Mit lehet tenni a borostyán szülőkkel?

Ezek a szülők az élet legtöbb területén beleszólnak az életedbe, szerintük nem tudod a dolgokat megoldani, segíteniük kell neked, ott kell lenniük melletted, körbe fonnak, mint egy borostyán.

Nemrég találkoztam ezzel a fogalommal egy kérdésem válaszai közt és mintha anyámat írta volna le. Kiskoromtól kezdve mindig ott volt mellettem és most nem érzelmi dologról beszélek, szó szerint ott volt mindenhol.

Óvoda kb 200 méterre volt, egyszer nem engedett el egyedül, a kirándulásokra a kb 20 fős csoportból ő meg 2-3 szülő jöttek, hogy kik, mindig változott, de enyém mindig. Már óvodában elkezdődött ez a "én oldom meg a dolgokat helyetted, ott vagyok melletted és beszélek emberekkel helyetted ha kérdeznek téged". Tényleg, rengetegszer volt az, hogy egy felnőtt vagy akár velem egykorú gyerek rámnéz és hozzám beszél, erre ő válaszol helyettem, akár a szavamba vág amikor megkezdtem a választ. Mai napig szorongás fog el, ha anyám ott van mellettem és beszélni kell olyannal, akit ritkán látok vagy akár idegennel. Ha utcán játszottunk a szomszéd gyerekekkel, kivétel nélkül csak az én anyám volt ott. Kb 11-12 évesen engedett ki egyedül max néhány utcányira. Konkrétan gyerekkoromban a barátaimat ő szerezte nekem. Egyszer kb 13-14 évesen nyáron késő délután kint voltunk focizni és este 8 kor mentünk haza. Tudták, hogy hol vagyunk, kb 150 méterre a házunktól. 2 kocsival kerestek, mert azt hitték elraboltak. Odaállnak a pálya mellé, bedobnak oszt kiabáltak, hogy ilyen gyerekeket szoktak elrabolni mint én. Voltak ott felnőttek is, kb 18-19 évesek, szóval közel se voltam az emberrabláshoz.

Az ügyeimet mindig ők intézték, személyigazolvány, jogosítvány, akár orvoshoz menni, szemészetre, fogorvoshoz, emiatt ma nehezen tudok ilyen dolgokat intézni, mert mindent ők csináltak és szerintük ez természetes, hogy 18 évesen időpontot kér helyettem pl fogorvoshoz.

Sokáig állandó megfigyelés alatt éltem, nem engedték, hogy becsukjam a szobám ajtaját nagyjából 14 éves koromig, mert szerintük télen bemegy a meleg, nyáron szellőzik, pedig pontosan tudtam, hogy tudni szeretnék mit csinálok. Nekem kellett kopogásra tanítani őket.

18 évesen beleszólnak, hogy meddig maradhatok este. Sokszor csak az használ, hogy megmondom, hogy kikapcsolom a telefonom és nem mondom meg hova megyek. Ahogy ismerem őket, úgyse dobnának ki ez miatt, lehet durván hangzik ez, de szerintem 40 évesen is ott laknék, ha rajtuk múlik.

Sok olyan dologba beleszólnak, amibe nem kellene. Ajánlgatnak nekem lányokat, hogy jó lenne, ha ez meg az lenne a barátnőd, olyanokat, akikkel szóba se állok vagy akár utáljuk egymást. Megmondják mennyit igyak, ne legyek részeg, városban inkább 40-el menjek, elkerülőre nem kell menni, amikor suli volt, megmondta, hogy pakoljak el este a táskámba, hogy reggel ne kelljen, mintha nem 1 perc lenne elpakolni (hetente többször is) és ha meglátta, hogy reggel pakolok el lecseszett. Állandóan nézte az órarendemet és mondta, hogy holnap ez meg az az óra lesz, erre meg arra tanuljak, csináljam a házit ebből meg abból (ezt kb minden nap). Nagyjából 12 éves koromig ő csinálta a házim nagy részét (szerintem tovább is csinálta volna, ha meg tudta volna csinálni), ő készítette ki a ruháimat reggel, ő pakolta el a könyveimet, csomagolta be, nem engedte, hogy magamnak szedjem kaját, öntsek innivalót.

Egyébként visszatérve a vezetésre, mai napig nem tudom, hogy engedték, hogy letegyem a jogsit 17 évesen.

Nem nagyon tudok idegenekkel beszélni, mert mindig helyettem beszéltek akkor is, amikor szerettem volna. Lányokkal ismerkedés nem megy, mert gyerekkoromban a lánybarátaimat is ő szerezte, ha együtt voltunk, ő is ott volt vagy legalábbis a közelben.

Arra vagyok kíváncsi, hogy van valakinek ilyen tapasztalata szülőkkel? Mit lehet csinálni felnőttként, ha még otthon laksz? Hogy lehet ennek a túlságosan féltő nevelésnek a következményeit kiheverni?