Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Nem tudom mit gondoljak,...

Nem tudom mit gondoljak, lehet hogy nem is akar?

Figyelt kérdés
Párommal 4,5 éve vagyunk együtt. Az első évfordulónkon megkérte a kezem, igent mondtam. De azóta sem történt semmi. Gyűrűm is csak nekem van, kísérőgyűrű jellegű (tehát nem karika). Több alkalommal is célozgattam az esküvőre, de valahogy mégsem vette a lapot. Azt mondjuk hozzá kell tennem, hogy amikor összekerültünk, akkor eléggé házasság ellenes voltam, vagyis inkább talán csak még nem találtam meg azt, akivel szeretném. De amikor megkérte a kezem és igent mondtam, akkor szerintem eléggé nyilvánvalónak kellett lennie, hogy mit gondolok erről. Aztán tavaly év végén teljesen kiborultam már több minden miatt, aztán azt is hozzá vágtam, hogy minek kért meg, ha nem akar elvenni. Talán nem a megfelelő hangnemben tettem fel a kérdést, de nagyon ideges voltam. Aztán nem értette, hogy mi a bajom, hiszen nekem nem fontos a házasság. Beismerte, hogy hibát követett el, hogy nem ismerte fel, hogy ennyire fontos nekem ez a dolog. De ennyi. Úgy gondolom még évek eltelnek így...nagy vonalakban amúgy megvagyunk, csak én valahogy kezdem rosszul érezni magam ez miatt. Félek, hogy egyszer csak elhagy, annak ellenére, hogy szeret és velem akar élni. És szóval benne vagyok már a korban, elég régóta együtt vagyunk. Azt nem értem igazából, hogy akkor miért kért meg 4 éve, ha mégsem akar elvenni. Olyan mintha lenne valami ami miatt húzza ezt a dolgot, de nem tudom hogy kérdezzek rá erre. Vélemények?! Köszi a válaszokat.30 éves nő.
2015. febr. 13. 16:46
 1/7 anonim ***** válasza:

Mindenképpen kérdezz rá és beszélgessetek erről. Változnak az emberek, az életcélok, tervek. Te szeretnél már házasodni, ez ha még nem beszéltétek meg nyugodt körülmények között, akkor nem biztos, hogy evidens neki. Neki meg magától lehet, hogy még nem jutott eszébe.

Lehet, hogy egyszerűen csak nem jutott eszébe, azt hitte ez így jó neked, nem is akarsz többet, lehet, hogy ő nem érzi még, hogy kellene, de az is lehet, hogy soha nem is akar megházasodni.

Beszéljetek róla! Ezt mi nem tudhatjuk, ti tudjátok.

2015. febr. 13. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Én lennék a helyedben, akkor vhogy így kérdezném meg tőle, ilyen szinten őszintén, és nyíltan tőle meg a dolgokat, ahogy itt is meglépted. Ha nem fog mögötte semmi erőszakoskodást, vagy "hisztit", esetleg egyéb rossz dolgokat érzékelni, amiket ilyenkor a férfiak szoktak, akkor szerintem meg is fogjátok tudni beszélni a dolgokat egymással.
2015. febr. 13. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
30 éves nőként ne legyen ciki erre rákérdezni. te is egyszer élsz, gyermekeket szeretnél, szeretnéd, ha a jövődet tisztábban látnád. hajrá!
2015. febr. 13. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Valószínű az lesz a legjobb, ha nyíltan rákérdezek.
2015. febr. 13. 17:51
 5/7 anonim ***** válasza:

Jótanácsa a jövőre nézve: SOHA ne célozz semmire. A legtöbb férfi nem érti, a maradék nagyobb része pedig utálja ha célozgatva van. Persze nem úgy kell, hogy hazajön a munkából, és "Drágám, most akkor lesz esküvőnk?", hanem egy olyan normális pillanatban amikor nincs elvonva a figyelme, nem hullafáradt/ideges/stb, de határozottan és egyértelműen. :-)


Emelett a "Drágám, beszélnünk kell" sem jó kezdés, mert ettől kb. 200 lesz a pulzusa mindenkinek :-D

2015. febr. 13. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Több alkalommal is határozottan kijelentettem,hogy hozzá akarok menni. Aztán volt, hogy csak célozgattam pl. ha egy ékszerbolt előtt mentünk el, akkor odahúztam gyűrűt nézegetni. De ezt sosem túl gyakran, tehát nem erőltetős stílusban.
2015. febr. 15. 15:07
 7/7 anonim ***** válasza:

# 6/6 Időpont tegnap 15:07


Hát nézd, lehet nem a legjobb tanács amit életedben kapsz, de jobbat nem tudok erre a helyzetre. Ebbe a konfliktusba bele kell menni, tűrni nem jó :-(


Egy nyugisabb fél-egy órában üljetek le beszélgetni, és kérdezz rá, valahogy így: "Drágám, ~3,5 éve megkérted a kezem, szeretlek, nem is erőltetem, de mégis szeretném az esküvőt is. Mi a baj?"


Ha az anyagiakat hozná fel, te hozd fel a szimpla kéttanús esküvőt, az gyakorlatilag filléres összeg. Ha majd sokkal jobban megy, lehet újraesküdni nyugodtan. Ha mást, nem tudom. Sok sikert és szerencsét!

2015. febr. 16. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!