Segítségre van szükségem. Elküldtek otthonról?

Ha nem ez a megfelelő hely, ahol segítségért tudok fordulni, kérlek igazítsatok útba. A problémám komoly, kérek szépen mindenkit, hogy a válaszok is hasonló mértékben legyenek komolyak.

18/f

Nem szeretnék a szüleimmel való kapcsolatba túl mélyen elmerülni és túl hosszú is lenne, inkább a helyzet megoldásáért fordulok hozzátok. De röviden:

Most töltöm a 2. félévemet az egyetemen, sosem voltak fényesek az eredményeim, de közel sem voltak rosszak. A szüleimnek meglehetősen sajátos elképzelése van a támogató nevelésről. Amikor pl. a tavalyi matek érettségim 95%-os lett természetesen jött a "Milyen büszkék vagyunk ..." meg hasonlók. A mindennapokban azonban nagyon eltipornak, ha valamin összeveszünk sosem engedik, hogy érdemlegesen reagáljak, ha valahogy mégis bebizonyítom, hogy tévednek, anyám egész egyszerűen csak elzavar ("Nem érek erre rá, takarodj ki"), apám meg elkezd ordítani, mert mindenki tudja, ha hangosan beszélsz igazad lesz. Az évek alatt megtanultam ilyenkor a lehető legnyugodtabb maradni, de néha én is kirobbanok, ám ilyenkor általában már csak "veszthetek". Tulajdonképpen nekem itthon szavam sincs, és erre én vagyok a paraszt, mert próbálom minimálisra csökkenteni a szüleimmel töltött órák számát. Már évekkel ezelőtt mondtak olyanokat, hogy kivágnak amint 18 leszek, ez nem történt meg idáig szerencsére, de amint elmúltam 18 tudtam, hogy bekerült ez is a pakliba.

Eddig is megcsillantották néha ezt a kártyát (valódi megoldást sosem voltak hajlandóak keresni), de ma jött el a nap, kimondtak egy-két lényeges és végleges dolgot (őszintén ezeket sejtettem, de amikor szóba hoztam ezeket el lettem kussoltatva, én meg nem akartam túlfeszíteni a húrt, ma mégis sikerült).

Nem tudok szó szerint idézni, de próbálok emlékezetem szerint minél pontosabban, nem időrendi sorrendben:

Én: Szerintem teljesen érthető miért nem áll érdekemben beszélni veletek.

Ap: (ordítva) Szerinted nekem érdekemben áll az hogy te zabálsz?

...

Any: Minél előbb menj el albérletbe, takarodj dolgozni, [...] zavarsz.

Én: Tudod, hogy erre most nem vagyok képes.

Any: Annyit ígértünk meg, hogy 7 félévre fizetjük a tandíjat [...] (végül ki lettem zavarva)

Any: (apámnak) Nem megbántódott, csak simán hülye.

Ap: Ki vagy te, hogy minket kioktatsz? (amikor felhívtam a figyelmét arra, hogy feleslegesen ordibál)

Ez csak pár példa, de ma este sok ilyen lelki szúrást kaptam. FYI az egész egy hajvágásból indult ki, mert azt mondtam, hogy anyám úgy "lökte a fejem mint egy állat". (Gondolom érthető miért nem akarom hogy egy indulatos ember vágja a hajam.)

Sok hasonló "beszélgetés" volt már a múltban, de most mondták ki először kristály tisztán, hogy nem akarnak itthon látni. Őszintén én se akarok itthon maradni, de eddig nem voltam képes a saját lábaimon megállni, ezen szeretnék változtatni, de szükségem van tanácsokra. Garantálom, hogy nem csak dühből mondták és nem reagálom túl. Nyilvánvalóan nagy teher vagyok nekik, és nekem is minden perc frusztráló amit velük kell töltenem.

Nehéz lesz így megkérnem, de mamámnál tudnék lakni. Eddig itthon is minimálisan fogyasztottam és minimálisan voltam láb alatt, de még így se tudna eltartani mindkettőnket, valószínűleg csak fedelet és lelki támaszt tudna nyújtani. Az elmúlt 2 nyáron dolgoztam, így van kevés gyűjtött pénzem. De fogalmam nincs, hogy hol keressek munkát, hogy végezzem a munkát jól az egyetem mellett. És még így is meg kell bíznom a szüleimben, hogy valóban fizetni fogják a tandíjamat.

Ezért kérek tanácsokat tőletek, hol keresnétek munkát, hogy birkóznátok meg az ilyen szituációval. Őszintén bármilyen javaslatra nyitott vagyok, mert én is minél előbb el szeretnék tűnni itthonról és már nem vagyok sokáig megtűrve.

Köszönöm, aki komolyan foglalkozik a problémámmal.