A testvéremmel miért engedékenyebbek?

Sziasztok. Előre leszögezném, nem sajnáltatni akarom magam, csak kiírom magamból amit érzek, illetve érdekelne, más gyerek/szülő is van-e ezzel így?

Sokszor úgy érzem, nincs önálló életem. Gyűlölöm magam teljes szívemből. 23 éves vagyok, és nem tudok a szüleimnek megbocsájtani, sem elhagyni őket. Nekem sosem engedtek meg semmit. Mai napig számon kérnek, ha elmegyek sétálni. Ha fiatalabb koromban megtetszett valaki, vagy én tetszettem meg valakinek, engem mindig kigúnyoltak, meg el is tiltottak mindenkitől. Sosem volt még normális kapcsolatom. Mivel mindig tiltottak engem, sajnos később belekeveredtem olyan dolgokba amikbe nem kellett volna. Ne gondoljatok túl elvetemült dolgokra. Volt, hogy beszélgettem nős férfiakkal. Úgy voltam vele, hogy úgysem mutathatok be otthon senkit, hiszen csak cikiznének, megaláznának. De amugy sosem történt semmi olyan, nem vagyok könnyűvérű ezért a lelkiismeretem mindig megakadályozott. Egyszer voltam életem során férfival, sajnos nagyon megbántam mert ő csak kihasznált. Nem vele kellett volna megtörténnie. Persze az élet más területein is ugyanígy tiltottak engem mindig mindentől. Nem mehettem soha sehová, vagy ha nagyobb koromban el is mentem, mindig jött utána a megalázás. Nagyon sokat dolgozok, bár itthon lakok, de mindent állok amit használok. Nagyon szomorú vagyok most, mert úgy érzem kezdem meggyűlölni őket. Pláne, hogy az öcsémnek mindent megengednek. Tényleg mindent. Nem bírom ezt nézni, de elhagyni sem őket. Én annyira gyűlölöm... Magamat... A legjobban... 😢

Nyugtassatok meg kicsit, hogy nem vagyok egyedül. Tényleg lehet ilyenek miatt gyűlölni a saját családod? Van ebből kiút? Hogy bocsássak meg magamnak, nekik?