Mit válasszak a két életem között, a párom egy másik országban bizonytalanul, vagy otthon kiegyensúlyozottabban, talán boldogabban, beleőrülök?

A tengerentúlon élek lassan 3 éve a párommal, szóval nem a szomszédban. Főleg ő miatta jöttem ki és itt ragadtam, de nem tudom megszokni és sokat szenvedek. Mondták, hogy idővel jobb lesz, de nemlett, depressziós vagyok sokszor. Itt a bevándorlóknak sok barátjuk van, simulékonyak, alkalmazkodóbbak, talpraesettebbek,nekem nehezen megy, sajnos még magyarul is. Iskolában vannak barátaim, de sulin kívül nem találkozunk. Barátom 12 éve itt él, más típus, jobban magába szippantja az újat, rá ragadnak a nyelvek, tökéletes angollal beszél én kínlódok az angol beszéddel még most is, pedig suliba járok, biológiát szeretnék tanulni, amit el tudnék kezdeni, mert fogalmazni jól tudok, meg szövegértés, de nehezebb kommunikálnom még magyarul is szóban. Hiányzik a családom, barátaim, itt a sulin kívül nincsenek, próbáltam másokkal, magyarokkal, alig vannak. Minden vágyam, hogy biológus legyek, de itt horribilisek az összegek, otthon 3 éves lenne az, ami part-time tanulóként itt a többszöröse, mert hát ugye dolgozni kell, ha nem akarok a hídak alatt berendezkedni. Otthon a családom, az igaz barátok hiányoznak, nekem ők mindig erőt adtak, nekem aki lelkileg könnyen sepezhető. A barátom átvette ezt az életformát és dicséri a rendszert bizonyos részét, ami sokkal jobb, mint az otthoni és nem akaro haza menni. Igaz ő Romániában született magyarként, szóval neki kis kora óta hozzá volt szokva a kétnyelvűséghez és az erős beilleszkedési elvárosoknak.

Ha haza megyek elkezdhetném az egyetemet biológia szakon és 3 év alatt kb. végeznék, itt iszonyú drága és hosszabb, viszont a fizetések jóval magasabbak, de hosszú idő kivárni, addig babysitterkedhetek, ami nem egy kifizetődő munka.

A másik viszont a barátom, nagyon jó ember, szeretjük egymást, olyannyira nem akarom elveszíteni, hogy gyengébb honvággyal fűszerezett pillanatomban könyörögtem, hogy gyere menjünk Magyarországra, vagy akár valamelyik európai országba, ahol megpróbálhatnánk, de nem, szerinte itt sokkal több a lehetőség

Két világra, két részre szakadtam, otthon ittam, kreáltam a mondatokat megfelelően, kifejezve, tartalmasan, itt akadozva, nyögdécselve olykor. Tanulom, tanulom, de nem anyanyelvi szinten, mint az amerikai osztálytársaim, kevesebbnek érzem magam.

Bocsánat, hogy hosszabb lett, de beleőrülök ebbe a kettősségbe.

Ráadásul a párom sem sikeres itt, mert nem úgy áll hozzá az életéhez, ahogy kéne. Volt régebben, de annak vége, csak ő látja az alagút végét, hogy ebben az országban lehet eljutni az alagút kijáratához, csak én azt nem látom még, hogy hol az az alagút, csak halványan a bejáratot.

Tudom hosszú és zavaros let a levelem, vissza sem olvasom, de már azért is megérte ide jönnöm, hogy kiírhassam magamból a gondolataimat.