Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szerintetek ez így helyes,...

Szerintetek ez így helyes, hogy az anyuka egyáltalán nem érdeklődik?

Figyelt kérdés
Szép estét kívánok mindenkinek. Hetek óta ez jár a fejemben, hogy véleményt kérjek e tőletek-vagy sem, és arra jutottam, hogy igen. Kereken 50 éves apuka vagyok, egyedül nevelem 16 éves kamasz fiam. 5 évvel ezelőtt került hozzám, mielőtt az anyuka teljesen lemondott róla, én nagyon szívesen átvettem a gyermekem nevelését ugyanis amikor váltunk teljesen nem engedte, hogy lássam a saját gyermekem. Mai napon, 2023 december 27-ik napon az anyukának semmi köze már a fiamhoz, láthatósági jog-semmi semmi egyáltalán, mintha nem létezne. Az anyuka 5 éve nem keresi a gyereket, nem is erdeklodik-semmi. Újra megházasodott és gyereket szült, mintha semmi sem történt volna. A fiamat soha nem kereste, az 5 év alatt egyszer sem jött volna el, vagy egyszer sem hívta volna fel. Amit teljesen nem értek, hogy miért. A gyermek semmiben sem hibás. A fiam is ugyanígy van vele, az elmondása szerint az anyjára mar nem is tekint anyaként, szó szerint gyűlöli, nem erdeklodik ő sem iránta, helyes ez így? Én próbálok mindent megadni neki amit tudok, anyagi szinten is közepes-jó szinten állunk. Itt nem azon múlik hogy segít e ez anyja vagy sem, hanem azon hogy mégis az anyja és kutya kötelessége lenne érdeklődni a gyereke iránt. Van egyáltalán az ilyen nőnek esze? Szerintetek próbáljuk helyrehozni a kapcsolatot, vagy ez így jól van így ahogyan van?
dec. 27. 00:28
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%

"Szerintetek próbáljuk helyrehozni a kapcsolatot, vagy ez így jól van így ahogyan van?"


Ha az anyját abszolút nem érdekli a gyerek és a gyerek is gyűlöli az anyját akkor minek erőltetni? Mindkét fél részéről csak kínlódás lenne.


Szerintem az olyan embert jobb is elkerülni, akinek 5 év alatt eszébe sem jutott keresni a saját gyerekét. Legjobb amit tenni lehet, hogy a gyermek elfelejti az anyját, teljesen felesleges közelíteni ilyen ember felé akibe ennyi szeretet / empátia nem szorult, felesleges vitát generálni pedig szintén hülyeség, mert az is a gyermeknek fájna jobban.

dec. 27. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
100%
Attól, hogy valami nem helyes (nyilván nem az, milyen kérdés ez), még tény marad, amin te nem tudsz változtatni.
dec. 27. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
90%
Az anyja egy picsa de ezzel sajnos nem tudsz mit tenni. Ilyen mértékű elszakadásnál szerintem ha békíteni próbálnál csak többet ártanál.
dec. 27. 01:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem a gyereknek is jobb, ha nem próbálod őket békíteni. Így, hogy egyik oldalról sincs semmi igény rá, nincs értelme

Az anyját gyűlölni sincs értelme, a gyűlölet csak magát az embert emészti, jobb nem is gondolni rá. Ha ezen kívül a gyerek megkap mindent, amire szüksége van, (támogató háttér, szeretet, biztos talaj, tudja, kihez fordulhat baj esetén), akkor jobb ez így.

Irántam apai nagyapám nem érdeklődött soha (most vagyok 21), így nem is alakult ki az a kötelék, nincs is vágyam megismerni.

Apámmal meg néhány éve voltak balhék (én szüleim is elváltak), apai nagymamám azóta nem hívott, nem keresett, nem kérdezett felőlem, nekem sincs erre igényem apával is csak hónapok után beszéltünk először. Néha anya kérdezi (főleg szülinap, karácsony környékén), hogy nem szeretnék-e menni ünnepelni a "nagyihoz", de nem, nem érdekel, mi van vele, mindkettő nagyszülő magának intézte ezt el, nincs rájuk szükségem, az életemben vannak körülöttem más, értékesebb személyek, akiktől csak elvenném az időt, ha az értéktelenekre is ráfordítanék valamennyit a 24 órámból, és lehet, ők is pont így gondolják. Ha nem így lenne, keresnének (én pedig adnék esélyt, mert végtelenül naiv ember vagyok) de én így gondolom és ezért nem is keresem őket.

Tudom, hogy ez távolabbi példa, mert nagyszülők, és nem közvetlen szülő, de végeredményben csak azt akarom mondani, ha van értékes személy a gyerek életében, akkor nincs értelme azokra figyelni és olyanokra időt, energiát pazarolni, akik nem érdemlik meg, tökmindegy milyen rokoni kapcsolat fűződik hozzájuk

Ha a gyerek nem hozza fel akár egy félmondatban, felesleges megpróbálni békíteni

dec. 27. 02:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
100%
Kár erőltetni.
dec. 27. 02:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
97%

A fiúban még erős érzelmek lehetnek, talán ennek feldolgozására helyezzétek a figyelmet. Ha gyűlöli, akkor nem semleges. Oda kellene eljutni, h teljesen közömbös legyen számára.

A kibékítést nem tartom jó ötletnek.


Az anya viselkedésére több magyarázat létezhet, de nem tudjuk a valódi okot.

Szerintem már odáig fajultak a dolgok, h innen nem lehet visszajönni. Elképzelhetőnek tartom, h anya nen akarja látni a fiát, mert annak kérdései lennének és ezekre válaszolva anyának szembe kellene nézni saját magával, a meghozott rossz döntéseivel. Ez nem szokott könnyen menni.

Még nehezebb adott esetben bocsánatot kérni.

Nem hiszem, h a fiatok miatt lenne, ahogy írod nem csinált semmit. Meg csak 11 volt mikor eldobta.

Az anya, úgy gondolom, nem tudja megmagyarázni a történteket (nem is lehet), mert kínos, kellemetlen lenne számára, így a könnyebb megoldást választotta.

dec. 27. 02:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
86%

Én úgy gondolom, hogy a gyűlölet a felszín. Gyűlölni azt lehet, akit valamikor nagyon szerettünk. (A gyűlölet a szeretet inverze.)

De könnyebb azt mondani, hogy gyűlölöm, semmint kimondani, hogy igenis hiányzik az anyukám, és nem értem, hogy miért tette ezt velem.

A családterápia lehetne talán a megoldás. De ehhez mindkét félnek partnernek kellene lenni.

Ha a másik fél ebben nem partner, úgy marad az egyéni terápia. Kérdező, keress a fiadnak egy jó pszichológust.

(Az anyának is erre lenne szüksége, de az már nem a te felelősséged)

dec. 27. 07:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
87%
Hagyd, nem a te feladatod, hogy a kapcsdolatukon dolgozz. Ha az anya majd egyszer keresni fogja, csak annyi a dolgod, hogy bízd a fiadra a döntést, akarja-e látni, te ne befolyásold, se pozitívan, se negatívan. A te feladatod, hogy a gyerek jogai ne csorbuljanak. Fizet az anya tartásdíjat? Mert az a kapcsolattartástól független (jobb, ha tudod, hogy kapcsolattartás van, nem pedig láthatást, még kevésbé láthatóság, láthatósági mellény van, de az más téma). A tartásdíjról nem mondhatsz le, mert az a fiadat illeti, úgy értem, rá kell költeni, tehát, ha eddig nem követelted, hogy fizessen, most tedd meg, az elmaradt tartásdíjról meg hajtass be annyit, amennyit tudsz, azt hiszem, fél évre visszamenőleg lehet.
dec. 27. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
78%
Nem kell erőltetni. Az, hogy gyűlöli az anyját nem jó, de csak a gyűlölet miatt. Nem jó gyűlölni. Próbáld meg elérni, hogy ne is gondoljon rá.
dec. 27. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
88%

"hogy mégis az anyja és kutya kötelessége lenne érdeklődni a gyereke iránt. Van egyáltalán az ilyen nőnek esze"

Minden második "apa" ilyen. Otthagyja a gyereket ès èli világát. Az teljesen normális, eszènèl van a fickó, de ga egy nő csinálja ugyanezt akkor megőrült. Logikus.


Lehet amúgy utálja valami miatt a gyereket. Nem akart anya lenni. Akármi. Ő tudna válaszolni a mièrtekre.

De teljesen mindegy. Ha nem akarja a gyereket, akkor nem fogod tudni rátukmálni. Hagyni kell.

dec. 27. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!