Munkanélküli férfi vs. A családja és/vagy a párja hozzáállása. Ti hogy gondoljátok?

A napokban olvasgattam kérdéseket, lényegük az volt, hogy a dolgozó férfit akinek vagy párja volt, vagy családja

(anya-apa-tesóra gondolok) vagy a párjával már családja (tehát baba vagy már kisgyerek) kirakták az állásából és most munkanélküli, viszont valamelyik szerette (párja vagy anya-apa-tesó) zrikálja, hogy keressen munkát, aki láthatóan nem teszi, vagy ezzel vagy azzal az indokkal. A kommentekbe pedig jöttek a válaszok, hogy milyen szívtelen az illető aki a munkanélkülinek ilyet mond, nem elég szégyen neki ez férfi létére, még bele kell rúgni stb..

Na most..ezek a kommentek furcsák nekem, mert..én megértem, hogy valakinek nincs munkája, szar a helyzet, stb, DE..ha nem látom a másikon, hogy tényleg akarna munkát keresni, csak ül és van, akkor mi jogon várják el tőlem hogy csukjam be a számat és csak nyeljem a levegőt és/vagy tartsam el a családot, ilyen olyan formában?

Szerintem ebben az esetben jogos a kiakadásom, ha nem is moccan a másik egy millimétert se. Mert ha megtenné én esküszöm meg nem szólalnék(és szerintem más kérdés kiírók sem), mert ott az akarás. A jóban-rosszban-szegénységben-gazdagságban című dologgal is egyetértek, de ilyen hozzáállás mellett mint feljebb említettem, miért a kiírónak feszülnek neki, aki jogosan piszkálja a másikat?

A kérdésem nem a jelenemről szól, csak elgondolkodtatott tegnap, hogy ekkor mégis kinek van igaza?! NEM PROVOKÁLNI AKAROK, pusztán csak érdekel.