Hogy vegyék lelki erőt anyukám miatt, vagy mit tegyek?

Ne érezd! Én a legszebb éveimet pazaroltam el így apámra. Az én lelki állapotom gatya lett, sajnos azt kell mondanom hogy a tavalyi halála mindkettőnknek megváltás volt.

A nyugtató semmit sem ér, ide szakemberek kellenek, csak még rosszabb lenne az állapota, akkor aztán tényleg meg kenne lőve a kérdező. Sajnos otthonba kéne tenni, szépen rávezetni... Így a kérdező is gatyára megy mint én. Senkiért se vállalnám be ezt még egyszer.

Ne érezd magad szarnak. A szociális otthonok nem az ördögtől valóak. Én 2-ben jártam és semmi kivetnivalót nem találtam bennük. Amit én láttam a látogatások során az ápolókva lehetőségeikhez képest jól bántak az ottlakókkal. Nagyapám volt problémásabb, nála el tudom képzelni, hogy adtak neki néha napján nyugtatót, mert mi se bírtunk vele otthon, de soha nem volt olyan, hogy csorgott a nyála és kómába rakták volna.

Talán az még egy lehetőség lenne, hogy gyámság alá kell helyezni, hisz úgysem beszamithato és akkor te el tudod őt helyezni ilyen helyre.

Akárhogy is vesszük, anyukád már leginkább a múlt. Elhiszem, hogy nagyon szereted. De még ideig óráig élni fog, ez alatt az állapota jobb esetben stagnál, rosszabb esetben tovább romlik.

A gyerekeid viszont a jövő. Optimális esetben életed végéig elkísérnek. Ha most elrontod ezzel a gyerekkorukat, akkor azt egy életen át nyögni fogják.

Drága Kérdező, amit lehetett, tényleg megtettél...

Véglegesen rámehet erre a családi élet, házasság, az egészség, a gyerekek lelki stabilitása, iskolai előmenetele.

Hidd el, legjobb döntés lenne sajnos - tudom rendkívül fájdalmas - ha szakemberek gondoznák, valamilyen otthonban.

Be kell adni otthonba, ez alap, és akkor élheted a saját életedet, nem kell feladni magad egy idős ember heppjei miatt.

Az otthonokban NEM szedálnak egy bromság.

Amúgy a férjed ezt miért nézi el? Bocs.

Nálunk is felmerült a párom részéről, hogy ápolja az anyját, megmondtam neki, hogy nem.

Vagy akkor odaköltözik, de a gyerekeket nem teszi ki egy idős demens hangulatváltozásinak, és megy tönkre benne az egész család.

Én 16 voltam, mikor apámmal kettőnkre maradt a nagyanyám... 3 év abból állt, hogy hol fél éjjel üvöltött és azt hallgattuk, hol tört-zúzott, hol elszökött, hol összekente szrral a falat, késsel ment apámnak, és sorolhatnám...

Amikor a párom kitalálta, hogy akkor majd a mi gyerekeink is így nőnek fel, ott húztam egy kemény határt. Ezt nem.

Lehet szmétnek nevezni, nem érdekel. Megoldjuk máshogy, ide nem hozza a mentálisan beteg szülőjét, mert a gyerek ezt ne lássa.

A gyerekek félnek tőle, mikor éjszaka erre kelnek - és neked nem alap!, hogy a gyerekeid biztonsága érdekében otthonba adod?

Az, hogy nem akar menni, nem az ő döntése, amikor beszámíthatatlan és önveszélyes.

Azonnal járj utána, hogyan lehetne betenni otthonba.

Legalább a rettegő gyerekeidre legyél tekintettel, ha már a saját életedet tönkretetted.