Van itt olyan, aki besokallt, és pár napra elhúzott a családjától, hogy összeszedje magát?

Azt hiszem, a férjem totál kiborulna ettől.

Régen sokat jártam az erdőket, de ez elmaradt, mert öt nem érdekli egyáltalán. Elbújnék pár napra, az mindig erőt adott annak idején. Mármint a természet. Egyszerűen olyan, mintha valaki más életét élném, a csapda és a pánik szavak illenek rá legjobban. De tudom, hogy magamat kellene helyre állítani, a férjem tud csak magáért tenni.

Jó lenne tudni, hogy megéri egy ilyen lépés. Sajnálom a gyereket is szegényt, látszólag ugyanolyan vagyok, mint máskor, szerintem a férjem sem sejti (annak ellenére, hogy sokszor jeleztem már a bajaimat neki), hogy ennyire kivagyok. Úgy érzem, nélküle boldogabb lennék. Részleteket nem akarok írni, hogy miért, de nagyon eltávolodtunk egymástól (nem megcsalás, hanem egzisztenciális bizonytalanság és úgy érzem, ha rajta all, sosem mászunk ki belőle, de elfáradtam abban, hogy folyton én vagyok a “menedzser”).

Viszont nem gondolom, hogy mással feltétlenül jobb lenne vagy gondmentes, ezért szeretnék egy újratervezést. Nem tudom, illúzió-e, hogy pár nap elvonulás segítene?

Köszi a rendes válaszokat.