Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan tudunk ezen változtatni?

Hogyan tudunk ezen változtatni?

Figyelt kérdés

szüleim elváltak, van két hugom, anyával élünk, anya nagyon keveset keres.nincs kb semmi pénzünk, soha. nem kérek konkrétan soha semmit, mert nem kapom meg. iszonyat unalmas az életem, barátaim nincsenek is, osztályba néhány haver, ennyi. ha hívnak valahova, nem megyek, mert nincs egy vasam sem. suliba látom, hogy néznek rám, sajnálattal, lenézően. ugyan abba a nadrágba járok két éve, két pulcsit cserélgetek. telefont kaptam annó, 46ezer forint volt, elromlott, én fizettem a javítást, ami 15ezer forint volt, azért a kis pénzért is rengeteg időt töltöttem munka keresésével, na de nem ez a lényeg.

kérni szerettem volna egy másikat, és mondtam anyának eladjuk az előzőt, így sokat nem is kellene rádobni. nincsenek túl nagy igényeim etéren, nem kell iphone stb, csak egy kis olcsóbb okostelefon, ami bírja vagy 2évig, mert másik úgyse lesz, osztályba is talán jobban érezném magam, ha nem mindig azt nézném, hogy mások telefonoznak. anyának ezt elmondtam szépen, azt mondta nincs pénzünk semmire konkrétan. egész nap itthon vagyok, mivel mint mondtam barátaim nincsenek. pc-nk iszonyat régi, egy hd videóba is beletörik a bicskája, böngészési élmény egyenlő a nullával. barátnőm van lassan egy éve. de neki se vettem kb soha semmit, néha egy bonbon esetleg, de ennyi volt. nagyon kellemetlenül érzem magam emiatt, mivel többet nem engedhetünk meg magunknak, ezt én is tudom. de azért néha egy kissebb meglepetésnek biztosan örülne, elmenni pizzázni stb. biztos zavarja őt is hogy nem nagyon veszek neki semmit, míg barátnői mondják hogy ezt-azt kaptak barátjuktól. ha hallom, elsüllyedek komolyan a szégyentől. munka nincs. viccen kívül! perpillanat beteg vagyok, 3 napja keresek munkát, akár 25-30km-es körzetbe, el is buszozok ha kell egy kis plussz pénz nem lenne rossz. de nincs semmi, nem tehetek semmit. bár én nagyon kíváncsi lennék mire megy el mindig a pénzünk, de ezt sosem merem megkérdezni anyától, olyan furcsán venné ki magát a dolog.

ja azt még hozzá tenném hogy júnuisba(!) szóltam anyának kellene egy bakancs, olyan 10ezer forint körül vannak, és azóta se kaptam, pedig november van. 17/f



2014. nov. 12. 12:45
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%
Miért nem beszélsz nyíltan arról anyukáddal, hogy mennyiből éltek? Van még két húgod is, lehetséges, hogy anyukádnak a már a kaját is iszonyú erőfeszítés előteremteni a kevés fizetéséből, meg a rezsit. Elhiheted, hogy neki sem könnyebb, hiszen a felelősség az övé.
2014. nov. 12. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 A kérdező kommentje:

persze én megértem, hogy neki se könnyű, ezért sem kérek ezt azt, annyira nincsenek is nagy igényeim.

elgondolkodtam azon, hogy dohányzik, bolti cigi, napi egy doboz, az havi 30ezer. mondtam neki, tegye le, talán jobban kijövünk a pénzből, de fel volt háborodva, hogy ne szóljak már bele, mert a pénzt ő keresi, és ennyit ő is megérdemel.

2014. nov. 12. 12:52
 3/19 anonim ***** válasza:
92%

Nézd, csak azért felesleges okostelót venni, hogy a haverok előtt ne égj.

Sejtheted, hogy alacsony keresetből két gyereket eltartani művészet, nemhogy okostelóra teljen.

Miért vagy otthon egész nap? Menj ki a térre, ismerkedj másokkal, ne online éld az életed.

HD videó... felnőttünk mi anélkül is. Elmenni pizzázni helyett süss otthon pizzát, olcsóbban kijön, és jut mindenkinek.

Hiába szóltál már júniusBAN, hogy kell tízezerért bakancs, ha nincs rá pénz... Keress olcsóbbat.

2014. nov. 12. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:

Hogy mire megy el a kevés fizetés 4 emberre:víz, villany, fűtés, telefon, tv, internet és ehhez jön még a kaja, és akkor csak az alapokat írtam.

Beszélj apukátokkal, attól, hogy elváltak, még nyugodtan vehet nektek ezt azt.

Nézz körül a lakhelyeden, vagy a környező városban biztosan van valamilyen segélyszervezet, akiktől kaphatnátok pár új ruhát ingyen, én is dolgozom egy ilyenben és tök jó cuccok szoktak lenni.

Sajnos mást nem tudtok tenni, megbeszélitek min lehet otthon spórolni, illetve ha van valamid próbáld meg eladni és abból is lehet új dolgokat venni.

Regisztrálj diákszövetkezethez, úgy könnyebb melót találni.

2014. nov. 12. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
54%
Igazad van abban, hogy havi 30ezerért drága a cigi, inkább átszokhatna arra, hogy maga tölti.
2014. nov. 12. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
94%
Kérlek, ne bántódj meg azon, amit írok, de szerintem eléggé el vagy tájolva. Ha édesanyád rosszul keres, vagytok arra a kis pénzre négyen, akkor az nagyon könnyen elmegy ám! És attól, hogy nyáron szólsz, hogy télen kell egy bakancs, még nem fog tudni félretenni rá. Új okostelefonra meg pláne nem. Nem hiszem, hogy jogod lenne megkérdezni, hova megy el a pénz, amit megkeres. Ha teszemazt elinná, na igen, akkor szóvá lehetne tenni, mert egy szülőnek kötelessége, hogy etesse, ruházza a gyerekét. Ilyesmiről nem írtál, és bizonyára nincs is szó róla. Nem lehet könnyű Neked, de azt is látnod kéne, hogy anyád annyit ad, amennyit tud. Ha nincs miből fizetni az extra kiadásokat, akkor nincs mit tenni.
2014. nov. 12. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
100%
Nehéz tanácsot adni, én is ilyesmi helyzetben voltam anno, de nagyon becsülöm benned, hogy nem követelőzöl, stb., 17 évesek általában azt szokták. Ha nincs munka, akkor talán tényleg csak azt lehet csinálni, hogy felajánlod a segítségedet a környéken lakóknak, akár szórólapot is dobhatsz be, kutyasétáltatás, kerti munka, télen havat el lehet lapátolni, lehet, hogy akár a bevásárlásban is van olyan, akinek kell segítség. Ha van bármi, amit el tudsz adni, tedd fel a netre, olx., jófogáson add el őket. És persze továbbra is keres munkát. Én nem szeretem ajánlani senkinek, de én átiratkoztam estire 16 évesen, mert dolgozni akartam (szükség is volt rá), utána egyetemet is végeztem, szóval nem bántam meg, de nem könnyű, illetve Budapesten kívül még nehezebb, van ahol nincs is esti gimire lehetőség.
2014. nov. 12. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
100%
Igazad van, Kerdezo, havi 30 ezer sokat segitene, de anyukad nem birja lerakni a cigit, ez tartja eletbe, fuggo. Lehet nem is akarja, ez az egy kis orome, ez az amit elvez. Viszont nyar ota osszejohetett volna penz egy bakkancsra, csak ot szallal szivna kevesebbet naponta.
2014. nov. 12. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
100%
Ja igen, az előttőm szólóknak abban igaza van, hogy a barátkozás, haverkodás nem a pénznek a függvénye, sőt, ha már valaki azért barátkozik veled, mert van pénz, akkor az nem barát. Nyugodtan ismerkedj és menj el a bulikba, oké, lehet, hogy te csak egy 300 ft-os üveg bort fogsz vinni, senkit nem fog érdekelni, a lényeg, hogy ne üres kézzel gyere, de ha tudják, hogy tényleg szegény vagy, akkor még azt is megértik a többiek ha nem hozol semmit. Barátnőddel is mehettek sétálni, esetleg piknikezhettek (nem most) és otthonról vihetsz valami kis kaját.
2014. nov. 12. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ilyet ne kérdezz anyukádtól, hogy mire megy el a pénz, három gyereket tart el egyedül. Ő fizet mindent. Na hova mehet el?

Én felnőtt vagyok és dolgozom és nekem nincs 46 ezer forintos telefonom, pedig okostelefon.

Szerintem továbbra is keress munkát és abból oldd meg a saját szükségleteidet.

Én is ezt csináltam, minden nyáron dolgoztam, és abból a pénzből vásároltam be magamnak, amire szükségem volt, meg abból mentem ide-oda, nyaralni.

2014. nov. 12. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!