjem mikor itthon van csak a gép előtt ül, játszik, levleket ír, olvas stb., semmiben sem segít és a gyerekekkel sem foglalkozik. Az elején próbáltam türelmes lenni, azt gondoltam vissza kell szoknia a családos létbe, de már eltelt 5 hónap és semmi változás. Tegnap megkértem, hogy vigyázzon a gyerekekre, mert a sufnit bontottam és nem tudtam rájuk is figyelni, erre megkaptam, hogy azért vagyok itthon, hogy a háztartást vezessem és a gyerekeket neveljem, ő dolgozik, neki pihenni kell és elvonult aludni 11-kor. Nem tudom mit csináljak. Nem ezt beszéltük meg és ő egyáltalán nem ilyen volt.
2013. ápr. 22. 08:45
 1/10 anonim ***** válasza:
54%

Úgy tűnik, már nem érzi azt, hogy neki családapa és férj szerepében tenni valója és felelőssége kellene hogy legyen.

Még az írásodból az jön le, hogy szerinte neked könnyű dolgod van otthon hiszen "csak" gyereket nevelsz és háztartást vezetsz.

Nem becsüli a munkádat és nem becsül meg téged feleségként és anyaként.

Más téren minden rendben? Nem merülhet fel a megcsalás?

2013. ápr. 22. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
66%

Le kell ülni és meg kell beszélni.

Ha neked az a dolgod, hogy a háztartást vezesd és a gyerekeket neveld, akkor ő meg álljon neki a ház körüli munkának vagy ha ő pihenni akar, akkor fogadjon fel egy szakembert, aki megcsinálja jó pénzért vagy emelje fel a lusta seggét és álljatok neki, ha nem akarjátok lelakni még jobban a házat.

Amúgy én azt gondolom, hogy a dolog ott volt elúszva, hogy neki soha nem kellett semmit megcsinálni, mert te mindent megcsináltál, ő meg ráért lustálkodni, pihenni. Csak ez nem így megy ám a gyakorlatban.

Egy ember, aki soha nem nevelt gyereket, egy apából, akiből soha nem lesz anya, soha nem fogja megtudni, hogy mit jelent anyának lenni. Mit jelent az, hogy a gyereknevelés 24 óra, ott nem jár le a meló 8 óra után és mindenki mehet a dolgára. Meg kell vele értetni. Nem fogják az ilyen emberek soha megérteni, hogy egy anyának nincs tulajdonképpen szabadnap, pihenő, egy anyának nem jár le a munkaidő és egy ilyen férj, apa mellett nekik nem lehet leülni a gép elé.

2013. ápr. 22. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
19%

[link]


Olvasd el...

2013. ápr. 22. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

Más téren minden rendben van, szerintem nem csal meg. Elmegy dolgozni, hazajön és már ül is le a gép elé. A kicsire csak rápillant, megkérdezi mit csinált ma aztán már elég is neki belőle, a nagyobbikkal még hajlandó kicsit játszani, de az is maximum 10 perc, pedig régen órákat csavarogtak (játszótér, fagyizó, séta...).

Az elején segített. A házimunka is közös volt. Mikor az első gyerek született én kaptam egy fertőzést és még benntfogtak "kicsit" a kórházban, de a picurit már kiadták. Addig ő volt vele éjjel-nappal. Miután hazamentem, közösen csináltuk a kicsi körüli tennivalókat, mikor ki ért rá, ki volt közelebb. A nagyobbik gyerek már 2 éves múlt mikor ő kiment külföldre dolgozni. Nagyjából 1,5 évet töltött kinnt.

2013. ápr. 22. 09:26
 5/10 anonim ***** válasza:
73%

Ezt tényleg meg kell beszélnetek. Ha nincsenek vele szemben elvárásaid, teljesíteni se fog.


Nem dicsekedni akarok, de mi is hasonlóan éltünk 3 évig, havonta 1-2 alkalommal láttam a férjemet, de ő mindenben támogatott és segített. Nem számított, hogy 10 órán keresztül vezetett, megfürdette velem a gyereket és ő is segített elaltatni - igaz, néha hamarabb elaludt, mint a gyerek, de ebből nem csináltam problémát. Napközben is szívesen játszott a kisfiunkkal, hogy ne rajtam csimpaszkodjon amíg főzök, kivette a kezemből a teregetni valót, hogy legalább akkor ne emelgessek, ha itthon van. Én ezeket hagytam neki, jól esett. Nálunk sose volt az, hogy ő akkor most döglik, mert dolgozott. Mindig azt mondja, hogy anyának lenni a legnagyobb munka. A saját anyukáját is nagyon szereti és becsüli, ahogy engem is, és sose mondana olyat, hogy én csak a gyerekeket nevelem meg malmozok egész nap... Más kérdés, hogy el se tűrném, ha ilyet mondana.

2013. ápr. 22. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
68%

Nálunk is ez volt, amikor ott voltam a kettővel akkor még megcsináltam mindent, ott borult a bili, amikor visszamentem dolgozni, én tartottam el a családot mert ő keveset keresett, rám szakadt a háztartás, gyereknevelés, ő meg a gép előtt pihente ki magát.

Próbáltam mindent, a megbeszéléstől kezdve (bólogatott de nem történt semmi), a békén hagyásig (nem piszkálom, hátha észbe kap), volt felszólítás, sztrájk, üvöltözés, sírás - semmi.....



Ez a beszéljük meg módszer is addig működik, amíg a másik megérti a helyzetet és tesz is ellene, ha a férjed nem hiszi, hogy le vagy terhelve és segítenie kellene, akkor cs.szheted a megbeszélést.


Nálunk annyira elmérgesedett a helyzet (én sem voltam a kedves megértő feleség a kimerültség miatt), hogy válásra került sor. Utána már mondogatta, hogy megért, mennyire igazam volt, de ERÉLYESEBBNEK KELLETT VOLNA LENNEM VELE....

(ja, amikor meg az voltam, akkor én voltam az idegbeteg hisztérika, akinek beszólt, hogy ha fáradt vagyok, akkor nem kell aznap elmosogatnom, ráér holnap)

2013. ápr. 22. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
75%
6. vagyok: ja, és a férfi munkákat is én csináltam, mint kiderült, a kádat sem azért cementeztem körbe mert az alattam lakót minden zuhanyzáskor eláztattuk és már szétrobbant a feje (a férjemet meg hiába kértem), hanem azért hogy megmutassam, mekkora feminista vagyok.
2013. ápr. 22. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 Bence_ ***** válasza:
76%

Megcsömörlött!

"Más téren minden rendben van" erről csak az jutott eszembe amikor a nő meséli, hogy különben nagyon szeret, csak néha elver.

Szerintem semmi nincs rendben. Lakótársként egymás mellett élni nem nagy kunszt.

Szerintem marhára elege van az egészből. Megunta. Gépnél kikapcsolja az agyát.Pihen.

2013. ápr. 22. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
37%
Mivel a második gyerekkel nem foglakozik, az is felmerülhetett benne, hogy esetleg nem tőle van. Hiszen ő kint volt hetekig, hónapokig. Ezt csak azért írtam, mert egy ismerősnél ez volt a helyzet, egészen válásig mentek, és csak utána derült ki mi volt a férj baja.
2013. ápr. 22. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
62%
Húzd ki a gépet, vagy vágd el a konektort és közöld vele, hogy vagy segít, vagy mehet, amerre lát. Nyugi, visszajön úgy is. Csak néha fel kell rázni ezeket.
2013. ápr. 22. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!