Hogyan viszonyultok/tatok ahhoz a helyzethez amikor szüleitek (vagy az egyik közülük) nem fogadja el/csipi/szimpatizálja a párotokat?

Feltételezem továbbra is kitartotok a párotok mellett.

Életemen először merül fel ennek a gondolata, eddig szüleim még nem csináltak hasonlót, de elég nehéz végülis a kedvükre tenni.

Előző páromhoz viszonyitanak mindenkit gondolom mert hogy ő milyen jó volt, tökéletes meg stb... Majd miután mondtam hogy igy meg úgy veszekedett velem meg dolgok, már azonnal nem volt a kedvencük.

Lényeg ami lényeg a jelenlegi párom a SAJÁT elvárásaimnak (amit én elvárok a másiktól persze) tökéletesen megfelel, az én szememben aranyos és jóképű, udvarias, nagyon odafigyelő és rengeteg szeretet van benne.

Mikor legelőször meséltem itthon róla szüleimnek, és kérdezgettek róla, és én mondtam hogy igy meg úgy (a hajszine miatt elitélik!!!!). Nekem már ez baromira rosszul esett mivel csak a hajszine miatt elitélni valakit... pff. Na mindegy. Azt hittem elmúlik náluk ha megismerik, de nem igy lett.

Itthon bemutattam, anyum nem volt elnyűgöződve tőle. Apum az határeset.

Ma veszekedett velem anyukám hogy "úgy látja hogy barátom nagyon szeret gyorsulni és vergődni a kocsijával és ha netán megtudja hogy hülyeséget csinál, búcsút mondhatok neki".

Ezt arra alapozza mert kicsit odatapos a gáznak mikor kihúz tőlem. Ilyet én is szoktam a mi kocsinkkal, bezzeg az sosem baj. Ez nála kötekedés !

Meg itthon is mikor nálunk van, már jön azzal hogy "meddig ül itt?" meg "8-kor igazán hazamehet este"...

Tudja ő mikor "mehet" haza, sosem bunkózott, ugyan milyen tisztelettudó, anyukám a múltkor segitett valamiben neki (lerobbant kicsit az autója, segitett tolatni) és meghálálta azt is neki egy doboz csokoládéval.

Reménykedem benne nagyon hogy ez majd elmúlik náluk.

Én 20, barátom 25.