Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Új esély már sokadszorra?

Új esély már sokadszorra?

Figyelt kérdés
8 év házasság után váltunk el az ex-férjemmel. Érzések még voltak, de valami nem müködött. Volt egy kapcsolatom, ami szinte azonnal tönkre is ment, hiszen az ex-férjemtől nem tudtam elszakadni. Természetesen mindenről tudott, percenként beszéltünk. Kértem egy újabb esélyt, azt mondta mindenképpen megadja, bizonyos feltételekkel. Elkezdtem azokon dolgozni, változtatni stb. Egyre furábban viselkedett, nem akarta, hogy visszaköltözzek, kevesebbet beszéltünk, kiderült, hogy barátnője lett. Nem hisztiztem, elfogadtam és megpróbáltam tovább lépni. Idővel nekem is új kapcsolatom lett, de a volt férjem csak nem akarta abbahagyni a barátkozásunkat. Folyton írogatott, nem hagyott békén. Hiába kértem, tiltottam. Azt mondta, szakítottak a lánnyal és hiányzom. Végül szép lassan kinyírta az én kapcsolatomat is. Ekkor elment külföldre dolgozni. Írt és az első hazautján megkérte, adjunk még egy esélyt magunknak. Mondtam, sok minden történt, elöbb időt adjunk. Közben persze ismét összejártunk, szeretkeztünk stb. Ősszel jött haza újra, az ágyunkban feküdtem, a tabján akartam játszani, amikor megláttam a képeket. Csókolozott és egyebbek más nőkkel. Rámírt a volt barátnője is, hogy ugy-e tudom, hogy külföldön is van legalább egy barátnője?! Miközben velem volt és az újabb esélyen dolgoztunk, minimum 3 nővel feküdt le. Ennyit lehetett bizonyítani. Eljöttem és azóta sem beszéltem vele. Írt, kért esélyt, miközben ismét van egy újabb nő az életében. Már röhejes, mennyire hülyének néz, de vannak akik úgy gondolják, még adhatnék esélyt. Mit gondoltok?
2016. nov. 14. 12:38
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
88%

Nem adnék több esélyt. Kapott is már, amivel csak visszaélt, és hülyének is néz mellé. Voltam hasonló helyzetben, úgy jött volna hozzá szexelni az ex, hogy közben volt nője..nemet mondtam. Mi értelme lenne?? Amúgy is fontos számomra a hűség, és itt nem a nője lelki világát néztem, hanem nem lettem szerető..pláne nem az exemnél...

Lépj túl rajta és kezd új életet, ismerkedj..nála már csak második leszel, vagy sokadik?

2016. nov. 14. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
88%
Hát, bennem inkább az a kérdés fogalmazódott meg, hogy miért akarsz neki újabb esélyt adni? Nem látod, hogy nem akar és nem fog megváltozni? Már bebizonyította.
2016. nov. 14. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
86%

Itt nemcsak ö néz hülyének téged, hanem ezek szerint te is ebbe a kategóriába sorolod magad.


Eleve nem kezdtem volna "új esélyeken" gondolkodni, habár ha az új kapcsolatodat kinyírni elég volt annyi, hogy az exeddel írogattok egymásnak, akkor az nem az ex hibája, hanem a tiéd.


De ettöl függetlenül is ha már évek óta külön vagytok, mindketten beleugrálgattok különféle kapcsolatokba, akkor egyikötök sem alkalmas tartós dologra.


Az meg, hogy melletted még van pár barátnöje, csak arra mutat, hogy ha mas nincs, akkor te is jó vagy.


De csak azért akar újyabb esélyt, mert eddig is mindig kéznél voltál neki, ha éppen arra volt kedve - szóval részéröl jogos azt hinni, hogy most is így lesz.


Én - és minden értelmes nö - már régesrégen megszakított volna vele minden kapcsolatot, letiltotta volna mindenhol (Olyan nincs, hogy mégis sikerül neki) és eszembe sem jutott volna belemenni a "ha ló nincs, sazmaßr is jó" alapon mindig újrakezdeni.

2016. nov. 14. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem adj esélyt. Tudod, 2 hülye egy pár.
2016. nov. 14. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
54%
A zember egy jellemtelen hitvány tróger, gondolom el is tartatta magát veled,te pedig az buta hiszékeny nő vagy némi mazochista beütéssel tehát illetek egymáshoz. Jól írta az elöttem szóló, két ..... egy pár. sok boldogságot! :-( :-(:-(
2016. nov. 14. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
56%
Nem!
2016. nov. 14. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:
Már letiltottam mindenhonnan, közösségi oldalak, telefon stb. De vannak közös ismerőseink, mind az ő pártját fogják. Tegnap a legjobb barátnöm mondta, hogy ha adok esélyt, biztosan lekoptatja a többi nőt. Azóta vele sem beszélek, mindenki engem néz hülyének, hogy nem adok ennek a szent embernek esélyt. Igen, lehet hülye vagyok, viszont kiváncsi voltam más véleményére is. Szerettem ezt az embert. Egy gerinctelen férfi, de ezt sok hosszú éven át nem tudtam... Mellesleg, nem én tartottam el, hanem ő engem. Kifejezetten jól keres és jóképű, plusz mint ember, rendes, lehet rá barátainak bármikor számítani.
2016. nov. 14. 13:32
 8/20 BlackLove ***** válasza:
66%
Hm... Van egy ehez nagyon hasolnó film!
2016. nov. 14. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
100%
Komoly fogalom értelmezési zavarban szenvedhetsz. Azt mondod rendes az aki az arcodba hazudik évek óta, mert új esályt kér és kap tőled, majd 10 perc múlva már mással hempereg valami szakadt motelben. Azt mondod lehet rá számítani miközben elhagyott néhány szottyadt prostiért téged és a gyereked. Azt mondod ő a barátod miközben éveken keresztül megaláz és röhög rajtad, valamint egy szexuális segédeszköznek tekint. Azt mondod jól keres. Kíváncsi vagyok mennyi pénzt küld a gyereknek havonta. Semmit biztos vagyok benne. Azt hiszem te tényleg mazochista vagy.
2016. nov. 14. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
72%
Ezek után még véletlenül se adj neki esélyt.
2016. nov. 14. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!