Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Az miért nem érték, hogy én...

Az miért nem érték, hogy én tanulok? Miért az van, hogy "Én úgysem csinálok semmit"?

Figyelt kérdés

A mostohatestvérem és köztem másfél év van, ovis korunk óta ismerjük egymást. Régen nagyon jóban voltunk, ez mára eléggé megváltozott...

Eljött 3 hónap után az egyetemről, mert hogy ő inkább fotózni szeretne, ebből akar megélni. Az áttörő siker még nem jött el, és mivel annyit nem bírna keresni a fotózással, hogy megéljen belőle, elment minimálbérért dolgozni. Mellette most csinálja a jogsit és a nyelvvizsgát szeretné letenni angolból tavasszal. Igaz, hogy van lakása, de azt a nagyszüleitől kapta, hogy 23 évesen ne a régi gyerekszobájában éljen már, és hogy nem egészséges, ha olyan sokáig otthon él. Ő most ezt a lakást úgy kezeli, mintha saját maga dolgozott volna meg érte. Folyamatosan ezzel jön, hogy ő már önálló nő, és hogy felnőtt életet él. De ez nem így van, a szülei fizetik mindenét, a fizetését ő elkölti mindenfélére. Nekem meg felhánytorgatja, hogy semmit nem csinálok. Folyamatosan ezzel jön, hogy nem-e rossz érzés az, hogy elmúltam 20 éves, de egy 18 éves szintjén állok, semmit nem tettem le az asztalra és hogy "bezzeg ő". Igen, tényleg nem dolgoztam még soha. De osztatlan képzésen vagyok, nem kaphatok 3 év után diplomát... Ráadásul évközben is tanulok, hogy jó legyen az átlagom, benne vagyok több olyan csoportban, elfoglaltságban, ami a szakomhoz kapcsolódik. Nincsen lakásom sem, mert a barátommal élek ott, ahol egyetemre járok (ráadásul nem is abban a városban képzelem el az életemet később), itthon meg 2-3 napnál nem töltök többet, nagy a házunk, felesleges lenne itt venni egyet jelenleg, mikor nem is vagyok szinte itt. De igen, majd nekem is lesz lakásom/házam, csak nem most.


Én sosem teszek arra megjegyzést, hogy egy olyan karriert akar elindítani, aminek nincs sok értelme. Legalábbis egy vidéki kisvárosban nem valószínű, hogy akkora karriert fog fotósként befutni. Úgy könnyű azzal jönni, hogy neki mennyi pénze van, hogy az anyja fizeti a rezsijét, és hetente televásárolja neki a hűtőt. Ha utazni akar, azt is állják neki, most a nyelvórákat is fizetik, meg a vezetést is. Legutóbb is itthon voltam, kérdeztem, hogy nem-e jön el velem ebédelni, meg utána erre-arra, mire írta, hogy dolgozik. Erre annyit írtam, hogy "te mindig :( ", mert tényleg bármikor hívom, legyen az délután/vagy este, folyton ezt mondja. Annyit írt erre, hogy "hát igen, tudod mások csinálnak is valamit :) ".


2018. okt. 20. 17:35
 1/7 anonim ***** válasza:
83%
Nem is fog eljönni az az áttörő siker hacsak nem teszik azt is alá. Nem lehet hogy frusztrált mert mindennel a feneke alatt is egy nulla és irigy rád?
2018. okt. 20. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
94%
Én csak azt nem értem, hogy miért itt puffogsz, miért nem mondod meg neki a magadét? Ha a helyedben lennék, sírva kötné fel magát...mert megmondanám neki, hogy egy élősködő nulla, gyerekes, álomvilágban él és soha nem fog elérni semmit, minden a segge alá lett tolva, és egy lúzer senkiházi.
2018. okt. 20. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
84%

Sz.ard le!

Irigy rád!

2018. okt. 20. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
91%
Így, ahogy a 2-es írja! Én mondanám neki, hogy na akkor kapj elő egy számológépet és számold ki, hogy mennyi pénzed maradna a fizetésedből, ha nem anya fizetné a rezsidet és pakolná tele a hűtőt! Ezeket magának kellene állnia minimál bérből, nem lenne ekkora szája.
2018. okt. 20. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
80%

Kolcsonosoen frusztralhatjatok egymast a leirasod alapjan. Ha ot nem zavarna, hogy neki meloznia kell es masok javaban segitik, mikozben a sajat alma valora valtasatol azert meg odebb van az elete, es ha teged se zavarna, hogy o inkabb nekiallt melozni es az almait megvalositani, mikozben te tanulsz es mellette neked nem segitenek ilyen sokan, akkor nem irtad volna mindezt le.


Probald ugy felfogni, hogy mindketten azt csinaljatok amit szeretnetek. Haladtok a sajat celotok fele. Azt valahogy engedd el, hogy ki mit orokolt vagy anyu kinek pakolja tele a hutojet. A kommunikacioban viszont torekedj te is arra, hogy ne ird neki "te MINDIG", mert ez neki is eshet rosszul es arra o is hasonloan bantot ir vissza "mert vannak akik...".

Helyette prpbald ki ugy: o de kar, hogy pont most dolgozol, de remelem hamarosan tudunk egyutt ebedelni, majd irj egy idopontot neked mikor lenne jo blabla. Es remelhetoleg nem azt valaszolja ra, hogy "soha".

2018. okt. 21. 00:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
74%

Jó, hát ez nagyon egyszerű. Ha ő genyózik, akkor te is. Minek nyelnél, ha ő arcoskodik, akkor te is megmondhatod, hogy "nekem legalább nem a nagyszüleim veszik a lakást és anyám tölti fel a frigómat" mert ha dolgozna, akkor megtehetné maga is, de egyértelmű, hogy nem dolgozik, csak baxa a pénzt elfele.

Aztán rátehetsz még 1 lapáttal, ha már megvan a diplomád és valami jól fizető melót kapsz, még a karriereddel is dicsekedhetsz, ami neki nem jött össze.

2018. okt. 21. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Az összes piszkálódós, beszólós frusztrált, lelki nyomorék.

A kövér a jó testűt, a vén anyós a menyt, a tanulatlan a diplomást, stb. stb.

Eszerint kezeld.

2018. okt. 21. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!