Aki borzasztó fájdalmas, leépüléssel vesztette el az édesanyját és tehetetlenül várta azt a bizonyos telefont a kórházból, mond TE hogy élted túl az érzéseket amik ilyenkor kavarognak? (még nem csörgött a telefon)

mi a feneert nem vagy mellette hogy lehet egy haldoklot egyedul hagyni??? szamomra erhetetlen.

menj szaladj ulj melle fogd a kezet beszelj hozza segisd a bucsut ettol az elettol

5.

Kiküldenek a szobából.

Kedd reggel jött a telefon, tudtam, h reggel fog meghalni. Megéreztem :S

Előtte hétfőn, még itthon, mikor az orvos már elment, de még vártuk a mentőt, elbúcsúztam tőle... Tudtam, h utoljára fogom a kezét és hogy utoljára beszélek vele:-( Úgy sírtam! Megkérdeztem tőle, h jó gyereke voltam-e, büszke-e rám, jól végeztem-e a dolgom. És megmondtam neki, hogy én azt szeretném, ha velem maradna, de ha ő úgy dönt, hogy el akar menni, elfogadom. És azt kérem, h nagyival vigyázzanak rám...

Bennem az volt folyton, hogy nem igazságos! Annyi mindent nem kapott meg szegény az élettől, annyi mindent szerettem volna még vele csinálni! Viszont iszonyatos fájdalmai voltak már a végén. Nem ezt érdemelte!! Nagyon nem!

Nekem az segített sokat, hogy el tudtam tőle búcsúzni.

Nehezen. Amíg lehetett, vele voltam, de minden alkalommal mikor mentem hozzá, azt néztem a folyosón, hogy a paraván kint van az ajtó előtt, vagy sem. Minden eljövetelkor úgy éreztem, holnap már az üres ágyat fogom látni. Vártam már, hogy megszabaduljon a fájdalmaktól, közben imádkoztam még egy kis időért, amit vele lehetek. Nehéz volt. Most sem könnyebb.

Erőt kívánok, sok erőt neked.