Mind vágyunk arra, hogy függetlenek legyünk, a saját életünket éljük, ebből jön a kérdés. Milyen értékeket kaptál, milyen útravalóval engedtek útnak a szüleid?

Amikor egyetemre mentem, akkor nem tudtak anyagilag támogatni. Anyukám pesszimista volt, ő teljesen feleslegesnek tartotta, hogy egyetemre járjak, úgyis megbukok stb alapon. Előtte dolgoztam kb 6-8 hónapot, tettem félre pénzt abból tudtam megélni az egyetem alatt. Nagymamám volt aki anyagilag tudott támogatni, kisebb összegekkel. Az évek alatt megtanultam, csak magamra támaszkodhatok.

Azt még hozzá kell tennem, hogy a családtagjaim hozzáállása azóta se változott, aki tud támogat. Azonban lettek barátaim, házasság kilátásban, szóval segítünk egymásnak elég sokat családon belül, ahogy tudunk.

18 évesen költöztem el albérletbe, 23 évesen végeztem az egyetemen. A képzés ingyenes volt, ösztöndíjat kaptam többször, a nyári hónapokban dolgoztam, abból fizettem pl. a nyaralásomat, vagy ha valami extrát szerettem volna magamnak. Az albérletet, hazautat, ételt, rezsit, ruházkodást, gyógyszereket ők állták. Igaz, egy pici 1,5 szobás lakásban voltunk ketten egy barátnőmmel, így nem volt olyan megterhelő :)

23 évesen kiköltöztem külföldre és elkezdtem dolgozni, mindent én finanszíroztam. Azóta fordult a kocka, ha a szüleimnek kell valami én küldök pénzt lakásfelújításra, én fizetem a nyaralásukat, stb.

Amíg elvégeztem az egyetemet, addig eltartottak, támogattak és már kisgyerekként megtanítottak, hogy tanulni jó dolog, tanulni érdemes és a tudás hatalom.

Amikor megkaptam a diplomámat, akkor kerestem (és találtam) munkát, elköltöztem, emellett családom és gyerekeink lettek, akiknek ugyanezt adom tovább.

Ja és az, hogy valaki otthon él, nem jelenti azt, hogy élősködik. Dolgozni és fizetni otthonról is tud. Közben meg a többgenerációs együttélést visszasírják a szakértők. Akkor az nem élősködés?

És azt a részt is kifelejted, hogy a szülők egy része sem igazán akarja elengedni a gyerekeit.