Édesanyádat vagy Édesapádat szereted jobban?

mindkettőjüket egyformán szeretem

Mert szerintem a feltétel nélküli szeretet a legfontosabb

Az már rég baj ha valaki egyik szülőt jobban szereti mint a másikat.

Az a jó ha egyformán nagyon szeretsz mindenkit!

Szerintem ez nem egyszerű dolog. Én mindkettőjüket egyformán szeretem. Az már más dolog, hogy pl édesanyámmal több dolgot megosztok általában, mint apukámmal. Ettől függetlenül nem tudnám azt mondani, hogy egyikőjüket jobban szeretem a másiknál.

23/N

Anyukám szeretem.

"Apám" az egyik személy a világon, aki a legnagyobbat süllyedt a szememben az évek folytán. Nem is tudom maradt-e bennem akár csak nyoma is az iránta érzett szeretetnek...

Apukámhoz nem köt semmi érzelem már, pedig együtt élünk. Egy időben alkoholista volt és tett csúnya dolgokat. Aztán ennek vége lett, azóta csak köszönő viszonyban vagyunk.

Anyukám meg izé. Jobb pillanatokban egy kicsit szerethető. Felé olyan kettős érzelmeim vannak. Gyakran nagyon manipulálni akar szerintem, folyamatosan csak játsza az áldozatot nagyon durván, akár azért is, mert elmosogattam és a szivacsot a jobb oldalra tettem le a bal helyett. Ilyen apróságok miatt képes vérre menő veszekedést és hisztit rendezni, amiből aztán áldozatot játszva kijön, aztán órákig próbál érzelmi zsarolást alkalmazni azzal, hogy nem szól hozzám. Vele csak akkor lehet beszélni, ha egyetértek vele, vagy jó képet vágok ahhoz, hogy szid valakit. És még sorolhatnám az ilyeneket. Néha pedig fogjuk rá, hogy kedves és törődő, de a többi dolga miatt olyan, mintha a manipuláció része lenne.

Ha azoktól az évektől nézem az érzéseimet, amikortól jobban emlékszem, az apu alkoholizmusatól kezdődik. Aszerint beosztva aput valahol a "közömbös" és a "meg tudnám folytani" érzelmi kategória közé tenném. Az utóbbi a részeg időszakokra jellemző, az előbbi pedig az összes többire. Anyut pedig a "egy picit jobban kedvelem, mint a közömbös, de határozottan nem szeretem" és a "meg nem fojtanám azért, de lehet egyszer lelépnék és nem szólnék hozzá többet" közé sorolnám. Tehát ilyen szempontból anyut "szeretem" jobban.

Ha pedig apám ivászata előtti időszakra gondolok vissza, akkor ugyanannyira szerettem őket, akkor apám normális volt, anyám meg nem volt ennyire manipulatív. Aztán mind idősebbek lettünk, nekik bekattant valami, én kamaszodtam. Apám inni kezdett, anyám egyre kevésbé fogadta el, hogy nem az ő képmása vagyok. Apám abbahagyta az ivást, anyám meg ezután egyre több hülyeség miatt veszekszik velem, mert már nem lehet a részeg apámmal ordítozni, és már megszokta.

Röviden szólva egyikőjüket sem szeretem igazán, csak anyut kevésbé nem kedvelem.

Igazából mindkettő rászolgált arra, hogy eltávolodjak tőlük. Nem példás szülők.

Nekem egy jó anya-apa-gyerek kapcsolat lett volna a legfontosabb, de ez nem jött össze. Mostmár ezt csak a saját gyermekeimnek adhatom meg.

De tudom,ők a szüleim, ezért valahogy mindig próbálok jól viszonyulni hozzájuk, annak ellenére hogy ők nem. De erről nem ők tehetnek, hogy ilyen szülőkké váltak... Rossz gyermekkor, nevelés, családi közeg, ez meghatározó mindenki életében.

Mindkettőjüket szeretem,de szerintem apa jobb szülő,és benne jobban megbízok

L