Hogy lehet ezt kezelni?

Annyira elegem van a családomból. Ritkán éreztem jól magam köztük. A család férfi tagjai mind alkoholisták, itt vidéken ez a trend. Ha nem iszol nem is vagy igazi férfi. Most amúgy is rengeteg teher van a vállamon, az idén kellett volna államvizsgázzak, de elmarad, lett elmaradt vizsgám emiatt is teljesen magam alatt vagyok, anyagi gondjaim vannak mellé egy kis szociális szorongással. Majd hallgathatom otthon a családtól, de ha többet tanultál volna, akkor másképp lett volna, a szomszédnak egyből sikerült neked miért nem és ehhez hasonlók, amúgy is mindig lehúznak, ha hazaérek, ha egy szemernyi jókedvem van egy életerőm van azt pillanatok alatt képesek lerombolni. Főleg nagyanyám, esküszöm nem értem, ott lakik mellettünk. Mindig mindent tudni akar, ha éjjel felkelek ő azt is tudja(másnap mondja is), tudja mikor hova megyek el, ha hazajöttem kell szóljak neki, másképp ő nem nyugodt. Beteges, amit csinál, ha magamba vagyok otthon, 24 éves vagyok egyébként, ő nem tud aludni, nehogy valaki megtámadjon. Ha bemegyek hozzá állandóan etetne, ha azt mondom nem kérek, akkor megvan sértődve, hogy biztos azért nem eszek mert undorodom tőlük, pénzt sem nagyon szoktam elfogadni, mert akkor hallgathatom, hogy ők támogatnak, mégsem vagyok képes ezt vagy azt megcsinálni. Nem tudok hozzá türelmes lenni. Állandóan faggatózik, néha nagyon meg is tud bántani (pl. a testvérem kb 25 kg-val kevesebb mint én, ő simán lekövérez, azt is mondta látszik nem visel meg az egyetem, mert jó kövér vagyok, vagy csináltam a szülinapjára tortát mondtam boldog szülinapot erre annyit mondott, hogy ez nem boldog, meg sem köszönte). Próbálom elengedni a fülem mellett, már nem szívesen mondok semmit magamról vagy túlaggódja vagy tovább pletykálja. Közben meg sajnálom is őt. Nagyapám az ősszel kapott agyvérzést, rendbe jött, de őmiatta is állandóan aggódik, közben meg ott van a fia is, aki 52 éves, sosem volt kapcsolata sem rendes állása(őt is túlféltette) semmit nem képes megcsinálni, épp ki tud menni a wc-re meg inni, vak és csontsorvadása van. Nem tudom mekkora lelki teher ez nagyanyámnak, gondolom nagy. Sajnálom ezért, próbálok segíteni amit tudok meg ha hagyja, de néha már nem tudom elviselni. Nagyon nehéz és nagyon rosszindulatú. Nem tudom kit helyezzek előtérbe. Ha magamat akkor jobban érezném magam, vissza se jönnék úgy elmennék itthonról, de ott van a bűntudat, hogy nem segítetetk nekik (mindenek ellenére van, amit nekik köszönhetek), de ha itthon maradok tudom, hogy kegyetlen lesz elviselni lelkileg, hallgathatom az állandó megjegyzéseket és az állandó veszekedéseket, hogy mi milyen szerencsétlenek vagyunk és soha nem sikerül semmi. Hogy bírkózzak meg evvel a helyzettel?