Előfordult már veletek hogy valakit egyszerre szerettetek és gyűlültetek?

(Előre is tiszta szívemből köszönöm annak, aki szánt rám annyi időt az idejéből hogy ezt elolvasta)

Na nekem ugyanez a helyzet az anyukámmal. Kiskoromban állandóan vert,persze volt amit megérdemeltem de rengeteg olyan verés , amit így felnőtt fejjel nem érdemeltem meg. Emlékszem, amikor ovis voltam és volt valami számolós feladat és anya jött értem és mondtam neki hogy mennyi hibáztam és akkor, ott mások előtt azt mondta semmi baj, itthon meg verés közben ordibálta hogy hülye vagyok és semmire se fogom vinni az életben. Igen, valószínű , hogy a későbbiekben ezért szereztem jó jegyeket a suliban, gimiben mert belém lett nevelve ez és féltem anyám reakciójától ha megtudná hogy rossz jegyeket kaptam. Gimis éveim alatt lett barátom, aki bátyám egyik haverja volt. Őt kedvelte anyám, de kb egy év múlva vége lett a kapcsolatomnak. Anyám utána teljesen kiakadt rám, hogy miért hagytam el a srácot meg hogy akkor csak r...kodjak csak (azért hagytam el, mert már nem szerettem és így láttam jónak). Azóta nem mertem senkivel se összejönni, mert akkor be kell mutatnom anyámnak a srácot és előre hallom anyám megjegyzéseit. Az előbb említettem, hogy van egy bátyám. Nagyon szeretem őt, fel is nézek rá, neki már sínen van az élete minden szempontból. Ő volt mindig a család kedvence, leginkább anyámé. Bármit csinált bátyám ő volt a jó és a szuper, én meg bármit csinálhattam sose voltam elég jó, még csak egy olyat se hallottam szüleimtől hogy „büszke vagyok rád”. Aztán jött az érettségi de nem akartam egyetemre menni, mert nem tudtam hogy mit is szeretnék tanulni. Ezért kimentem külföldre hogy pénzt keressek és hogy addigse legyek otthon. Jó volt tőlük távol lenni, bár hiányoztak mert én szeretem őket. Nemrég visszajöttem külföldről mert nemsokára egyetem de mióta itthon lakom egyre rosszabbul érzem magam lelkileg. Látni, hogy amikor bátyám hazajön akkor anya mindig olyan kedves vele, velem meg ilyen..sokszor gondolkodtam el azon, hogy lehet engem nem is akartak mint kisbaba. És azon is, hogy lehet jobb lenne meghalni vagy csak úgy lelépni a francba. Szeretem a szüleimet, és hálás is vagyok nekik mindazért amit kaptam (ruhák, könyvek stb…) csak egy valamit nem kaptam igazán tőlük, az pedig a szeretet. Vagy ha mondták is hogy „szeretünk” akkor az mindig olyan esemény után volt sikeres nyelvvizsga, év végi könyvosztás stb..nem tartom magam egy szentnek és közelében sem állok a tökéletesnek csak nem tudom hogy hol ronthattam el valamit hogy ezt érdemlem? Mit csináljak hogy „jó” legyek?