Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit csinálná, ha a párod...

Mit csinálná, ha a párod kijelentené, hogy egész nap durcis lesz és mogorva, pedig jelenésetek van együtt?

Figyelt kérdés

A héten itt volt a gyereke, ma megy át a másik szülőhöz. Mi utána mennénk az én szüleimhez, ezt egy hete tudja, mert ott szülinap van. Mivel sokáig nem leszünk itthon, vinnénk a kutyát is, aki most lakásban él, de egy hónapon belül lesz kerítés, aztán kinti lesz. Már máskor is vittük, őt is várják egy dögönyözésre. Vinnénk a gyereket is, de a másik szülő elkérte. Reggeliztünk, megkérdeztem, hogy beleüssek-e a serpenyőbe még egy tojást, mert mindketten enni akartunk, erre rámförmedt hogy ő egymás után csinálja őket, ondtam ok. De innen kezdve én vagyok a rossz, aki mindenbe beleszól (rákérdeztem a többi dologra, semmi másba nem szóltam bele, itt is csak kérdeztem, mellesleg, egy hétig szinte láthatatlan vagyok, mert a gyereke igen érzékeny, és eléggé szüksége van, hogy össze legyenek ketten bújva, amit elfogadok). De kibújt a szög a zsákból, ő a szüleim utána, ment volna még egy helyre, ahová kutyát nem vihetünk, ezért durcizni fog egész nap. Oda holnap is mehetünk, amúgy is hétköznap este szoktunk menni, mondtam, használjuk ki a jó időt, ne zárt helyen legyünk, ha ott lehetünk este is, plusz akkor a kutya is itthon maradhat.

Inkább ne is jöjjön a szüleimhez? Elég kellemetlen, ha ott 3 órát egy szót se szól, csak elvonul. Azt mondja elege van a kutyából, akiről csak én gondoskodom, napi 5-6 séta, etetés, neki semmi dolga vele, ha van kedve eljön velünk sétálni, ha nem, nem.

Én úgy gondolnám, hogy évek óta alkalmazkodom a gyerekéhez, és így a helyzethez (heti váltás), egy működő rendszert alakítottunk ki, akkor annyit ő is alkalmazkodhat, hogy a kutya miatt egy nappal arrébb tenne egy 2 órás programot. (kutya azért lett, mert én is vágyok rá, hogy valakivel legyek, míg ők kettesben vannak, egy betegség miatt pedig még 3 évig nekem nem lehet gyerekem). Hogy lehet ezt a feszültséget feloldani?


2013. okt. 20. 09:20
 1/7 anonim ***** válasza:
76%
Úgy hogy kirúgod amíg fel nem nő, mert a kutya mellett van egy gyereked is, ha úgy tetszik egy infantilis felnőtted.
2013. okt. 20. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
80%

Ne vigyétek el magatokkal a kutyát, és akkor elmehettek oda is, ahová ti szeretnétek.

Nagyon gyerekesen oldjátok meg a problémáitokat. Hihetetlen számomra, hogy felnőtt emberek vagytok. Durci van, mert nem az van, amit akar. Meghúzod magad, mert a gyereke nem csíp téged. Ezt nem is értem.

Mintha zsarolás lenne nálatok folyamatosan. "Ha itt van a gyerek, húzd meg magad, válj levegővé, tarts kutyát, azzal törődj addig." "Ha nem oda megyünk, ahová én akarom, akkor nem állok szóba veled." "A szüleiddel sem állok szóba, ha nem az van, amit én akarok."


Ne haragudj, de ez nem egy egészséges, felnőtt kapcsolat.

2013. okt. 20. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Azt nem tudom, hogyan tudnád a feszültséget feloldani, mert nekem úgy tűnik, hogy kissé el van szállva magától a párod. Aminek az lehet az oka, hogy ki van n.alva a segge.

Kicsit észhez térhetne, hogy nem minden bokorban terem olyan pár, mint te.

Mert eléggé alkalmazkodónak tűnsz.


Szóval ezt mondjuk elmondhatnád neki, hogy szálljon magába.

2013. okt. 20. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
én szoktam hagyni, hogy duzzogjon, majd megunja (főleg, ha ilyen hülyeségről van szó)
2013. okt. 20. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Szegény kutya.Pótlék akkorra,míg a Párod a gyerekével van (ez is milyen durva - miért nem illeszkedsz be?) meg pótlék arra is,hogy 3 évig nem lehet gyereked.Nekem érdekes ez csak?:)

Egyébként messze laknak a Szüleid? És azok,akikhez menni szeretett volna a Párod? Mert ha nincs nagy táv,haza lehet vinni azt a kutyát,mielőtt átmentek a másik helyre.

Meg az is megoldás,hogy külön mentek nem? Mármint hogy a Párod ahova szeretne Te meg a Szüleidhez.Ha amúgy se akarod a durcit látni,ami mellesleg lehet hogy időközben el is múlna (mint ahogy 4-es is írja - Én is azt tenném),nemtudom.

Én azért azt is megjegyzem,hogy örülnék neki ha ilyen jellegű problémákon kéne törnöm a fejem!:)

2013. okt. 20. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%

Megmondanám neki, hogy nőjön fel!

Egész eddig hozzá kellett alkalmazkodni a gyerek miatt, itt az idő, hogy ő is alkalmazkodjon hozzám egy kicsit. Egy kapcsolat a kompromisszumokról is szól, nem mindig az van amit az egyik fél akar.


Egy 5 éves gyerek duzzog így, nem egy felnőtt férfi. Ráadásul engem ne zsaroljon.


Illetve megkérdezném, hogy pontosan mi a gondja a kutyával? Örülhetne, hogy egyáltalán hajlandó vagy elviselni amit a gyerekével művel és addig szinte "felszívódsz". Ezt nem sokan tennék meg. Én pl. biztos nem, mert a helyzetet eleve nem tartom normálisnak.

2013. okt. 20. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
0%

1. Ha elfogadtad őt gyerekestül, akkor ne hányd a szemére, hogy te milyen áldozatot hozol ezzel kapcsolatban. Még csak ne is gondolkozz ezen.

2. A párod ne azért halassza el a programot mert te meg elviseled a gyerekét, hanem mert érted teszi meg. Kéne tudnod kezelned annyira, hogy ilyenekre simán rá tudd venni, hisz mégiscsak a te párod.

3. Minden csip-csup ügyben kössetek kompromisszumot, azonnal!

4. Ugye a kutyus nem lesz kidobva ha jön a baba? Nyilván nem de azért leírom :)

2013. okt. 20. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!