Lehetséges, hogy anyám miatt lettem ilyen? Változhatok-e még, hogy ne legyek olyan, mint ő? 18LKicsit hosszú, de remélem vannak segítőkész válaszadók.

Elsősorban leszögezném,hogy nem akarom őt leszólni itt, sem nagyon rossznak beállítani, de ahogyan egyre idősebb vagyok,többet gondolkodom egyes dolgokon, főleg azon,hogy milyen reakcióm vannak, milyen is vagyok valójában.

Röviden az a helyzet,hogy 14éves voltam amikor meghalt apukám. Előtte mondhatni 'normális'voltam, bár akkor is inkább a visszahúzódó fajta, aki csak a jó barátaival tudott igazán felszabadulni,suliban is mindig meghúztam magam.Ez oké,betudhatjuk annak,hogy ilyen a személyiségem.

Aztán utána már csak anyám példáját láttam. Próbáltam én nem eltanulni mindent, de úgy veszem észre jónéhány dologban hasonlítok rá,amiben nem is kéne.

Anyumnak nehéz élete van, bevallom, tisztelem minden munkáját, és hálás vagyok,amiért megadott nekem tőle telhetőt, dolgozik itt vidéken egy csomót,emellett félállásban. Alapból neki már lobbanékony a természete,emlékszem nagyon sokat veszekedett apummal is, minden kis dolgon.

Barátnői nemigen voltak/vannak, persze ismerősökkel néhanapján beszélget,de sose láttam azt,hogy átmegy egy barátnőhöz dumálni, vagy esetleg ide jönne valaki.

A rokonokkal nagyon ritkán ültünk össze, velük sem tartotta igazán a kapcsolatot, csak néhány olyan eseményen találkoztak,amin illendő volt megjelenniük. Mindenkiben a rosszat, hátsószándékot látja. Ha valaki mond valamit azonnal rosszra gondol, mert hogy"ezt biztosan azért mondta mert..."és valami rosszindulatú megjegyzés.

Emiatt persze én se voltam olyan viszonyban a rokonokkal sem, mint más, de ezt próbálom most pótolni.

Úgy érzem, anyum miatt a szociális életem sem fejlődött ki. Persze vannak barátaim, 2 lányról elmondhatom,hogy igazi barátnőim,és úgy tartom, több kétszínűre nincs is szükség.Barátom is van,több mint egy éve,akit nagyon szeretek.

Szóval sikerült kialakítanom kapcsolatokat,de érzem, hogy anyum miatt rosszra is fordulhat az egész. Mindig bemesél valamit, amivel elveszi a kedvem, vagy éppen rossznak állítja be a másikat. Mivel így viselkedik, legtöbbször elutasító az emberekkel, a párom szülei(régebbről is ismerősök)észrevették ezt,és ha elutaztunk valahova, az anyukája mondta,hogy annyira látszik az én anyumon,hogy folyton húzza a száját, és morcos. Erre persze nincs mit mondanom, rosszul esik.'Sógornőmtől'hallottam olyat is,hogy mennyire sajnál engem,biztos rossz lehet itthon.

A barátomnak néha már alig van türelme itt lenni,amikor itthon van anyum, minden 5 percben hívogat,hogy épp egy edényt vegyek le neki, vagy pakoljak el valamit,vagy éppen kapcsoljam fel a villanyt, ilyen semmiségek, csak hogy nehogy üljek nyugodtan.Legtöbbször kiabál,akármilyen pici apró dolgot rontok el, szidott is sokat,de ezt már kezdi lehagyni, mert kiállok magamért ilyen téren. Régebb többször is megütött, megcibálta a felsőm,vagy épp a fejemhez kapott, amitől gondolom olyan reflexeim alakultak ki, ilyenkor már kapásból odanyúlok,hogy megfogjam a kezét, és az a sejtésem,hogy emiatt lettem folyton ijedős.Úgy értem, rögtön odakapok, ha valaki hirtelen mozdulatot végez, vagy már akkor is, ha a barátom hirtelen bejön az ajtón, vagy valaki bejön a konyhába,eléggé nagy ijedtséget érzek, amin aztán csodálkozok...ez lehet ettől?

A másik dolog,hogy néha dadogok,ez a dolog az,ami nagyon zavar engem, és már kényszeresen is próbálok tenni ellene. Ha idegennel kell beszélnem és valami hosszabb mondatot próbálok elmondani, azonnal összeakad a nyelvem és muszáj kezdjem újra. Vagy a szónak az első betűit nehezen ejtem ki, vagy épp egybefolyik a szó.Néha még akkor is ,ha csak a barátommal beszélgetek, aki előtt nincsenek gátlásaim,mégis elsietem a mondanivalóm, néha néha dadogva mondok egy szót. Olyankor tudom elkerülni ezt,ha előtte fejben szépen lassan már lejátszom magamban,és lassan beszélek.

Nagyon zavar ez, nem tudom mit tehetnék.

Nemsokára itt az érettségi is, suli nehéz, úgy érzem tele van a fejem gondokkal,stresszes vagyok, és nem tudom mi tévő legyek. Nem akarok olyan lenni, mint ő, de néha észreveszem magamon,hogy egy-egy dolgot pont úgy mondok, olyan akcentussal,ahogyan ő. Veszekedésnél pont azokat a dolgokat,olyan rosszindulattal, és cinikussággal mondok. Félek,hogy kihat a kapcsolatomra is...

Arról nem beszélve,hogy önbizalomhiányos vagyok, úgy látom mindenki jobb nálam-

Bocsi,amiért hosszú lett,rövidebben nem tudtam volna mindent összefoglalni. Mit gondoltok?Volt még valaki ilyen helyzetben? Mi lenne a megoldás? Ő miatta alakulhattak ki ezek a dolgok? :(