Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Van még itt olyan, aki senkit...

Van még itt olyan, aki senkit se érdekelt a családjából, magányosan nőtt fel?

Figyelt kérdés

Apám születésem előtt lelépett, keresztanyám, nagymamám kb 4 éves korom óta, nagybátyám 10 éves korom óta nem foglalkozik velem. Anyám felnevelt, de sokszor volt idegbeteg, nem tudta kezelni a dühkitöréseit, rengeteget káromkodott és üvöltött, igazságtalanul büntetett és tévképzetei voltak, így tőle olyan 12-13 éves korom körül kezdtem elhatárolódni érzelmileg. (Emellett iskolában is rendszeresen ki voltam közösítve.)

Érdelne, mennyire gyakori az ilyesmi. Sikerült-e találni egy párt, akivel végre boldogok lehettek? Neki is nehéz gyerekkora volt? Szeretnétek-e gyereket? Szeretnék hasonsló sorsokról olvasni. 24N



2019. jún. 8. 20:09
 1/4 anonim ***** válasza:
29%
a boldogságot te teremted meg magadnak...
2019. jún. 8. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonymousreview60 ***** válasza:
34%
Nehezen hiszem el, hogy így egészséges felnőtt lennél, túl a szüzességen, párkapcsolatbam. Remélem mégis. Akárhogy is, mindenképpen érdemes lenne pszichológushoz menni ezzel.
2019. jún. 8. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%
A nemzőm nekem is lelépett. Nem is ismerem. A keresztanyámmal találkoztam egy párszor, de olyan nekem, mint egy idegen. Anyám nekem is idegileg labilis volt. Ha egy másik gyerek jobb osztályzatot kapott az iskolában, már volt haddelhadd. Alsóban a négyesért is megvert, felsőben már csak a hármasért. Irreális elvárásai voltak velem szemben. A munkája kimerítette ezért ő is sokat veszekedett, kiabált velem, káromkodott és öngyilkossággal is fenyegetőzött. Pofon mondjuk csak egyszer vágott, 10 éves koromban, mert lek*rváztam a nagynénémet. A nagyimmal sokat voltam, mivel nem voltam napközis, s anyám sokszor későn jött haza. A nagymamám még idegesebb volt, mint anyám, de nem csodálkozom rajta, mert neki is megvolt gyerekkorában a maga családi háttere. A nagynénémmel sokat veszekedtem. Ő a nagyszüleimmel lakott, az érettségi után nem ment el dolgozni. Most, ahogy visszaemlékszem, folyton anyámat szapulta, engem pedig állandóan lehülyézett, s azt mondogatta, hogy még "apámnak" sem kellettem. A nagymamám meg mindig neki fogta pártját, mikor összevesztünk. A nagypapám mindig más helységben tartózkodott, mint a család többi tagja, szerintem, ha akkoriban nem lett volna szégyen a válás, a nagyszüleim simán elváltak volna. Mindkét nagyszülőm domináns, elnyomó személyiség volt. A gyereknek nálunk Kuss volt a neve. Én is ki voltam közösítve. A családi hátteremet valahogy mindig restelltem, s voltak olyan tanulótársaim a középiskolában, akik elferdített dolgokat hallottak, s elkezdtek pletykálni, olyanokat mondtak, amik nem fedték a valóságot. Az elmúlt években voltam munkanélküli, így sok mindenen elgondolkodtam. A tudatalattim, vagy két-három évvel ezelőtt szinte lökte ki magából ezeket a rég elfelejtettnek hitt dolgokat. Mivel anyámmal lakom, vele beszéltem meg ezeket, olyan érzés ez, mint amikor nem tudsz valamit lenyelni. Ilyenkor szinte ki kell okádnia az embernek azokat a szavakat, amik valósággal megfojtják. Persze az embert nem lehet egy életen át elhallgattatni. Anyám ilyenkor mindig azt mondta, hogy olyan érzés ez neki, mintha kést forgatnék benne. (Akkoriban persze nem mondtam neki azt sem, hogy folyton veszekszem a testvérével.) Én nem élek párkapcsolatban, de jól is érzem magamat így. A gyerekvállalással kapcsolatban pedig ambivalensek az érzéseim. Anyám vagy 5 évvel ezelőtt el akart vinni pszichológushoz, de most, hogy kiadtam magamból ezeket, jobban érzem magam és most már még rendes munkám is van.
2019. jún. 8. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%

Eléggé gyakori az ilyen sajnos, amikor önmagukkal tisztában nem lévő emberek szülnek a vakvilágba. És amikor megszületik az ártatlan kisgyerek, ez a sok sérült felnőtt átadja nekik az összes fájdalmát, téveszméjét, agymenését, ami aztán csendben növekszik az áldozatban (gyerek), hogy amikor majd kezdené a felnőtt életét, akkor aktiválódjon benne is a sok blokk és szerencsétlenség és bukdácsoljon ugyanolyan vagy még nagyobb nehézségekkel, mint a szülei tették. Ha valaki megszakítaná a láncot, mert nem akarja a gyerekeiben reprodukálni ugyanezt, annak az egyetlen módja, hogy tisztába kerül önmagával, rálát arra, milyen terheket tettek rá a szülei, miket nem kapott meg tőlük, milyen hiedelmeket plántáltak belé és ezek hogyan hatnak most.

Ehhez kezdetnek ajánlanám a Mérgező szülők c. opuszt: nem csak hasonló sorsokról szól, de arra is mutat példát, hogy hogyan lehet kijönni ebből a "hátrányos helyzetből", amit egy ilyen gyerekkor jelent.

Mi a párommal mindketten bántalmazó családból jöttünk, sok év pszichoterápia és egyéb önismereti tréning van mögöttünk, de mind egy szálig megérte. Nekem ráadásul voltak felsőfokú pszichológiai tanulmányaim is, de kitalálhatod mennyit ért a saját problémám megoldásában: semmit. A vezetett önismereti módszerek külső szaksegítséggel működnek csak itt, az ember nem húzza ki önmagát.

2019. jún. 8. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2020, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info@gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!