Normális ha nem beszélgetnek velem a nagyszüleim semmiről?

Ilyenek. Nem tudják kimutatni a szeretetüket.

Anyukád hogy viseli apátok ridegségét?

Ilyenek. Sokat nem tehetsz ellene.

Az ilyenek úgy élik az életüket, mint egy oktondi kis egér, aki semmiről nem gondol semmit, vagy szimplán nem tudja kimutatni/elmondani.

Szerintem ez borzasztó, az ember azért ennél többet is tud.

Nem értem, mi a lónak a fszáért kell egy ilyen kérdésbe belekeverni a politikát... Menjél akkor, aztán telefonálj be az ATV fórumba, aztán sírd ki a bánatodat te... Inkább megtartom magamnak a korod iránti tiszteletem jeléül, hogy mit gondolok rólad...

Egyébként vannak ilyen emberek, akikkel nehéz - vagy szinte lehetetlen elbeszégetni.

Bár, nekem az a tapasztalaton, hogy pont inkább rengeteget tudnak beszélni az idősek.

Tudod, az a baj, hogy évente, félévente látogatod őket, így nem engednek eléggé közel magukhoz. Az időseknek pont, hogy az kell, hogy legalább havonta látogasd meg őket. Ilyen ritkán találkozol velük, ne számíts éjszakákon át tartó beszélgetésekre...

Ne általánosságban kérdezgesd őket, hanem konkrét kérdést tegyél fel nekik, amiben csak egy-egy részletre vagy kíváncsi. Ne általánosságban kérdezgesd, hogy mesélnél erről vagy arról? Ez így pont olyan, mint mikor valakitől azt kérik, hogy mesélj/mondj magadról valamit.

Első szerelemről ne kérdezgesd őket, mert lehet, hogy a nagypapád/nagymamád úgy tudja, hogy a másiknak ő volt az első szerelme, aztán lehet, hogy nem is igaz. Lehet, hogy egyáltalán nem is volt szerelem. Minek rákényszeríteni, hogy adott esetben hazudjon valamit?

Pl.:

A 7-esnek teljesen igaza van. Amikor fiatalon az ember találkozik fél év nem beszélgetés után egy barátjával, akkor is hiába fiatalok, hiába történt 100 dolog velük, egyszerűen az összhang nem fog fél év teljes kihagyás után 1 tali alatt úgy kialakulni, hogy elmélyülten beleélve magatokat mindent szivesen elmondjatok egymásnak.

Ezzel a konkrét rákérdezgetéssel pedig sosem tudtam kiegyezni semmilyen téren. Gondolj bele abba az egyszerű példába, hogy mennyire illúzióromboló az, amikor egy fiú megkérdez egy lányt, hogy megcsókolhatja-e? Hát ember ne kérdezze hanem csinálja. Megszűnik a spontaneitás varázsa...

A te esetedben tényleg az a megoldás, hogyha pl. arra vagy kíváncsi, hogy milyen volt átélni az 56-os forradalmat, vagy akár ha már éltek, akkor a II. világháborút, hogy elkezded nekik mondani, hogy mennyire jó felszerelése van a mai katonáknak, mennyire nagy esélye van manapság egy III. világháborúnak, de hogy te nem vagy rá felkészülve stb. Megkérded őket, hogy ők mit gondolnak róla, és hidd el, elkezdik majd maguktól mondani és szó fog szót követni.

Belegondoltam hogy milyen lehetett az 50-es években tininek lenni olyan megtört szülőkkel (vagy eggyel mert a másik meghalt) akik megélték a háborút. Első szerelem pedig nem biztos hogy pl a nagy apádnak a nagymamád volt, tehát ezt is kihagynám.

Lehet hogy az furcsa nekik hogy ritkán találkoztok ezért nem tudnak megnyílni.

Végül furán hangzik de van olyan barátnőm akivel nem nagyon lehet beszélni az mélyebb érzelmekről. Ilyenkor mintha mindketten más dimenzióban lennénk, egyszerűen nem érti miért nem látom olyan egyszerűnek a dolgokat mint ő. Nem egy lelkis típus. Viszont mindig számítani lehet rá, önzetlen a barátaival. A barátságunkat nem fekete - fehéren látom. Elfogadtam hogy ő ilyen. Sok éve ismerem, sok emlék köt össze minket. Nagyszülei talán ilyenek, de mivel nincs velük közös emlék ezért marad a felületes ismerkedés.