Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Durva gondok, de szüleimet...

Durva gondok, de szüleimet nem nagyon érdekli?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Idén kerültem középiskolába, szüleimmel való rossz kapcsolatom miatt kollégiumra váltottam, de ott sem lett jobb a helyzet.

Egészen 2 hónappal ezelőttig senkinek semmi baja nem volt velem, és hirtelen a végzősök közül 2 srác rám szállt. Folyton meg kell nekik csinálnom valamit, ha ellenkezem, akkor megfenyegetnek, legutóbbi ilyen esetnél is egy pofont kaptam. Úgy voltam vele, hogy már úgyis elmennek, nem csinálok belőle akkora nagy bajt. De. Múlthéten reggel arra keltem, hogy rám öntöttek jéghideg vizet. Aztán egyik szünetben jöttek velem szemben és az egyikőjük belém jött, és mondta, hogy kérjek tőle bocsánatot. Mondtam neki, hogy a semmiért nem fogok bocsánatot kérni, erre megint megütött. Ennél a pontnál elegem lett, szóltam szüleimnek függetlenül attól hogy tudtam, úgysem érdekli őket. Azzal el is intézték hogy bírjam most már ki, szinte csak 1 hónap van hátra. Ez aztán nagy segítség volt..

Osztályfőnökömnek szóltam volna a legközelebb, de ezzel is megfenyegettek, hogy ha megteszem, akkor még az előbbieknél is komolyabb bajom lesz.


Nem tudom kibírnám-e még év végéig, de ötletem sincs mit kezdhetnék velük..


16/f


2015. ápr. 26. 21:04
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:

nincs ismerős aki megvédhetne?


hova jársz suliba?

2015. ápr. 26. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim válasza:
100%
Szia! Csinálj velük bármit, de soha ne hagyd magad! Üss vissza! Rúgd meg! Szólj az osztályfőnöködnek! Akár az igazgatónak. De hagyni, megaláztatni magad soha semmilyen körülmények között ne engedd! Kitartás :) sok sikert!
2015. ápr. 26. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
100%
Hasonló volt a helyzetem általánosban. 8 évig cseszegetett egy gyerek, teljesen elnyomott. Nem volt önbizalmam. Sosem ütöttem/szóltam vissza. Nyolcadikban már elegem lett, és egyik alkalommal mikor pofozgatott, kicsavartam a kezét, és úgy p*csán rúgtam hogy lefejelte a falat. Többet nem szólt/nyúlt hozzám.
2015. ápr. 26. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
100%

Szólj az osztályfőnöknek, a kolesz vezetőjének is!

Ne hagyd, hogy zsaroljanak ezek a kis mitugrász pötsök.


Végképp nem értem, hogy ez a szüleidet hogy hogy nem érdekli.

2015. ápr. 26. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 Tóth Bulcsú ***** válasza:
100%

Én is csak az előttem szólókhoz tudok csatlakozni.

Engem gimiben verbálisan aláztak meg, osztálytársak és tanárok egyaránt. Akkoriban annyiban hagytam, nem álltam ki magamért, engedtem, hogy újra és újra porig rombolják az önbecslésemet. Úgy gondoltam, az az okosabb és érettebb, ha nem konfrontálódom, ha hagyom, hogy leperegjen rólam. De legbelül nem pergett le. Sosem.


Így évekkel később csak megbánással tudok visszanézni, hogy nem álltam ki az akkori önmagamért, amiért engedtem, hogy boxzsákként használjanak. Tényleg semmi körülmények között se legyél passzív, szólj vissza, üss vissza, valahogy szúrj ki velük te is, de ne lássák rajtad hogy eltűröd.


Szüleid reakciója tényleg nagyon durva, sajnos azt kell mondjam, valószínűleg osztályfőnököd is hasonló reakcióval élne, mivel a pedagógusok is utálnak belefolyni a diákok ilyen konfliktusaiba. De tartsd észben, évekkel később, amikor önálló felnőtt leszel, és a szüleidnek lesz szüksége rád, majd ők is érezni fogják a saját bőrükön, milyen szar érzés, ha cserben hagynak a szeretteid azzal, ha passzív válasszal lekoptatod őket.

2015. ápr. 26. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%

Ami a koleszban történt (pl. vizes ébresztő), azt a kollégiumi nevelőtanárnak kéne elmondanod.


Ha ilyen helyzetben lennék, a suliban megmondanám nekik, hogy ha nem szállnak le rólam, és egyetlen alkalommal is piszkálnak, akkor nem az osztályfőnökömhöz megyek, hanem vagy az ő osztályfőnökükkel beszélek, vagy az iskolaigazgatóval, és beszámolok nekik minden eddigi inzultusról.


Hidd el, hogy nem hiányzik nekik épp így érettségi előtt.


Arra még figyelhetnél, hogy ha nem tudod elkerülni őket, akkor lehetőleg legyen szemtanú arra, amit csinálnak.

2015. ápr. 26. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%
Én éveken keresztül tűrtem a megaláztatást, mikor egyszer elegem lett és a főkolompost ellöktem. Annyira bénán esett, hogy betört a feje. Gondolhatod... Nem lett belőle baj végül, de egyrészről én sem ezt akartam, másrészről ezzel megint lehetett bántani. Én nem javaslom, hogy sokáig tűrj. Ha más nem, szólj azonnal az igazgatónak, mondd el részletesen mit csinálnak veled és mikor, ha úgy tetszik vedd fel diktafonra. Ne higgy abban, hogy ha szólsz bárkinek, akkor csak rosszabb lesz, épp ezt akarják veled elhitetni, hogy ne szólj senkinek és tovább tudjanak piszkálni. De igenis lépni kell minél hamarabb, ha lehet ki is kell őket rúgatni a suliból. Így érettségi előtt ez jó lecke lenne a kis férgeknek.
2015. ápr. 26. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
95%

Már írtam, de újból. (4) voltam.


Nekem is nagyon kellemetlen iskolai élményeim vannak.

Valószínűleg jóval idősebb vagyok, mint ti, és lány, de nekem is kijutott. Ugyan engem fizikálisan nem bántalmaztak, csak csúfoltak, mert sovány, vörös hajú és szemüveges voltam. Egyébként sem volt sok önbizalmam, de sok sok évbe került, és még mindig van mit küzdenem magammal, hogy egészséges önbizalomra tegyek szert. Tulajdonképpen az általános iskolás és gimis évek akkora nyomot hagytak bennem, hogy felnőttként is a mai napig küzdök vele. (Fősuli jobb volt, de ott is nagyon visszahúzódó voltam).


SOkkal komolyabban kéne venni az ilyen dolgokat. Ha lesz gyerekem, akkor nagyon figyelni fogok erre is.

2015. ápr. 26. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
100%

Lany vagyok, de nekem is volt hasonlo. Kilencedikben szekaltak a tizenkettedikes lanyok egy kis csoportja. Nagyon feltem toluk. Mondanom se kell, hogy nem hofeher volt a boruk szine... Egy szunetben elkaptak egy kes is volt az egyik lanynal. Rettenetesen feltem, hogy ott szurnak le a folyoson! Vegul szoltam az osztalyfonoknek, aki megfogott es bevitt az o osztalyfonoki orajukra, ahol megalltunk az tabla elott, ofi ram mutatott es kozolte veluk, hogy ha ezzel a lannyal barmi tortenik, vagy csak egy szoval is megemlitem, hogy akar csak ram neztek a lanyok, akkor azonnal kivagjak oket a sulibol es feljelentes is lesz zaklatasert. Aztan sarkon fordultunk es tavoztunk.

Utana soha tobbet hozzam se szoltak. Nagyon csunyan neztek ram mindig a folyoson, de nem bantottak tobbet. Mindenkepp az a legjobb megoldas, ha szolsz a suliban. Kitartas!

2015. ápr. 27. 07:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%

Nevelő? Osztályfőnök? Diri? Hagyjuk már...

Rendőrségi feljelentés, ők majd hivatalból értesítik a "tanerőt". Jó kis móka lesz az.

2015. ápr. 27. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!