Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jogosan haragudott meg rám a...

Jogosan haragudott meg rám a férjem?

Figyelt kérdés
Évfordulónk volt a héten és mint később kiderült, egy sütögetős, beszélgetős, zenehallgatós estét szervezett a barátaival, ez nekünk lányoknak meglepetés volt (2 másik párnak is a héten van az évfordulója). A gyerekek a szüleimnél lettek volna 2 hétig, viszont anyukám telefonált tegnap kora délután, hogy a nagyobbik hány, hasmenése van, haza szeretne jönni. A férjem még dolgozott, nem vette fel a telefont, de írtam neki sms-t, hogy megyek a gyerekekért. Mire hazaértünk a gyerekekkel, már javában sütögettek, buliztak. Én megkértem a férjemet, hogy zárja rövidre a bulit, mert a gyerekek sem voltak túl jól, én sem voltam valami csodás hangulatban, fáradt is voltam. A férjem hazaküldte a vendégeket, de azóta mérges, hogy miért kellett így tönkretennem az estét. Nem tudom mit mondjak neki. Örülök, hogy szervezkedett, de igazán megrthetné, hogy ez nem volt megfelelő időpont egy bulihoz.
2013. júl. 18. 17:19
1 2 3
 1/23 anonim válasza:
55%
Nem jogos a harag, mert igenis számba kell vennünk a másik ember szempontját is, főleg akkor, kettőtökről volt szó, ez inkább önzőség már tőle. 21/L
2013. júl. 18. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
67%
Egyáltalán nem, a normális az lett volna, hogy magától is eszébe jut rövidre zárni az estét.
2013. júl. 18. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
80%
A fontossági sorrendben elöl vannak a gyerekek, és a buli és a haverok utána jönnek. Természetes dolog. A férjem lemondta volna a bulit.
2013. júl. 18. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
64%
Szerintem meg te keritettél tul nagy feneket egy hányás-hasmenésnek. (Remélem azota már meggyogyult.)
2013. júl. 18. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
84%
Szerintem semmiképp nem a vendégek hazaküldése a legjobb megoldás, ha tényleg olyan betegek voltak a gyerekek, hogy zavaró volt a vendégség, akkor inkább jobb lett volna lemondani az egész bulit, a másik két pár meg megtarthatta volna valamelyikőjüknél.
2013. júl. 18. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
71%
Én inkább az anyukát hibáztatnám, aki telefonált és nem tudta elintézni, orvoshoz vinni az unokát. Remélem én nem ilyen nagymama leszek. Mi mindig a nagyinknál voltunk, ha betegek voltunk, el tudott vinni orvoshoz is és ápolt minket. Most lett volna két hét pihitek, és anyud ahelyett, hogy hagyta volna, hogy pihenjetek, visszaadta a gyerekeket, azért, mert betegek. Nem csoda, hogy te is rosszul érezted magad ezek után.
2013. júl. 18. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
58%

Ha a gyerek haza akar menni,akkor is majd ott fogod magadnál tartani és ápolni?

"A gyerekek a szüleimnél lettek volna 2 hétig, viszont anyukám telefonált tegnap kora délután, hogy a nagyobbik hány, hasmenése van, haza szeretne jönni. "

Olvasni nem ártana.

Amúgy nem jogos a haragja,nekem személy szerint baromi sz@rul esett volna az,ha betegen fekszem otthon,apám meg banzájozik és meg sem kérdi mi van velem...Igazad van.Be lehet pótolni azt az estét még.

2013. júl. 18. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
64%
Nincs igaza. Sőt, szerintem te lehetnél rá mérges, hogy tudta, hogy viszed haza a beteg gyerekeket, de nem volt képes lemondani a bulit. Így elég kínos ez a barátaitok előtt, de nem te tehetsz róla, hanem ő, el kellett volna napolni.
2013. júl. 18. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 A kérdező kommentje:

A férjem nem nézte meg a telefonját, így fogalma sem volt, hogy megyek a gyerekekért.

Nem túl nagy a ház és az elrendezése miatt gyakorlatilag mindennel a vendégeken kellett volna keresztül mászkálnom, ha meg a kertben lettek volna, akkor pont a gyerekek ablaka alatt nyüzsögtek volna.

Anyukám elvitte orvoshoz a nagyobbat, én meg ma mindkettőt, mert a kicsi is lebetegedett az este. Egy 3 és egy 1,5 éves gyereknél szerintem érthető, ha az anyukájukkal szeretnének lenni, mikor rosszul érzik magukat.

2013. júl. 18. 17:56
 10/23 anonim ***** válasza:
24%
Hagyjuk már, nem fognak belehalni a gyerekek, akkor minek otthon ülni és a Fókuszt bámulni. Ha már neked szr estéd van, legyen neki is az? Én nem küldtem volna haza a haverokat, mert te "jaj, nem vagyok csodás hangulatban".
2013. júl. 18. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!