Ha lenne kiadott lakásod, és a felnőtt gyereked szívesen elköltözne és önállósodna, akkor kiraknád a bérlőt és átengednéd a lakást a gyerekednek, vagy végignéznéd, ahogy albérletet keres?

Sok mindentől függ.

Egyrészt az önállósodás nem ott kezdődik, hogy alá rakom a lakást. Ha konkrétan az a célja a gyereknek, hogy önállósodjon, akkor maradjon addig a családdal, amíg spórol lakásbérlésre, és keressen onnan albérletet.

Másrészt nem mindegy, hogy a lakást bérlők mióta veszik ki a lakást, minden rendben van-e velük. Ha tartósan ott élnek, nem szánnak elköltözni, és nekik is jó a szerződés meg nekem is, akkor azért nem borítanám, mert a gyerek kitalálta, hogy neki az a lakás pont jó lenne. Nem fair a bérlőkkel szemben. (Viszont ha családi vészhelyzet lenne, a gyereknek muszáj laknia valahol és abszolút nem oldható meg máshogy, mert pl én egy egyszobás garzonban lakok 15nmen, akkor nyilván megbeszélem a bérlőkkel, hogy sajnos ez a helyzet.)

Harmadrészt a kiadott lakás bérleti díja bevétel. Nem mindegy, hogy ennek a kiesése hogy érint engem anyagilag. Ha erre az összegre támaszkodok, nélküle nagy érvágás lenne, akkor ez befektetés inkább, mint "csak egy extra lakás". Ilyen esetben ha hozzám tud költözni a gyerek (vagy eleve ott lakik), akkor ugyanaz: gyűjtsön albérletre, aztán onnan tud lakást keresni.

Ha az ember tudja, hogy a gyereke nézi a lehetőségeket, tesz is érte (félretesz a fizuból), akkor támogatnám azzal, hogy pl nem kérek el lakhatásra semmit (vagy kevésbé okos gyereknél elkérek egy havi összeget és azt egy külön számlán gyűjtöm neki, amit majd átadok, amint menne a saját életét élni).

Az viszont sehogy se önállóság, hogy alá teszem a lakást. De ha pl nem jutna be koliba, vagy nem találnánk neki lakhatást sehogyse, és épp az egyetemének a városában van a lakásom, akkor elgondolkodnék rajta, hogy odaadom, figyelembe véve a fenti pontokat.

Alapesetben az a gond, hogy a lakbér összege a családi kassza része, ha kiesik, akkor hiányozni fog.

Ha megbízható bérlöm van, nem fogom elküldeni, mert magam alatt vágom a fát, kidobom a megélhetéshez szükséges jövedelmem egy részét.

A gyereknek kiadni meg a lehetö legrosszabb ötlet, gyakorlatban egy idö után nem fizet, mert "éppen nincs elég pénze", majd megadja, az soha nem következik be. És kitenni meg majdnem lehetetlen

Saját példám. Bérlő voltam és a tulaj egy hét! haladékkal felmondott,mert a nagyobbik lánya önálló életre vágyott 21 évesen.

Rendben, roham módon költöztem,sajnos csak rokonokhoz tudtam menni.Nem telt el három hónap, a tulaj szinte könyörögve kérdezte,visszamennék-e, mert a kisasszony lelakta a lakást,állandó bulik,ordítás, pasik ki-be.

Megbánta,hogy kirakott,de nem mentem vissza- bizalom elment teljesen. Azóta két bérlője volt,mindegyikkel probléma volt- mind bulis egyetemisták voltak. Saját lánya miatt lett ez az egész,most nem meri kiadni a lakást, majdnem két éve üresen áll.

Alapesetben úgy segítem a gyereket, ajigy tudom és a lakást is odaadnám, de sok dolog árnyalja a döntést. Ha például havi 250-ért adom ki jelenleg, akkor az a bevétel igenis számít, ha úgy veszem, ennyivel támogatnám a gyereket, ha beköltözne. Itt felmerül, hogy ez mennyiben ingatná meg a család anyagi helyzetét.

Ha a gyerekem tudna javi 150 ezerért bérelni a munkahely/iskola közelében, akkor a lakásom bérleti díjából kapna ennyi, a fennmaradó összeget meg megtartanám. A bérlőnek is kéne időt és lehetőséget hagyni az elköltözésre, és mivel a gyerekemnek is nehéz, másnak is drága a lakás. Egy kisnyugdíjas nénit például hajléktalanná is tehet egy ilyen döntés. (Nyilván nem a nénit védem, de nem lehet egy perc alatt eldönteni érzelmi alapon ezt a kérdést.)

Bérlő maradna.

Hasonló helyzetben vagyunk, van egy kiadott lakásom (havi 280+25 ezerért)ami nagyon sokban kiegészíti a családi kasszát. A gyerek még csak 15 éves, de nem fogom elvenni magunktól ezt a bevételi forrást. Ha tanul, addig lakjon otthon, ezzel támogatom, ne a mi kontónkra akarjon felnőttest játszani.