Csak én vagyok az egyedüli srác, akit büntetésből 18! évesen nem engednek el bulizni?

8. Válaszoló.

Az, hogy valaki 18 éves kora után leszarja a családot, az nem feltétlen csak az ő bűne.

Valószínű addig is megtette volna, csak nem tehette.

Én 18 után is mindig közöltem hová megyek, mikor megyek, mikor jövök, kikkel megyek. Ha azt mondták volna, ne menjek x okból, akkor maradtam volna, illetve mindig is adtam a szüleim véleményére, és kikértem a véleményüket.

Na persze ehhez az is kellett, hogy értelmes, jóindulatú szüleim legyenek, akiknél a kulcs a kommunikáció, nem pedig a pofozkodás.

Ha agresszívek és fölényeskedőek lettek volna, akik még felnőttként is pofozkodni akartak volna velem, akkor esélyes, hogy megpattanok amint van lehetőségem, és vissza se nézek.

A közeli baráti körömben van ilyen, és a kedves szülők csodálkoznak, hogy miért csak az ünnepekkor látják a gyereküket.

Én mind kamasz és mind felnőtt fejjel nagyon tisztelem és becsülöm a szüleim, tőlük kérek még most is tanácsot. De ehhez az kellett, hogx ők is emberszámba vegyenek.

Amúgy aki szerint normális dolog a 25 éves gyerekét pofán vágni, az hol húzza meg a határt? Asszonkának is lekever egyet, ha nem tetszik a hangneme?

"Tudom, értem, hogy jó dolog, meg lazulunk stb.

De vannak kötelességei az embernek"

Mi? Hogy nem jár buliba?

Ezt most nem vágom, hogy gondolod.

Érdekes.

Ha valaki nőt üt meg, mondjuk a párját, azt mindenki elítéli, de ha a felnőtt lányát, az rendben van.

Nem igazán tudom ezt hová tenni.

Attól, hogy apa-lánya viszony, attól még ugyanúgy nő az illető, és ugyan olyan gusztustalan dolog megütni.

Persze lehet hogy Kellehür felhasználó nem nő (bár sejtésem szerint de) akkor csak általánosságban mondom.

Ó, a sok liberális gyakorló szülő, agyam eldobom. Idősebb embernek alapból megadod a tiszteletet azzal, hogy nem úgy beszélsz vele, mint kocsis a lovával. Egy-két pofon idővel ráébreszti az embert a hibákra, mint ahogy engem is: igen, pofátlan, modortalan voltam a szüleimmel, és nem hogy nem érdemeltem volna meg a pofont, hanem igenis kijárt! De majd az itteni gyakorló szülők felvilágosítják a nagyérdeműt, hogy ez a nevelési módszer óriási zsákutca. Szerintem meg inkább az a zsákutca, de minimum egyenesen felháborító, amit Önök művelnek az alábbiak szerint:

"Miért is nincs anarchia, és üti vágja mindenki, aki neki nem tetszően viselkedik? "

A gyerek szót fogad a szülőnek, nem száll szembe vele. A gyerek saját! Nem birtokolt tárgy, de sajátnak tekinthető. Ha van egy cserepes növényed, azt is gondozod, ápolod, lenyisszantasz belőle itt-ott, ugyanezt a gyerekkel is meg lehet tenni nevelési célzattal. Senkit nem kell agyba-főbe verni, nem tudom, Önök ezt honnan szedik. A nevelés nem a terrorból áll. Sajnálom, ha régimódinak tűnök, és ez Önök számára nem elfogadott.

"Az persze tény, hogy megteheti, hogy büntetésből semennyi pénzt sem ad neked bulizásra..."

Igen, majd a haverok mind meghívják (ami idővel már égés lesz), esetleg tesz ellene: majd jól összekunyerálja, netán összelopkodja valahonnan - nagyon jó irányba haladunk az Ön módszerével. És még mindig ott tartunk, hogy a gyerek nem tanulta meg kezelni, ha NEM-et mondanak neki.

De Önök nyugodtan védelmezzék, istápolják, pátyolgassák a mai fiatalokat, ezért szaporodnak egyre a töketlen, "elveszett lelkek", akiknek fingjuk sincs az életről. Úgy tűnik, még mindig kevés a panasz a mai fiatalságra.

De ha még nem volt elég a "kioktatásom", engedjenek meg a végére egy rövid, frappáns viccet:

Tömött 56-os villamos, két, egymással szemben levõ szék. Az egyiken egy jóarcú, kedves öreg néni kuporog, a másikon egy nõ a gyerekével az ölében. A kissrác himbálja a lábát, és állandóan belerúg a néni térdébe. Az öregasszony egyre hátrébb húzódik, várja, hogy az anya mikor szól rá a kölyökre. De mivel ez nem történik meg, udvariasan megszólítja az anyát:

- Elnézést, hogy zavarom, de a kisfia folyamatosan rugdossa a lábamat, és ez már az én koromban nem tréfa, eltalál egy csontot, vagy egy eret, akkor az újságosig, meg a patikáig se tudok lemenni. Legyen szíves szóljon rá!

- Mit akar? - reccsen rá az anya -, én nem fogom egy ilyen vénasszony miatt korlátozni a gyerekemet testi szabadságában! Foglalkozzon a saját dolgával, ne az én gyerekemmel!

A villamoson mindenki megdöbbenéssel nézi végig a jelenetet, míg egy rocker kiveszi a szájából a rágót, az anyuka hajába gyönyörűen beledolgozza, majd lágyan így szól:

- Engem se korlátoztak gyerekkoromban!

Jó éjszakát!

Szerintem egy elcsépelt urban legend történet nem bizonyít semmit.

Engem nem pofonokkal korlátoztak a szüleim, hanem iránymutatással, beszélgetéssel, erkölcsi normák átadásával, és elfogadással.

Bizalmat kaptam tőlük, így ők is tőlem.

Sokan irigyeltek is, hogy mennyire felszabadultan tudok az édesanyámmal női témákról beszélgetni, tanácsot kérni.

A gyerek nem tulajdon. Főleg nem felnőttként. Önálló individuum, akit így is kell kezelni. Meglehet neki mondani, hogy nemjó amit csinál, meg is kell, határozottan! De nem pofonokkal kell elérni, hogy tiszteljen.

Ennyi erővel a férjemet is megpofozhatom, vagy ő engem, amikor egy vita alkalmával csúnyán beszélünk egymással, ha elharapódznak a kedélyek.

Érdekes, én pofonok nélkül sem voltam bunkó és lekezelő a szüleimmal. Maga (ha már lemagázott, akkor én is) a pofonok ellenére is az volt.

Nem jelenthet ez valamit?

Mondjuk azt, hogy a kommunikáció, a KÖLCSÖNÖS tisztelet, és az erélyes iránymutatás többet ér a puszta agressziónál?

Mellesleg, a felnőtté válás része, hogy a gyerek valamilyen szinten szembeszálljon a szülővel.

Nem az, hogy bunkózzon, hogy lekezelő legyen, hogy tiszteletlenül viselkedjen.

A felnőtté válás része, hogy kialakulnak az ember erkölcsi normái, az, hogy Ő hogyan látja a világot, mit tart helyesnek, és mit nem.

Mivel ahogy írtam, a gyerek is egy önálló egyén, lesznek dolgok, amiben nem ért egyet a szülővel, és ezt megteheti. Nincs két azonos gondolkodású ember.

Azért is problémás a kamaszkor, mert akkora gyűjt egy gyerek akkora élettapasztalatot, hogy meglássa a szülei gyengeségeit, hibáit, és azokat a dolgokat, amiket ő másképp lát, és másképp fog majd csinálni.

Idővel mindenki kilép abból a rózsaszín buborékfelhőből, hogy tökéletesnek és tévedhetetlennek látja a szüleit, és ez így van jól.

Senki sem tökéletes, mindenkinek vannak hibái, amikből lehet tanulni.

"Egy felnőtt embernek meg pofont lekeverni (főleg egy 25 évesnek) ugyan olyan, mintha a boltban felpofoznád aki beáll eléd a sorba, vagy azt aki félrelök az utcán."

Kellehür kolléga leírása alapján az apukája valószínűleg pont ilyen is - minden lelkiismeret-furdalás nélkül ledurrantana egy taslit bárkinek, aki eléje áll a sorban a sarki bótban :)

köszönöm 14-es!!!

vajon miért itt nyafog panaszkodik lehetetetlenkedik a ma fiatalsága???? hmmm?

némelyiknek tényleg elkélne mondjuk egy mesterembertől egy nagy pofon. A gyerekemnek két apja volt.

Egyik az édes, a másik a mestere!!!! Sose kapott ki egyiktől se, de ésszel élte az életét. Elég volt neki egy beszélgetés. rájött hogy a szülő nem ördögtől való.

De gömbicica, te írtad, hogy "nem kapott ki egyiktől se, de volt beszélgetés".

Szerinted azok, akik azt hiszik a "szülő ördögtől való", meg tiszteletlenek és rosszak, azokkal beszélgetnek?

Ok nélkül senki sem utálja a szüleit.

Pontosan a verekedős pofozkodós szülőket szokták utálni.