Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Miért ekkora baj, hogy nem...

Miért ekkora baj, hogy nem akarok jóban lenni vele?

Figyelt kérdés
Unokatesom és köztem 2 hét van, ő az idősebb, de kettőnk közül inkább mindig en voltam az érettebb. Világ életemben kitűnő tanuló voltam, ő nem. Egyedül neveli az anyukája és így mindig minden el lett nézve neki, olyanok is amiket én pl meg sem mertem volna csinálni. Középiskolába a közelében lévő nagyobb városba kezdett el járni, és teljesen megváltozott. Akkoriban még joban voltunk, és mivel kettőnk közül mindig én voltam a talpraesett, nekem volt több barátom, gondoltam félkészítem erre a változásra. (én hatodiktol közepsuliba jártam már, szóval én túl voltam rajta.) Azt gondoltam majd így könnyebb lesz neki, és lesznek barátai. Hát nem lettek. Legalábbis az osztályában nem, ki is utálták. Aztán összeszedett egy 18 éves pasit, pedig akkor még csak 15 volt,és ez a fiú elég balhés volt. Belekeverte az unokatesomat mindenbe, ő még csinálta és azt láttam rajta hogy még élvezi is. Bunkó lett, balhés, beszólogatos. Én próbáltam a lelkére hatni hogy nem lenne jó ha a fiú miatt nagyobb bajba kerülne de nem hallgatott rám, gondoltam majd lenyugszik aztán úgy is szakítanak. Ott aztán valami megszakadt és azóta nem is beszéltünk nagyon egymással. Most nem rég volt a tesóm diplomaosztója, amihez elment igy az egész nagy család ünnepelni egy étterembe. Ő is ott volt. Ugyanazzal a pasival akivel 15 éves kora óta együtt van, és nagy büszkén meselte hogy 3 hónapja már a menyasszonya, és kiderült hogy Pesten valami bárt, vagy klubot vezetnek. Anyukám egész este alatt kérdezgette hogy miért nem beszélek vele, miért nem közeledek felé, de én azt érzem nem akarok. Régen nagyon szerettem de már nem az az ember aki volt. Ráadásul Pestre járok egyetemre egyszer sem közeledett felém ő sem pedig tudta hogy ott vagyok. Ezek után tényleg én vagyok a bunkó mert nem akarok jóban lenni egy rossz társaságba került emberrel? :/
2019. júl. 13. 10:08
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
Ja, egyébként 20 évesek vagyunk mindketten
2019. júl. 13. 10:10
 2/12 anonim ***** válasza:
25%
Nem ! Nem vagy hibás . Jól tetted!
2019. júl. 13. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
92%
Annyira egyértelműen fényezed magad az unokatestvéreddel szemben, h szerintem mindketten jobban jártok ha nem kezdesz el fake haverkodni vele. 😆😆
2019. júl. 13. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:
Nem állt szándékomban fényezni magam, csak tényeket írtam le.
2019. júl. 13. 10:30
 5/12 anonim ***** válasza:
90%

Egyetem ide, egyetem oda, egyszerűen irigy vagy az unokatestvéredre, ezt az előző 1-2-3 kérdésed is igazolja.

Szakadj le róla, ne foglalkozz vele, hogy kivel házasodik, miből vesz lakást (előző kérdésed) vagy hogy alakítja az életét!

Ki kényszerít téged arra, hogy barinők legyetek? Senki!

Mellesleg te is kereshetted volna, nem kötelező neki a színed elé járulnia!

Más világ vagytok, de te folyton vele foglalkozol és belekotnyeleskednél az életébe, de mivel ez nem sikerül, hát itt akarsz csámcsogni rajta kínodban.

2019. júl. 13. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
87%
Vagyis neki mar bejott az elet. Ez a baj? Ugy gondoltad balhes a tag stbstb most meg egy bárt vezetnek... Ennyi
2019. júl. 13. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
80%
Lehet én vagyok az értetlen, de miért baj az, ha bárt vezet és el van jegyezve? Nem tanult tovább, te meg igen? Egészségedre, váljék hasznodra. Miért baj az, ha régen balhés volt? Most az? Nem. Nem kell vele jóban lenni, de azért ne tartsd már magad felsőbbrendűnek, meg nem kell lenézni, igenis szép, ha valaki tini korában megismeri a jövendőbelit, másrészt pedig mindenkinek volt “balhés” korszaka, én is kitűnő voltam, mégis benne voltam a balhék nagy részében és nem lettem rossz ember.
2019. júl. 13. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
94%

Második sor végén, harmadik sor elején már elgondolkoztam, hogy továbbolvassam vagy ne.

Kiváncsi lennék ilyen ripacs fajta kihanemén? “nőkkel” mint te ki barátkozik?

Árad belőled a rosszindulat és a felsőbbrendűség

2019. júl. 13. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
92%
Azt, hogy ki az érettebb, azért vitatnám. Jelenleg kb. a 13 éves szintet ütöd meg.
2019. júl. 13. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%
Hányszor írod még ki, miért pörögsz ennyit ezen az unokatesódon?
2019. júl. 13. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!