Te mit csinalnal, ha serult gyermeked szuletne, aki egyedul nem kepes onallo eletre? Kort es nemet is irjatok kerlek.

Keresnék egy megfelelö szakintézetet, ahol el tudják látni és keresnék olyan munkát,ahol meg tudom keresni az ehhez szükséges anyagi hátteret.

Ennek több oka van: egyrészt én nem tudnám megfelelöen ellátni, másrészt ha otthon maradnék vele, akkor nem lenne pénzem arra, hogy fizessem neki az életéhez szükséges dolgokat.

50/N

Mivel én nyakig benne vagyok, így pontosan tudom, hogy mit tennék.

Ha a terhességem alatt ár kiderülne a baba genetikai sérülése, esetleg azt is meg tudják mondani, hogy a gyermek súlyosan károsodott agyilag is, én azonnal elvetetném. Sőt ragaszkodnék a korai szülés indításához is.

Ha csak születése után derülne ki, akkor beraknám egy megfelelő intézetbe, ahol hozzáértő szakemberek foglalkoznának vele. Látogatnám, de nem nevelném fel.

Nyilván akik nincsenek benne egy ilyen helyzetben azok elképzelni sem tudják mivel jár.

Nekem van egy öcsém. Súlyos szellemi és testi fogyatékos. Apám az öcsém születése után lelépett mert szégyellte, hogy a fia nem egészséges. Anyám jó lelkű nő. 10 éves koromig egy életvidám, kimondottan szép nő volt. Az öcsém születése óta nem láttam mosolyogni, viszont lassan 13 éve hallom ahogy éjszakánként sír. Apám lelépett. Más férfiak nem igazán jöttek. Velem még jópofiztak, de amikor meglátták az öcsémet gyorsan leléptek. Anyám már nem is keresi a boldogságot. Anyai nagyszüleim meghaltak. Apai nagyszüleim szintén irtóznak a beteg unokától.Engem fogadnának, de ha az öcsém nem jó nekik akkor én sem. Anyám 45 éves, de 70 évesnek néz ki. Teljesen megőszült, a rossz étkezések, az állandó stressz megtette a hatását.

Az öcsém állapota évről évre rosszabbodik. Kicsiként sem fogta fel, hogy anya vagy én kik vagyunk neki, de így kamaszkorban meg pláne nem fogja fel. Rengeteg műtéten esett túl, és még ma sem képes sem szobatiszta lenni, sem értelmesen kommunikálni. Ha rohama van, akkor ordít, köpköd, csapkod maga körül. Egyes rohamok után anyám még jobban elkeseredik, és akkor kicsúszik a száján: Bárcsak másnapra halott lennék.

Vannak napok amikor beszélgetünk, és anyám elmondja, hogy élni sincs kedve már. Nincs senkije rajtunk kívül, élőhalott. Mostanában fél attól, hogy elmegyek. Bevallom, sokszor menekülni van kedvem. Sokszor kívántam, bárcsak elmehetnék jó messzire, hogy ne érezzem a vizelet szagát, ne érezzem a gyógyszerek csípős szagát, hogy ne arra keljek hajnalban, hogy az öcsém tombol. De sajnálom anyámat. Mellette meg rettegek, hogy anyám bizakodó terve az, hogy ha meghal, én gondoskodom az öcsémről. Egyszerűen képtelen lennék rá. Én nem bírom a hányást, a felnőtt pelenkát cserélni.

Idén az orvosok is tanácsolják anyumnak, hogy fektesse el egy megfelelő intézetbe, mert egészségügyileg anyám is rámegy. Már anyámért is aggódnak.. De egyenlőre képtelen.

Hát én ilyen élet mellett soha nem vállalnék be beteg gyereket. Nem akarok élőhalott lenni, így is félig az vagyok..

Lehet most szívtelen vagyok, vagy önző, de ilyenkor mindig azt mondom. Csak 1 hetet éljetek át amit anyám, és én s mindjárt másképp látjátok a helyzetet.

23/N

Ha terhesség alatt kiderülne, akkor én is elvetetném.

Ha születéskor érné valami, vagy utána derülne ki, akkor ameddig lehet otthon lenne. Persze ez nem zárja ki a szaksegítséget, meg a speciális intézményeket, de én azt szeretném, hogy velünk éljen. Aztán persze nagyon félnék, hogy mi lesz vele, amikor mi már nem leszünk. Ki fog róla gondoskodni? Mit fognak vele csinálni idegenek egy intézményben? Olyan sok rosszat lehet hallani, hogy hogyan bántják a magatehetetlen embereket :(