Folyamatos szégyenben és kibeszélésben élem az életem Magyarországon, és úgy éreztem mindig, hogy magam mögött hagyhatnám az egészet és külföldre költöznék. Valaki járt már hasonló cipőben?

Sziasztok!

27 éves vagyok és teljesen normális, rendes, jólnevelt, kedves stb vagyok. Teljesen normális és erkölcsös életet éltem és élek azóta is. Sosem keveredtem bajba vagy tettem szégyellnivaló dolgokat tehát igazából rólam, az én személyemről nem igazán tudtak sosem pletykálni a városban. Ellenben a szüleim tettek róla már a születésem előtt is, hogy mégis az én családom (ezáltal persze én is) legyen a téma. Általános sulis korom óta mennek a pletykák, anyámról olyanok hogy k.rva volt régen, apámról meg hogy bűnöző, konkrétan a tanári kar kezdte terjeszteni, elterjedt a gyerekek közt is, majd ötödik osztályra teljesen ki lettem közösítve. Középiskolában nem volt gondom, mert oda nem jártak be a szüleim, és ott nem ismertek minket mert az egy teljesen másik városban volt. De ettől függetlenül továbbra is ugyan ott laktam, és ott úgyanúgy mentek a kellemetlen pletykák rólunk. Azt gondoltam, hogy már túlléptem ezen, és elfogadtam, meg az itt élő emberek is túltették magukat és elfelejtették ezeket a pletykákat, de időközönként valahol újra felbukkant a téma, és újra szembesültem vele, hogy ez még mindig téma... Az sem segített az egészen, hogy útközben apám börtönbe került.. Ami úgy tűnt csak engem lepett meg, mert én komolyan nem tudtam semmit a "bűnöző" mivoltjáról. Számomra ez iszonyat kellemetlen, mert mint már írtam, én ezekről semmit sem tudtam, csak azt tudtam, hogy ezt pletykálják, de akkor a szüleim azt mondták, hogy semmi alapja és nyílván nekik hittem. Most már abban sem vagyok biztos, hogy anyám nem volt k.rva külföldön. Épp elég rossz volt, hogy apám nélkül kellett lennem, de még tetézte, hogy próbáltam és próbálom a mai napig is titkolni ezt. 9 hónap előzetes és 2 év háziőrizetet még viszonylag tudtam titkolni, sokan tudták, de nem tudta mindenki, ám jött az ítélet, és még mindig bent van, és nem is tudom pontosan meddig. Nekem ez iszonyat kellemetlen, gondolkoztam, hogy vajon miért? Hisz erről én nem tehetek, és elvileg ez nem engem minősít, de mégis, mert az én apám és az én anyám, és úgy érzem ez rámnyomja a bélyeget, hiába elvileg semmi közöm az egészhez. Én a szüleimet szeretem ettől függetlenül, de mint normális nő, aki mindig ügyelt rá, hogy megtartsam azt az "imázst" hogy én tisztességes vagyok, és rólam sosem tudtak olyanokat pletykálni mint más lányokról,hogy ezzel-azzal összefeküdt stb engem zavar hogy anyám k.rva volt (ha az volt,nem tudom) Nyílván ettől függetlenül szeretem édesanyámat de szégyellem a múltját, Plusz huszonévesen hozzáment egy idősebb pénzes palihoz és azóta is az ő családnevét viseli, mondván hogy túl sok papírmunkával járna átíratni. Így erről is szoktak kérdezgetni, és nekem ez is halál ciki. Anyámnak és apámnak nem ciki, de nekem az. Imádom a szüleimet, de úgy érzem megnehezítették és megnehezítik a mai napig az életemet, mert állandóan kérdezgetnek és én nemakarok ilyenekről beszélni senkivel. Pl. találtam egy tök jó fodrászt, tök jókat beszélgettünk, majd elkezdett apámról kérdezgetni, hogy hol van stb amikre én nyilván hazudftam valamit, de persze tudtam hogy nem véletlenül kérdezi ezeket... Így már tök rossz hozzá járni, hogy tudom, hogy tudja ezeket rólam, és még kitudja a kreativ emberek miket költenek hozzá a sztorihoz. De a baj, hogy ezek a sztorik önmagukban is cikik már.

Kicsit sokat írtam, de komolyan nincs senki, akivel ezekről beszélhetnék, mert olyan szinten szégyellem mindenki előtt, hogy eszméletlen. Még órákig tudnám sorolni, milyen őrültségek voltak nálunk, amikkel teljesen lejárattuk magunkat, és ez egy pici ország, mindenhol ismer valaki, minket meg aztán különösen sokan városon kívül is. Úgy érzem új lappal. kezdhetnék egy új országban, mert hiába próbáltam úgy élni, hogy nem érdekel ki mit beszél, mégis zavar. Egyrészt az embernek fájó a szeretteiről negatív dolgokat hallani másoktól. Másrészt az is fáj, hogy állandó tiktolózásban és szégyenben élek. Ahogy megkedvelek valakit (pl a fodrász) kibukik, hogy ő is hallota ezeket, és erről kérdezget, kíváncsiskodik. Mindenki annyira kíváncsi ezekre a dolgokra amikhez SEMMI KÖZÖM. Plusz van két fiatalabb testvérem, és őket is nagyon zavarja ez az egész és ők is szégyellik, meg őket is kiközösítik, megbélyegzik, konkrétan ugyan azon mennek keresztül amin én is keresztül mentem..

Ettől függetlenül nagyon szeretem a szüleimet, plusz édesanyám rokkant lett, munkaképtelen így mivel apám a hűvösön ül, nekem kell a kenyérre valót megkeresnem, meg sokat kell segítenem. Itt tudnám hagyni őket, de akkor a tesóimra hárítanám azt a sok szQrt ami most az én nyakamban van... Rohadt nehéz és nem tudom mi lehetne a megoldás, lehet hogy ti sem tudtok segíteni de mindenesetre jól esett leírni....