Ha érzem hogy rám nem kiváncsi apám, akkor nekem mégis miért kötelességem őt keresni?

Sziasztok!22 éves lány vagyok, 3 éve költöztem el a szüleimtől, 200 km-re az ország másik felére.

A Párommal azóta összeházasodtunk, és most várjuk első kisbabánkat.

Anyuékkal a kapcsolatom soha nem volt felhőtlen. Anyuval még olyan sok gond nincs is, bár vele se jövök ki mindig túl jól, de most apámról lenne szó.

Nagyon nagyon elhagyta magát! Anyu külföldre jár dolgozni, így két hetes váltásba otthon van- vagy kint.

Gondolom ezért is, meg azért mert én ,és nővérem is elköltöztünk otthonról apa nagyon leépült. De nem hiszem hogy ezért mi hibásak lennénk. Régen is iszogatott így hétvégente, de most már napi rendszerességgel.Már minden reggel pálinkával kezd, és nyúl a cigiért.

Én nem ítélem el, sok ember dohányzik, de azért az túlzás amit ő művel, hiszen 60 ezer ft-os fizetéséből 45 ezret el cigizik, és el iszik. ( ezt anyu számolta ki)

Anyu azért jár ki dolgozni,mert annyi adósságuk van hogy nem tudják fizetni.

Apám persze ebbe se gondol bele. Régen nálunk mindig rend, és tisztaság volt otthon, most pedig ha náluk vagyunk, jól meg kell nézni miből eszel-iszol, hova ülsz le, kosz, és rumli van, de nekik ez már a természetes. az egész ház büdös, a dohány szag miatt, apám a szobába is cigizik, illetve ha ott vagyunk, akkor is folyamatosan iszogat. nem azt mondom hogy úgy esik be az ajtón, de azért látszik rajta hogy be van csiccsentve és olyankor kötözködik, főleg anyámmal, az meg nem hagyja magát, és általában veszekednek.

Eddig 2 havonta járunk haza, és 2 havonta jöttek anyuék is le hozzánk.

Sajnos ahányszor eddig itt voltak, mindig végig üvöltözték az egész hétvégét. Ha terveztünk valamit, az apámnak sose tetszett. 5:10kor kel, és kelt fel minket is a köhögésével, ami a dohányzás miatt van, és már csoszog is rágyújtani,mert neki az az első.

Szóval vendégségbe se érzi hogy kicsit neki kéne alkalmazkodnia,mert nem otthon van.

Apu már nem örül semminek, egy programnak, egy ajándéknak...mindig savanyú pofákat vág, egy közös családi fotót nem csinálhatunk magunkról, mert kiabál hogy ő nem akar rajta lenni, őt aztán ne fényképezgessük.. lassan kiöl belőlem minden szeretetet.

Mikor említettük nekik, hogy kisbabát szeretnénk, neki az volt az első reakciója, hogy "húzzatok bele, kitudja megérem-e"

nincs 50 éves, de tényleg iszonyat meg öregítette ez az életvitel, de nem hiszem hogy nekem kéne kapkodjak azért hogy ő megérje az unokáját.

Mikor kiderült hogy babánk lesz, és mondtam nekik apa örült de egyből hozzátette " ha októberbe fog születni, akkor talán azt még megérem"

a terhesség elején, majdnem a 20 hétig én folyamatosan hánytam..nagyon rosszul viseltem a dolgot, nem maradt meg bennem semmi, mindig fáradt voltam, gyenge, és minden kijött belőlem.

Így aztán nem utaztunk hozzájuk jó darabig, mondtam anyunak, ha szeretnének, jöjjenek ők.

Anyu akkor veszett össze apuval éppen, ezért mondtam hogy lehet neki is jobb lenne ha egyedül jönne le ( mármint anya egyedül) kicsit kiszellőztetné a fejét. Apa nem reagált arra semmit, hogy nem jön, nem bánta, hogy nem lát engem.

Anya le is utazott, nem is volt veszekedés, se morgolódás,de azért nekem rossz volt legbelül hogy apa nincs itt, de tudtam hogy akkor csak az idegességet hozza magával.

Aztán elkezdték a célozgatást, hogy mi sose megyünk haza. Mondtam nekik hogy igen,mert nem tudok 3 órát kocsikázni most, ha minden nap émelygek, és hányok. illetve azt is hozzátettem hogy egyébként apu amíg bent dohányzik az ebédlő asztal mellett, amíg mi eszünk, ne várjanak nagy csodát..

(apura már ezért sokszor rá lett szólva, hogy legalább ha mi ott vagyunk, ne bent dohányozzon, ilyenkor ki ment, de nagyon undorítóan, csúnyán káromkodva)

Így anyunak elmondtam hogy úgy érzem, apa nem kiváncsi ránk, és útban vagyunk neki, ha el is megyünk.

Most már 6 hónapos terhes vagyok, és nem voltunk még otthon. az elején a hányás miatt, aztán most pedig más miatt.

Meg volt dumálva hogy hazaugrunk egyik hétvégén..

De az út 4 óra legalább, másnap jövünk vissza,megint 4 óra.

Ezért elmentünk előző hétvégén tesómhoz, aki csak 2 órányira lakik, viszont hazafele úton begörcsölt a hasam, és nagyon fájt.. nagyon megijedtem hogy baja lesz a babának.

megírtam anyunak hogy így nem merek elindulni, én nem kockáztatok. A babának nem lett baja, rá pár napra voltam orvosnál, de a doki is azt mondta, hogy ha érzem hogy nem tudok sokat ülni, akkor ne erőltessem a dolgot.

Apám ennyit mondott: " na, legalább megint van egy kifogás, miért nem jön haza"

Anya elvileg megérti hogy így nem indulunk el de azért hozzáteszi hogy " de az tény, hogy 6 hónapja terhes vagy, azóta nem is voltál itthon"

de nem értik hogy nem merek így elindulni? anyósomék 40 percnyire laknak, hozzájuk se megyünk már.. mert nem akarok ezzel szórakozni, nem akarok megint begörcsölni.

A biztonsági öv már kényelmetlen, nyomja a hasam, alig bírok ülni.

apával nem találkoztam, mióta terhes vagyok. néha küldök egy képet a pocimról, amire rend szerint ennyit reagál: " na, szép! lassan utoléred az én sör hasamat"

vagy: " október már nincs messze, addig csak kihúzom és megélem én is."

Egyszerűen csak ilyen dolgokat képes reagálni.

anyuval szoktunk skypen dumálni, úgy látjuk egymást kamerán.

Apuval már nem,mert nem vagyok hajlandó azt nézni ahogy a szoba közepén dohányzik, és iszik a kupleráj közepén ülve. Illetve ha látom rajta kamerán keresztül hogy be van rúgva, akkor csak magamat idegesítem.

Szóval apa nem látott már fél éve. de sose mondja hogy bánná, vagy hiányzok neki.

Aztán most mikor anya otthon volt, megbeszéltük hogy dumálunk skypen. Apám ott ült a háttérbe... egyszer se nézett rám, pedig hallotta hogy anya velem dumál.

Nem mondta hogy na, mutassam meg kamerába mekkorát nőtt a hasam, vagy hogy hogy vagyok?! Vagy hogy van a baba?!

Eszébe se jutott odajönni, és rámnézni.

most pedig megint kezdik a célozgatást, hogy nekem mindig van valami kifogásom hogy nem megyek haza.

Megírtam nekik, hogy apu miatt úgy érzem, nem lát ő ott szívesen, útban vagyok neki, ha pedig ő annyira nem kiváncsi rám hogy a kamera felé odajöjjön, hogy fél éve után lásson, akkor nem hiszem hogy nekem kötelességem leutazni 4 órát 6 hónapos terhesen..

erre mindig csak jön a veszekedés, és mindig én vagyok a hibás ezért is.

de ha egyszerűen érzem, hogy nem kiváncsi rám, akkor mit tegyek? Apám rámír néha cseten, de semmi értelmes dologról nem tudunk beszélni.

de van hogy egy hónapig eszébe se jutok. Nálunk már nincs olyan se, hogy felhívjuk egymást telefonon, mert "az internet az ingyen van" és ott KELL dumálnunk! Még szülinapomkor se tudtak felhívni csak kaptam egy facebook üzenetet hogy "boldog születésnapot!" Ennyi.

nem hiszem hogy ezek után nekem kéne rohangálnom hozzájuk. nem voltam otthon fél éve, ez tény, de nem véletlenül, ők pedig csak az orrukig látnak.

Mit tegyek? annyira próbálom nekik ezt elmagyarázni, de nem tudom... azt mondják én változtam sokat.. de nyilván, hiszen 19 éves kislány ként elköltöztem otthonról, és felnőttem , férjem, és nemsokára gyermekem lesz. Nyilván változtam, de jó irányba, hiszen sokkal komolyabb vagyok ,mint régen voltam, de szerintem ez a normális! Ő rájuk pedig nem lehet már ismerni, főleg apámra...