Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogy mondjam el a másságomat...

Hogy mondjam el a másságomat a lányomnak?

Figyelt kérdés
Van egy lányom, aki idén lesz 28 éves. Még alig volt 4 éves, mikor elhagytam az anyját, így nem vettem ki kellő részt a neveléséből, ettől függetlenül nagyon szeretem, és ahogy a távolság engedte látogattam is mindig. Mivel sok-sok évig nem volt tartós kapcsolatom, ezért eddig még csak 1 valakit mutattam be neki páromként, még kisgyerekkorában, akkor is egy nőt. Viszont utána férfiakkal is voltak is voltak kapcsolataim, amikről nem meséltem neki, csak ködösítettem, pl.hogy találkozgatok valakivel, de semmi komoly, volt valakim, de hamar vége lett és hasonlók. Ennek az volt az oka, hogy 1.ő sem egy elfogadó környezetben nőt fel,2.én is sokáig bizonytalan voltam. Viszont már több mint egy éve van egy komoly kapcsolatom egy másik férfival. Vele már egyre több ismerősünk, barátunk és az ő egész családja előtt felvállaltuk a kapcsolatunkat, én már a húgomnak is elmondtam. Már eldöntöttük, hogy a lányomnak is elmondom,aztán pedig bemutatom neki a párom is. A múlt héten kint töltött nálam egy hetet, minden jól alakult, alkalmasnak éreztem a terepet. Aztán mikor együtt sétáltunk az utcán elment mellettünk egy fiús és egy kevésbé fiús lány kézen fogva.Vagyis egyértelmű, hogy együtt vannak. Erre a lányom idegesen utánuk nézett és azt mondta, még ezek is felidegesítik, pedig van elég gondja...Emiatt pedig úgy bepánikoltam, hogy nem mondtam neki semmit, úgy ment haza, hogy nem is találkozott a párommal. És most tanácstalan vagyok, hogy egyáltalán elmondjam-e neki. Eddig úgy éreztem már készen állok rá és épp itt az ideje, és persze félrevezetni sem akarom többet, de elveszíteni sem. Tudtam, hogy nem lesz egy sétagalopp elmondani neki és elfogadtatni vele, de ilyen masszív gyülöletre nem számítottam. Mit tehetnék ebben a helyzetben?

2021. júl. 11. 11:16
1 2 3
 11/26 anonim válasza:
42%
Gondolj bele. Próbálj felkészülni. Fejben gondold végig. Találj ki minden lehető kérdésre választ ami eszedbe jut. Nyugodj le ne idegeskedj, állj elé, mond el. Ne várj a kis lehetőségekre, mindenhogyan nehezére fog esni. Pár hétig nem biztos hogy hozzád fog szólni, de egy idő után meg fogja érteni. Ha megértette azt is hogy elváltak a szülei (ha 4 éves volt, ha nem, a gyerek akkor is megérzi) akkor ezt is megfogja. Ha megértette csak utána mutasd be neki a pasit szerintem. Azért nehéz lesz megértenie hogy az apja buzî, nekem is nehéz volt.
2021. júl. 11. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 anonim ***** válasza:
86%
Szerintem a múltkori esetre simán fel lehet építeni. Figyelj, gyerek, múltkor megjegyzéseket tettél. Rossz napod volt, vagy így gondolkodsz alapvetően róluk? Mert régóta szeretnék elmondani valamit...
2021. júl. 11. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 anonim ***** válasza:
9%
Sztem kérdezz rá, hogy miért idegesítette fel az a pár IS. Miért ideges? Kérdezz rá, hogy nem-e azért ideges, mert rossz testben él, nem-e kellene férfivá operáltatnia magát?
2021. júl. 11. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 anonim ***** válasza:
24%
Mit kell ezen problemazni odaalssz es azt mondod. Bocsanat ha csalodast kell okoznod, de meleg vagy es van egy komoly parkapcsolatod egy ferfival. Ha elfogadod jo ha nem akkor is ez van. Slussz.
2021. júl. 11. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 anonim ***** válasza:
20%
* odaallsz
2021. júl. 11. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 anonim ***** válasza:
31%
Mondjuk minek elmondani?
2021. júl. 11. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 anonim ***** válasza:
22%

Nem értem, hogy egy felnőtt embernek mi a francnak kell félni meg titkolózni. A fél életedet így élted le. Mire jó ez? Kit érdekel, hogy ki mit gondol?

Van több meleg és leszbikus ismerősöm is, de ők mind normálisak, egyik sem csinál titkot belőle, miért is kéne? Nem majd a lányodtól fogsz engedélyt kérni, hogy élhess? Van egy olyan érzésem, hogy te sok mindent nem mersz megtenni az életedben.

2021. júl. 13. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 anonim válasza:
86%

Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus Örökölt sors című könyvében olvasható: "A titok olyan az emberek között, mint egy szakadék, amelyen még egy vékony palló sem vezet át."


Ez a kis titok hány hazugsághoz fog vezetni a jövőben? Gondolod hogy ha te nem vagy őszinte vele ő az lesz majd veled? És ha mástól tudná meg végül az jobb lenne? Mi van ha már tudja vagy sejti de mivel te nem mondod el neki, így ő sem mondja el hogy már tudja? Vagy ha neki is hasonló hajlamai vannak, csak nem meri neked bevallani?

2021. júl. 13. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 anonim ***** válasza:
33%
Én szeretném inkább nem tudni, hogy az apám meleg.
2021. júl. 13. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/26 anonim ***** válasza:
50%

Bi vagy, kia francot érdekel? Úgy írsz itt végig mintha az számítana bármit is. Az hogy lemegyek a kisboltba tejért, nagyobb hír, minthogy bi vagy.

Csak mutasd be neki a párod, hogy ő a szerelmed. Ennyi. Nőjj már fel ember, mi van veled....

Ha meg fogyatékos a lányod, akkor így se úgy se kéne vele tartani a kapcsolatot. Nem kell egy istenkáromló a családba.

2021. júl. 25. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!