Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mennyire értesz egyet azzal,...

Mennyire értesz egyet azzal, hogy a családban jó elhallgatni dolgokat?

Figyelt kérdés

Mindig az egyenesség híve voltam, de az utóbbi időben kezdek rájönni arra, hogy egyes negatív dolgokat jobb elhallgatni. Például én 19 éves voltam amikor egyik napról a másikra szembesültem azzal a ténnyel, hogy a szüleim cége teljesen tönkrement. Mindebből semmit nem észleltem a családban, holott az utolsó évek nehezen mentek már. Utólag belegondolva teljesen jó döntés volt a szüleim részéről, hogy félretették a munkát a gyerekek körében, hiszen teljesen máshogy éltem volna meg minden szülői szóváltást, ha tudom, hogy mekkora probléma van a háttérben. Pedig nem 10 éves gyerek voltam.


Ugyanígy vannak dolgok, amit a gyerek (értsd: felnőtt, saját családjával élő gyerek) jobb ha nem mond el a szülőknek. Nem egy egyszerű munkahelyi konfliktusra gondolok, amit amúgysem mondanánk el, hanem valami nagyobb horderejűre, amit szülőként túlaggódnának (legyen szó az egyik fél munkahelyének elvesztéséről vagy egy betegségről).


Hogyan vélekedtek erről, milyen mértékben kell elmondani dolgokat a családban? (és most nem a házastársak közötti kommunikációra gondolok)


2016. jún. 28. 12:10
 1/5 anonim ***** válasza:
Attól függ, miről van szó. Amiből nem lesz baj, ha nem terheled rá a családtagokra, az elhallgatható, amiből baj lesz, ha nem beszélsz róla, azt jobb nem elhallgatni.
2016. jún. 28. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

Én úgy gondolom, hogy a nagyobb dolgokat jó elmondani. Pl. cég tönkremegy, vagy betegség. Nyilván a kis munkahelyi konfliktust én sem mondanám el. Mindenkinek meg van a saját kis baja.

De a nagy dolgokban szerintem jó, ha mellettünk van a család, közösen kitalálunk valami megoldást. Vagy csak simán érdekel a véleményük valamiben.

Az nekem nem túl jó család, ahol nem lehet fontos dolgokat megbeszélni. Akkor minek vagyunk egy család?

Mondjuk nekem jó családom van, szóval nálam az működik, hogy az ember tényleg csak a családjára számíthat, ha bármi van. Bennük még nem csalódtam.

2016. jún. 28. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
56%
Szüleim engem is festettek, nem mérték elmondani az igazat. Hatalmas csalódás volt mástól megtudni. Nem beszéltek nekem a pénzről, a megélhetésről, a kérhető berekről, sőt! Azt hazudták ketten összesen 250ezret hoznak össze orvosként és professzorként. Eredménye az lett, hogy kevésbé bízok bárkiben, nem értek a pénzügyekhez, első munkahelyemen felé annyit kértem, mint az atlag, ami eléggé pofára esés volt és ezért neheztelek szüleimre, akik szabadkoznak, hogy engem védtek ezzel. Azóta nem beszélek szüleimmel.
2016. jún. 28. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Festettek = féltettek + autó korrektor
2016. jún. 28. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
100%

nagyon macerás lehet a hétköznapokban, ha nagy dolgokat elhallgatnak. Szerintem ez egyszerűen lélekgyilkos dolog.

Nem funkcionál az a család, ha nem lehet megosztani egymással a dolgokat.


Persze szerintem. Mi nem titkolózunk a gyerekek előtt, jót se , rosszat se. Úgyis megoldjuk, megy tovább az élet. minek sumákolni. Meg ha már családon belül is titkolózni kell... áhh... állandóan arra figyelni, hogy jajj erről arról nem ebszélhetünk? kinek van erre energiája?

2016. jún. 28. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!