Kilépnétek egy egyébként jól működő kapcsolatból, ha azt érzitek, a párotoknak mindegy, hogy jelen vagy –e az életében, vagy sem?
Azért mert azt mondja, hogy soha nem volt az az örömködő fajta, pedig én már láttam lelkesedni dolgokért.
És persze azt is mondja, hogy nem mindegy, hogy vagyok -e, vagy sem, hiszen azért él velem, mert szeret. 3 éve vagyunk együtt, ebből több mint 2 éve együtt élünk. Már az elején tudtam, hogy nem az emóció kimutatás egyik jeles képviselőjével jöttem össze, de úgy gondoltam, vagyok annyira önálló és erős, hogy ez nem okozhat gondot, és majd alakul. Picit alakult is, de sajnos még nem eleget.
Egyre nehezebben bírom, hogy a kapcsolatunk gyakorlatilag egy lakóközösségben élő két ember kapcsolatában kimerül. Soha nem kapok NŐ-ként dicséretet, sem egy puszi, sem egy ölelés, sem egy kis figyelmesség, vagy magától támogatást bármiben is. Próbálkozik, ugyan (miután többször jeleztem neki, hogy Nőként és Társként mire vágynék), hogy odajön és megkérdezi, hogy „hogy is kell, így?” és átölel, de azt érzem, hogy a szíve nincs benne. A névnapomon nem köszöntött fel, és egyébként sem kapok semmi érzelmi vagy tárgyi figyelmességet sem már egy ideje (pld. egy csoki).
Egyébként, úgy gondolom, hogy, nagy küzdelmek árán, de mostanra már mindenben számíthatok rá (rengeteg figyelem, elfogadás, türelem és bölcsesség kellett hozzá részemről, mert egy „pókerarc” emberről van szó). Úgy érzem, az érzelmi intelligenciája sokkal alacsonyabb az enyémnél, pedig egy nagyon humoros, karizmatikus és jó ember. Lassan állandóvá válik, hogy azt érzem, teljesen visszahúz az amilyen, ahelyett, hogy fölemelne engem ő is, ahogy én teszem vele. Ami egy társkapcsolat lényege lenne szerintem.
Nektek van hasonló tapasztalatotok? Mit lehet csinálni ilyenkor? Lépjek ki, hogy újra éljek? Vagy van olyan betegség, hogy egy ember képtelen kimutatni az érzelmeit? (Otthonról sem kis „csomaggal” érkezett. Ezzel tisztában voltam, azért is voltam türelemmel iránta.)
9: köszi, végül erre gondoltam. A lap alján a "szeretet nyelvünk felismerésében" található 4 kérdést már feltettem neki. Válasz: "Nem tudom." - ez a nagyon nehéz. Olyan, mintha magával nem szeretne szembesülni.
10: értettem, és nagyon sajnálom. Viszont köszönöm, hogy leírtad, tanulságos nekem.
válasza:Nagyon tanulságos volt ezeket a sorokat olvasni, és segítségemre volt a visszaemlékezésbe, végig gondolva saját életem tapasztalásait.
19 évig éltem egy ilyen házasságban. Kívülről nézve tökéletesnek tűnt és jól is működött, de én közben kínokat éltem át, mindannak a hiánya miatt, amiket Te is leírsz. Egy boldog tekintet, az ölelés, a figyelmesség, a biztató szavak, semmi... soha...
viszont fogösszeszorítva gondoskodtunk egymásról, ő még a betegsége idején is emberfeletti erővel iparkodott a családja anyagi boldogulását megteremteni, én meg hajnalban gyúrt tésztával, vasalt inggel, mindennapi kórházlátogatással, friss főtt étellel viszonoztam. Szerintem a gondoskodás, mint szeretet nyelv, beférne a sorba hatodiknak. (külön köszönöm a linket)
Kérdésedre a válaszom: nem, nem léptem ki ebből a kapcsolatból. De az már nem tudom, mi lenne most húsz év elteltével, ha még élne.
Hét év után egy olyan férfi mellé sodort az élet, aki szinte az ellentettje a férjemnek. Most a létbizonytalanságtól szenvedek, de bármikor kapok egy ragyogó tekintetet, ölelést, ha csak a konyhába összebotlunk egymásba, bíztató szavakat. Pl.: észre vettem, hogy társaságban "osztja nekem a lapot" úgy kanyarítja a mondókáját, hogy az én történetem a legpozitívabban csengjen. Kávét tesz elém ide a számítógép asztalra, és mikor leteszi a csészét, végigsimítja a kezét a karomon. Olyan dolgokban van részem, miben ezeddig soha:) Boldog vagyok.
sajnálom, hogy nem tudtam segíteni
válasza:Utolsó: nagyon köszönöm a leírásod, nagyon sokat mondott az emberi kapcsolatokról és arról, amit eddig is sejtettem. Az élet valahol mindig az egyensúlyra törekszik, amit az egyik helyen nem ad meg, azt máshol bőséggel ontja és a légvégén a mérleg helyrebillen, még ha mi nem is érzékeljük.
Sok boldogságot kívánok az életedben!
Kedves 12: köszönöm, hogy leírtad. Örömmel tölt el a boldogságod! Ne gondold, hogy nem segítettél, mert valamit mindenképp: ami feltűnt, hogy a házasságodban "kihagytad" a "boldog voltam!" kifejezést, míg a jelenlegi kapcsolatodban a létbizonytalanság ellenére is az vagy... Ez nekem azt jelenti, amit sajnos én is érzek, hogy bármilyen helyzetben is vagyunk (jó-rossz) mindig fontos a másik támogatása. Az házasságodban szenvedtél, most meg repkedsz. Nem mindegy...
A másik amit az utolsó is írt, hogy kiegyenlítődnek a dolgok előbb-utóbb.
válasza:szinten zenesz....Mi szakemberhez is jarunk, mar nem tudom hanyadjara sirom el neki es a paromnak is a banato, eddig sikertelenul, 1-2 napi jo, majd vege. Igazabol eleg eros ember vagyok, nincs ugy szuksegem nekem sem a tamogatasra, orszagokat jartam be teljesen egyedul 18 evesen. Megis jol esne neha a torodes, ami z elejen megvolt, es emiatt mar erzelmileg el is tavolodtam tole.
Olyba tunik mintha ez ot nem is erdekelne, nekem nem nyilik meg, ugyhogy nem tudom alatamasztani, igy van-e. Szakembernek sikerul megnyitni ot, akkor mindketten "megvilagosodunk", de mihelyst hazaerunk, ujra sotetseg:)Szerintem 1-1,5 ev meg ilyen tempoban, aztan elmegyek, de lehet hogy hamarabb is, hiszen az onerzetem, a noiessegem a tet!
Igazán sajnálom. Szerintem ez típus kérdése is. Az mondjuk sokkal nehezebb lehet, ha az elején kaptál törődést, most meg semmit.
Nekem ilyen szempontból "jobb" a helyzetem, mert kedvességet, ölelést, intimitást az elejétől fogva nem kapok..:), szóval nem volt mit veszítenem. Ahhoz képest nálunk tényleg javult a helyzet.
A Te párod tényleg "megvilágosodik" és tudja, hogy mi az, amit hiányolsz? Magyarázza valamivel, hogy aztán mégsem próbálkozik változtatni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!