Nagyszülő-szülő konfliktus, édesanyám úgy érzem nem kezel felnőttként. Nők, akiknél ez előfordult, ti hogyan oldottátok meg?

Ne haragudj, de te is minek magyarázol és osztasz kéretlen tanácsokat nekik? Te sem kezeled őket felnőtt emberként ezek szerint, azt hiszed, neked kell megváltoztatnod az életüket, ami tök abszurd.

Azt se értem, ha ennyire nem viselitek el egymást, minek hívod oda magadhoz egy hétre, kell a feszkó?

Egyébként meg minimalizálni/megszakítani kell a kapcsolatot, ha ennyire nem jöttök ki egymással, hogy folyton mérgezitek egymás életét a beszólásaitokkal.

Full nulla érzelmi és kommunikációs tartalékotok van. Olyan vagy mint anyád, hoztad a mintát.

Neked belülről magadat kell megváltoztatni, segítővel, aztán fogod tudni kezelni anyádat. Megváltoztatni nem.

Ezt jó lenne a gyerek érkezése előtt, mert elég nagy trauma lesz neki ebben a rossz állapotú családban.

Tényleg ha nem jöttök ki? Miért hívod oda egy hétre? Főleg ha eseteleg osztaná neked az észt.

Nekem amikor a babám meg született én és a párom csináltunk mindent.

Na még az kellett volna hogy az első időszakban idegesítsen valaki. Jobb ha úgy csinálod az életed ahogy neked tetszik.

Meg na ha nem kezelnek felnőttnek téged akkor hagyd őket, meg te se szólj az életükbe, ha rosszul csinálják hát az ő bajuk.

Két akadályt látok a helyzetedben, amit belülről nem látsz és azért folytatsz szélmalom harcot.

Először is, miből gondolod, hogy a baba születése után neked mindenképp szükséged lesz segítségre? Hol lesz az apja? Annyira beléd égett anyád "én jobban tudom", "majd ha annyi idős leszel", stb. mantrája, hogy előre feltételezed, hogy nélküle ez sem menne neked. Pedig fog menni és élvezni fogod. Valahol mélyen ebben neki van igaza, azért támaszt lehetetlen elvárásokat, hogy ráébredj a kérésed hibájára.

A másik a beszólások kezelése. Az ilyen viselkedés csak elbizonytalanítja a gyereket (jelen esetben téged) és kételkedni kezd mindenben, amit egymaga tenne. Amiben magabiztos, azt viszont akkor is osztja, amikor nem kéne. Ezen magadban kell dolgoznod, mert a másik fajta feszültséget ezzel generáljátok. Ne hallgasd meg, szakítsd félbe, ha belekezd a mondókába, DE te se kezdd el életvezetési tanácsokkal bombázni, ha szerinted csinálhatná jobban is. Fogadjátok el, hogy neki úgy ment, neked így megy, egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csak alkalmazkodtok a korotokhoz.

Zárd be a füled, ha kioktat, és nyomd el az ingert, amikor nem kérte a tanácsot. Így sok ciki helyzetet elkerülhettek. És semmiképp se menjen el hozzátok szülés után, mert csak síkideg leszel tőle. A szülés utáni hormonok, kialvatlanság, szoptatás, seb eleve idegölő, ne tetézd ezt anyukád "bezzeg én ilyenkor már főztem" típusú megszólalásaival.

Nem is annyira felnőtt dolog a gyerekünk születése miatt odahívni anyukánkat, hogy segítsen megoldani, mert mi nem tudjuk.

A legtöbb szülő bizonyos helyzetekben, valamilyen mértékben mindig gyereknek nézi a gyerekét. Van, akit állandóan, mindenben (a férjemet figyelmeztetik, mikor mennyire kell felöltözni), van, akit alkalmanként vagy bizonyos helyzetekben, dolgokban (ha ügyintézek, vagy eltervezek valamit, hogy hogyan fogom csinálni, anyám gyakran jön azzal, hogy biztos erre és erre nem gondoltam, és előre somolyog rajtam, hogy hogy gondoltam én ezt, kis buta). Megváltoztatni korlátozottan lehet csak őket. A végső megoldás mindig az, hogy nem foglalkozom vele, nem avatom annyira be, nem vonom annyira be, nem hívom a nyakamra egy hétre. Én meg nem beszélgetek anyámmal az intéznivalóimról, mert úgy veszi, mintha a jóváhagyását kérném, hogy elég okosan gondolom-e. Nem beszélek neki róla, csak megcsinálom. Maximum utána elmesélem.

Azért kér hülyeségeket, mert nem akar menni. Direkt olyan dolgokat talál ki, amilyeneket nem lehet megoldani. Szerintem ő is érzi, hogy nem kéne odamennie, de nem akar megbántani. Nekem is az az érzésem, hogy totál ugyanazt csinálod, mint anyád, és így kerülgetitek egymást. Te is azt hiszed, neked van igazad, és ő is.

Csinálhatod ezt anyáddal, oké. De ne járj úgy, mint az én anyósom. Neki borzalmasan tönkretették a gyerek-és fiatalkorát, az anyja és a jóval idősebb nővére irányítgatta, parancsolgatott neki, soha semmi nem volt jó, amit ő csinált vagy kitalált, "majdmegtudod, "megköszönöd te még ezt" és társai. Sok dologban tényleg jobb is lett, mint ők, mert jóval okosabb, a pénzügyek és a gyereknevelés két ilyen terület, szóval a sztori a tiedhez nagyon hasonló. De. Ahogy a gyerekei, köztük a férjem, egyre nagyobbak lettek, szépen elkezdte ezt csinálni ö is. Én tudom jobban, én éltem többet, rám kell halgatnod stb stb, érzelmi zsarolással megspékelve. Sajnos a gyerekei magánélete volt az egyik fő célpont, a párkapcsolataikat torpedózta. Nyilván nem akart rosszat, de ezt a mintát látta és kritika nélkül alkalmazta ő maga is. A dolgai egyre durvultak. Jelenleg ott tartunk, hogy a 3 gyerekéből 2-nek van családja, egyik az én férjem, nem ismer sem engem, sem a gyerekeket, és a sógornőm se mutatta be neki a férjét, mert nem akarta egyik se, hogy ezt a kapcsolatot is szétbombázza. Ott a gyerekeket néha látta játszótéren. A harmadik, a férjem öccse nemrég szakított, mert a párja nem bírta elviselni azt a légkört, amit anyósom teremtett körülötte. Ő is kijelentette már, hogy senkit nem mutat be soha többet.

Amikor szembesítik, hogy de hát veled is ezt csinálták, és mennyi rosszat okozott ez neki, az a válasza, hogy oké, DE NEKEM IGAZAM VAN.

Mondjuk elég szomorú, hogy már 8 éve! külön éltek, de te azóta is házhoz jársz a pofonért, és látogatod, meg hívod magatokhoz.

Érzelmileg le kellene válni, akár pszichológus segítségével és amennyire lehet, minimalizálni a kapcsolatot.

Vagy pl a gyermekágyas időszakban kértem, hogy jöjjön el hozzánk, legyen itt velem 1 hetet vagy többet, segítsen kicsit. - EZT nem értem. NEM az övő a gyerek, miért kellene mennie? Nincsen férjed, akivel közösen gonozzátok a közös gyereket?

Bocs, de ha az amúgy sem jóindulatú anyósom beállítana több mint egy hétre az újszülött babám és feleségem mellé, lehet én lépnék le arra az időre, gyúttal megkérdőjelezném, egy felnőtt nőhöz mentem-e hozzá?